A közepes méretű kopók H-M-ig: vadászkutyák széles e világból

Az FCI VI. fajtacsoportjának, a kopók és rokon fajtáknak az 1. csoportjában sorakoztatják fel a kopókat, melynek az 1.2-es alosztályában találhatók a közepes méretű kopók.

Mai cikkünkben a 9 közepes méretű kopó (H-tól M-ig) történelmét és jellemét tárgyaljuk.

1.) Halden kopó

A halden kopó egy norvég fajta, amelyet nyúlvadászatra vetettek be. A feltételezések szerint helyi és svéd, német, valamint brit szagazonosító ebek keresztezésével alakult ki. Érdekesség, hogy nem falkavadász kutya; a halden kopó egyedül dolgozik. Ritka fajta, hazáján kívül elvétve lehet csak vele találkozni.

Alapvetően ritkán tartják csak családi kutyaként, azonban ebben az élethelyzetben is igen jól megállja a helyét kopó lévén. Gyerekekkel is nagyon kedves, kiegyensúlyozott, de igen energikus is. Akkor érzi a legjobban magát, ha sok hely áll a rendelkezésére, ahol szabadon mozoghat; ha a gazda nem tud számára rendszeres fizikális és mentális stimulációt biztosítani, rombolóvá és depresszióssá válhat.

2.) Hamilton kopó

A Hamilton kopó, vagy svéd nevén a Hamiltonstövare Svédország egyik őshonos fajtája. Az 1800-as évek végén tenyésztette ki a Svéd Kennel Club alapítója, gróf Adolf Patrick Hamilton. A gróf olyan erős kutyát akart létrehozni, amely nehéz terepen és zord időjárási körülmények között is hatékonyan tud rókára és nyúlra vadászni. A fajta megalkotásához angol rókakopót, nyulászkopót, és három Németországban őshonos, mára kihalt fajtát használt. Eleinte svéd kopóként volt ismeretes, azóta azonban Hamilton gróf tiszteletére a nevet megváltoztatták. Ahogy az előbb említett halden kopó, úgy a Hamilton kopó sem falkavadász eb, párban vagy egyedül vetették és vetik be a mai napig is.

Kiállítási kutyaként is megállja a helyét remek temperamentumának és különösen dekoratív külsejének köszönhetően. Emiatt nem ritka, hogy a Hamilton kopók ma már vadászkutya státuszuk mellett családi ebként is elterjedtek. Azonban a gazdáknak oda kell arra figyelniük, hiszen ettől még prédahajtási ösztönük igen magas. Ráadásként nemcsak szag, de látás alapján is ügyesen azonosítják a célpontot. Kopó létükre viszonylag könnyen képezhetők, de a makacsság rájuk is jellemző lehet.

3.) Hygen kopó

A hygen kopó kifejezetten ritka norvég fajta, melyet a 19. században tenyésztettek ki különböző kopókból. A norvégok nagy gonddal viseltetnek a fajta iránt, a tenyésztési körülményei is rendkívül szigorúak annak érdekében, hogy a fajta megőrizze az eredeti tulajdonságait.

Energikus, nagyon jól terhelhető, szabadszellemű eb, aki hosszú időn keresztül képes tolerálni a nehéz körülményeket. Emiatt elképesztően hatékony vadász hírében áll.

4.) Harrier

A harrier, vagy más néven a nyulászkopó kialakulásáról számtalan teória kering. Amit biztosan tudunk, hogy a valamikor az 1200-as években jelentek meg ezeknek a kutyáknak az őseiből álló falkák Angliában, és talán nem olyan meglepő módon nyulakra vetették be őket. Amerikában a gyarmati időkben bukkantak fel, és nem kizárt, hogy felhasználták őket több amerikai kopófajta megalkotásakor is.

Hasonlít a beagle-höz, de jóval nagyobb és erőteljesebb is nála, ám kisebb, mint közeli rokona, az angol rókakopó. Aktív és élénk kutya, aki rendkívül emberközpontú és kifejezetten barátságos. Remekül terhelhető, igényli a sok munkát és mozgást, így aki csak egy kedves házi kedvencet szeretne, az a nézelődésnél ne ragadjon le a nyulászkopónál. Prédahajtási ösztöne természetesen igen fejlett, amire a gazdának fel kell készülnie. Gyerekekkel és más kutyákkal is jól kijön.

5.) Isztriai kopó (drótszőrű, rövidszőrű)

Az isztriai kopó egy ősi fajta, melynek legkorábbi megjelenítése egy dubrovniki ferences kolostorban látható, valamikor az 1327 és 1348 közötti időkből. Még a mai napig is igen nagy becsben tartják; róka- és nyúlvadászaton is remekel. Drótszőrű és rövidszőrű változata is van, melyeket az FCI külön fajtaként ismer el.

A rövidszőrű változat alkalmas még a nehéz terepen való vadászatra is. Nyugodt, kedves, könnyen kezelhető és nevelhető fajta, aki gazdájához rendkívüli módon ragaszkodik, de az idegenekkel szemben távolságtartó. Ugyanakkor sosem lehet agresszív vagy félénk. A drótszőrű verzió amellett, hogy remekül használható nehéz terepen is, bevethető még a zordabb időjárási körülmények között is. Gyengéd természetű és könnyen képezhető, hangja valamivel mélyebb, mint rövidszőrű társáé.

