Mikor érdemes, és mikor nem jó kézbe venni egy kis testű kutyát?

Egy kis termetű kutya gazdájaként ösztönösen jöhet, hogy bizonyos helyzetekben felvedd kedvencedet. Viszont vannak olyan szituációk, amikben ez kifejezetten káros lehet.

1. Egy nagy előnye a kis testű kutyáknak, hogy gazdáik tulajdonképpen bármilyen helyzetben felvehetik őket, ezzel kiemelve egy esetlegesen kellemetlen, frusztráló szituációból az ebeket. Ez valóban van, hogy jól jön, de nem szabad csak erre hagyatkozni. Főként azért, mert vannak olyan helyzetek, amikor inkább hátrányos lehet ez a mozdulat. A következőkben megkíséreljük összefoglalni, hogy mikor lehet pozitív a kis testű kutya felemelése, és mikor árthatunk vele.

Biztosan szeretné a kiskutya, hogy fel legyen véve?

Még mielőtt kifejezetten belemennénk a különböző helyzetekbe, érdemes átgondolni, hogy vajon a kis termetű eb számára pozitív élménynek számít-e a kézbevétel. Attól még, mert kicsi, és könnyű felkapni, még nem biztos, hogy élvezi is. Vannak olyan kutyák, akiknek biztonságot jelent a gazdi kezében lenni, és akiknek segít a felvétel a stresszes helyzetek kezelésében. Ellenben vannak olyan ebek is, akiknek ez egy plusz stresszfaktor.

Szoktasd hozzá kedvencedet a kézbevételhez

Ha tudjuk, hogy szeretnénk kihasználni ezt a lehetőséget, akkor érdemes előre hozzászoktatni az ebet az érzethez. Lehetőleg otthon, nyugodt környezetben tegyük mindezt, és ne úgy, hogy kérdés nélkül, rögtön a levegőbe emeljük. Érdemesebb lehet a kutya közreműködését kérni. Erre egy egyszerű példa, hogy megtanítjuk neki, hogy csak akkor vesszük fel, ha jelzésre magától az alkarunkra rakja a mellső lábait.

Kezelhetjük úgy a hozzászoktatást, mintha egy új trükköt tanítanánk neki. Jutalmazzunk minden lépést, amit a kooperáció felé tesz. Az előző példát visszahozva, érdemes lehet kitalálni egy vezényszót vagy egy jelzést, amiből az eb tudja, hogy fel lesz emelve. Így kiszámíthatóbb lehet számára a procedúra, ergo kevésbé lesz ijesztő.

Ha nem muszáj az adott helyzetben felvenni az ebet, akkor ne erőltessük rá az akaratunkat! Legyen meg a választási lehetősége, hogy a saját tempójában szokjon hozzá a helyzethez, és minél pozitívabban értékelje.

Felkapás helyett próbáld ki ezt

Ha megállapítottuk, hogy nem szeretnénk, vagy az adott helyzetben nem tudjuk felvenni kedvencünket, még mindig van lehetőségünk növelni a távolságot, vagy egy kis biztonságérzetet adni a kutyánknak. Egyszerűen elsétálhatunk egy másik irányba, ha már messziről kiszúrtuk a „fenyegetést”. Ha közelebb van a másik kutya vagy a félelem tárgya, a közelben pedig van egy olyan pont, ahová fel tud ugrani kedvencünk, akkor kihasználhatjuk a magaslat adta lehetőségeket. Tanítsuk meg kutyánknak, hogy vezényszóra felugorjon bizonyos helyekre. Sok kis termetű eb biztonságban érzi magát, ha magasabb platformról figyelheti az eseményeket még akkor is, ha nem feltétlenül szeret kézben lenni. Nem mellesleg pedig könnyen lehet, hogy a feladat eltereli a figyelmét a (potenciális) félelem tárgyáról.

Mikor lehet előnyös egy kis testű kutya felemelése?

Vannak olyan élethelyzetek, amikor jól jön, hogy fel tudjuk venni kedvencünket. Például ha kutyánk reaktív vagy félős, és olyan helyzetbe kerülünk, ahol nem tudjuk kontrollálni az adott szituációt, de szeretnénk növelni a távolságot, illetve csökkenteni kutyánk feszültségét. Dr. Zazie Todd kutyaviselkedés-szakértő ezt így magyarázta el az AKC-nek:

Ha tudod, hogy a kis kutyád reaktív más kutyákra, néha felveheted őt, és megfordíthatod, így pedig nem is látja a másik kutyát. (…) Ezzel megvédheted az addig tanultakat, ha abban a pillanatban nem állsz készen arra, hogy tanulási lehetőséggé formáld a helyzetet.

Természetesen, amikor ilyen helyzetbe kerülünk, akkor nem csak felkapjuk a kutyát és egy helyben maradunk; valóban növeljük a távolságot, és kilépünk a szituációból. Egy kézben lévő kutyával pedig ez egy egyszerűbb feladat. Nyilván ez nem helyettesíti a kutya nevelését, és ha kedvencünk reaktív, akkor fontos, hogy dolgozzunk rajta, hiszen a kutya felvétele nem hosszú távú megoldás, csak az adott pillanatban segít. De ahogyan a szakértő is mondta, nem minden helyzet alkalmas a tanulásra. Ha úgy mérjük fel, hogy az adott szituációra még nem áll készen kedvencünk (vagy mi nem vagyunk rá felkészülve), akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy eltávolodunk a helyzettől.

Amikor csak ront a helyzeten

Vannak olyan helyzetek, amiknél a szakértők szerint nem ajánlott a kis testű kutya felkapása, még akkor sem, ha csak biztonságba szeretnénk ezzel helyezni kedvencünket. Michelle Stern, kutyatréner és viselkedési tanácsadó a következő példát hozza fel az AKC cikkében:

Sajnos, ha egy másik kutya ráfixált a kis kutyára, és nagyon közel van, akkor a kézbevétel mozzanata hozzáadhat a másik eb aktivációs szintjéhez.

Az aktivációs szint, angolul arousalszint a „belső feszültségi szint változásában mutatkozik meg”. Nagyon egyszerűen megfogalmazva tehát feszültebb lesz tőle a másik kutya, esetleg fokozhatja az agresszióját. Nyilván ez a való életben nem ennyire egyszerű. De ha kellő távolságot tudunk tartani a másik kutyától anélkül, hogy fel kéne vennünk kedvencünket, akkor jobb, ha kutyánk a négy lábán vár, mi pedig nyugodtak maradunk.

Saját kutyánk szempontjából sem mindegy, hogy hogyan döntünk. Vannak ebek, akiket megnyugtat a kézbevétel, de vannak olyan kutyák is, akiknél rárak még egy lapáttal az idegességre. Nem mellesleg pedig a túlzott felkapkodás és babusgatás elveszi a kutyától a lehetőséget, hogy adekvát módon megküzdjön a helyzetekkel, és megfelelő stratégiákat, mintázatokat alakítson ki a hasonló szituációk kezelésére. Erről részletesebben ebben a cikkben írtunk.

Látatlanban, konkrétumok nélkül nehéz összefoglalni ezt a témát, mert ahány kutya, annyi reakció, és ahány szituáció, annyi megoldás. Viszont mindig fontos, hogy fel tudjuk mérni a helyzetet, jól ismerjük és következetesen tanítsuk a saját kutyánkat, hiszen sokszor ezen áll vagy bukik egy adott interakció.