6.) Kis gascogne-i kék kopó

A kis gascogne-i kék kopó kialakítása valószínűleg tudatos lépés eredménye, a szakértők szerint a nagy verzióból tenyészthették ki. A nagy gascogne-i kék kopó eredete homályba vész, az azonban biztos, hogy egy archaikus fajtáról van szó, valószínűleg egyidős a Szent Hubertus kopóval, amely mára kihalt. Úgy tartják, hogy nagy változat az összes déli (Franciaország) szagazonosító kutya őse lehet. Számos vad esetében bevethető, de leginkább nyúlra használják.

Mivel falkavadász kutya, akkor a legkiegyensúlyozottabb, ha falkában élhet és eredeti rendeltetésének megfelelően dolgozhat. Engedelmes, jó temperamentumú, kifinomult orral megáldott eb, akinek a gyönyörű hangját kifejezetten dicsérik.

7.) Kis gascogn-saintonge-i kopó

Joseph de Carayon-Latour gróf a 19. század közepén mindent megtett annak érdekében, hogy megmentse a Saintonge kopót (Hound of Saintonge) a kihalástól, így keresztezte az ebeket a gascogne-i kék kopókkal, aminek eredményeképpen megszületett a gascon-saintonge-i kopó, ám eltűnt az előbb említett Saintonge kopó. A 20. század közepén a délnyugat-franciaországi vadászok kisebb kutyákat választottak ki ezeknek az ebeknek az almaiból, amivel nyúlra és más apróvadra vadásztak; ez lett a petite, vagyis a kis verzió, ami ugyan kisebb, de nem nevezhető a szó szoros értelmében kicsi kutyának. A kis gascon-saintonge-i kopó tenyésztése és értékelése ugyanazon szabvány szerint történik, mint a nagyé, természetesen figyelembe véve, hogy a méretcsökkenés miatt a vonalak megrövidülnek. Az egyik legritkább kopó szülőhazájában.

Remek orrú, zengő hangú, jó kedélyű falkakutya, aki ha éppen nem vadászik, kifejezetten nyugodt. Szeretetteljes és barátságos, a parancsoknak minden körülmények között engedelmeskedik, ha helyes nevelésben részesítette a gazda.

8.) Lengyel vadászkutya

A kopókkal való vadászatnak a lengyel irodalomban már a 13. századból is van nyoma. Az ország mindig is híres volt sűrű erdejeiről, tele értékes nagyvadakkal, melyek elejtéséhez a vadászoknak szüksége volt segítőtársakra is. Termésestesen a nemesség volt az, amely ennek az elit sportnak hódolhatott az első időkben. A 17. században már két különböző típusú lengyel kopót különböztettek meg, a 19. századból pedig részletes leírások is fennmaradtak a vadászirodalomból a brachról és a kopóról (Polish scent hound), melyek közül az előbbi egy nehezebb, masszívabb eb volt. Az első világháború után a mai lengyel vadászkutya ősét rendszeresen használták, főleg a keleti régiókban, a nehezebben járható területeken. A híres lengyel kinológus, Jozef Pawuslewicz (1903–1979) is velük vadászott, valamint részt vett a fajta tenyésztésének fejlesztésében is. Ő írta az első fajtastandardot, és neki köszönhető, hogy ezeket a kutyákat hivatalosan is regisztrálták hazájukban.

A lengyel vadászkutya stabil idegrendszerű, nyugodt, gyengéd eb. Vadászat közben rendkívül bátor; intelligens és könnyen képezhető. Rajongói dicsérik dallamos hangját, melyekben különböző intonációkat is megfigyelhetünk. Érdekesség, hogy a szukáknak érzékelhetően magasabb a hangmagassága.

9.) Montenegrói hegyikopó

Sajnos sok információ nem maradt fent a montenegrói hegyikutya kifejlődésének történetéről, azt azonban biztonsággal állíthatjuk, hogy a fajta eredete azonos a többi balkáni kopóéval. Régen fekete kopóként is emlegették. Az első standard 1924-ben született meg.

Engedelmes, megbízható, híresen mélyen ragaszkodik a gazdájához. Temperamentumát tekintve nyugodt, de munka közben élénk kutya.

Fontos!

Az FCI fajtacsoportok szerinti jellemzéseink célja, hogy megismertessünk a hivatalosan is elismert kutyafajtákkal. Igyekszünk a hely szűkössége ellenére, amennyire csak lehet, részletesen beszámolni róluk, de sajnos arra nincs lehetőségünk, hogy mindent megosszunk veletek az adott fajtákról. A fajtaválasztás előtt mindig tájékozódj többféle releváns forrásból is, és ami még fontosabb, több tenyésztőtől! Egy felelős szakember tájékoztatni fog arról, hogy az adott fajtának mik lehetnek az esetleges hátulütői, és azt is el fogja őszintén mondani, hogy az életviteled és lehetőségeid alapján alkalmasnak ítél-e meg a fajta tartására.

A borítókép illusztráció, angol rókakopó falka látható rajta.