Te ismered a kiskutya-effektust? Mennyi valóságalapja van a kistestű kutyákat övező sztereotípiáknak?

Gyakran az az elképzelés a kistestű kutyákról, hogy eredendően „rosszabbak”: tehát agresszívek, rosszul viselkednek, és még sorolhatnánk a különböző problémákat. De biztos, hogy ez a testméretükből adódó, elkerülhetetlen mellékhatás? Vagy valami más áll a hátterében?

Talán a legnagyobb áldozatai a kis termetű kutyákról szóló sztereotípiáknak a csivavák. Nagyon sokan kisördögöknek gondolják őket, akik mindenkit meg akarnak harapni, aki az útjukba áll, és már akkor leállnak pattogni más kutyákkal, amikor azok még észre se vették őket. De néha találkozhatunk olyan ebekkel, akik meghazudtolják az előítéleteket, és igazán jól viselkednek. Vajon ez csak a szerencse műve, vagy valami más áll a háttérben?  Úgy tűnik, elkerülhető a „kiskutya-effektus” (avagy a kiskutya szindróma), de ehhez tudnunk kell, hogy honnan eredhetnek a problémák. Tehát miért hajlamosabbak a kistestű kutyák arra, hogy „agresszív kismalacok” legyenek?

Nem túl jó kilátások

Nem tagadjuk, hogy nem lehet mindent neveléssel megközelíteni és van, amit örököl az eb. Az is igaz, hogy fajták között is van különbség és nem minden eb születik ugyan olyan temperamentummal. Vannak eredendően tüzesebb, illetve nyugodtabb ebek, de ez nem feltétlenül testmérethez kötött. Sokkal több köze van ahhoz, hogy milyen célra tenyésztették őket. Éppen ezért nehéz elhinni, hogy minden kis termetű kutya eredendően ördögfióka.

A sztereotípiáknak többen is utánajártak. Az egyik felmérést Christine Arhant kutatócsoportja végezte. Az eredményeikből az derült ki, hogy valamiért tényleg számos kis termetű kutyára igaz legalább az előítéletek egy része. A következő különbségeket találták a kis-és nagytestű kutyák között:

• A kistestű kutyák kevésbé bizonyultak engedelmesnek
• A kis termetű kutyák sokkal ingerlékenyebbek és harciasabbak
• A kis termetű kutyák sokkal inkább szoronganak és félénkebbek

Bár látszólag ez a kutatás csak alátámasztotta a kiskutyákról keringő elképzeléseket, nem adott magyarázatot a viselkedés okára. Éppen ezért tovább folytatták a keresést az örök kérdéssel kiegészítve (ami látszólag örökké érdekelni fogja a viselkedéssel foglalkozó szakembereket). Vajon genetikai okok állnak a kiskutyák jellegzetes viselkedés mögött, vagy az ebek nevelésében kell keresni a megoldást?

Nem minden a nevelés, de rengeteget számít

Tehát elérkeztünk a várva várt kérdéshez: vajon mi okozza a kiskutya-effektust? A fent említett tanulmány folytatásában a következő párhuzamokat fedezték fel a kistestű kutyák viselkedése, illetve a gazdik hozzáállása között.

Konzisztencia hiánya

A konzisztencia nagy szerepet játszik egy eb tanításában, illetve a közös élet harmóniájának kialakításában. Gyakran hangsúlyozzuk a rutin kialakításának pozitív hatását, ám a konzisztencia nem csak ebben rejlik. A konzisztens tanítás kulcsa, hogy következetesen álljunk hozzá kedvencünk viselkedéséhez. Egy rossz példa erre az lehet, hogy felállítunk szabályokat, amiket utána van, hogy betartatunk kedvencünkkel (szigorúan, de nem erőszakosan) és van, hogy legyintünk arra, ha megszegi őket. Ilyen szabály lehet mondjuk az ajtószabály vagy az, hogy ne menjen be az eb a konyhába, a példa szempontjából ez lényegtelen. Ha nem tudja a kutya, hogy mit várunk el tőle, mi sem várhatunk tőle makulátlan engedelmességet és kiváló viselkedést. Ez kis-és nagytestű kutyákra egyaránt vonatkozik.

Kevesebb közös program

Nem kell, hogy minden kutya-gazdi páros szervezett programokon vegyen részt (értjük ezalatt a kutyaiskolás foglalkozásokat, vagy a kutyasportos tréningeket) ahhoz, hogy legyen közös programjuk. Bár kifejezetten támogatjuk az előző példákat, nem csak ezek lehetnek hasznosak. A közös időtöltés nemcsak, hogy erősíti a kapcsolatot, de egymás megértését is fejleszti. Nem beszélve arról, hogy kellenek az aktív programok ahhoz, hogy egy kutya jól érezze magát. Ez lehet egy intenzív játék, otthoni szimatolás, egy kiadós séta… Attól függ, hogy milyen kutyával hozott minket össze a sors. Sajnos sokan úgy gondolják, hogy a kistestű kutyák kevésbé aktívak, így nem kell velük annyit foglalkozni. Pedig ez nem is lehetne messzebb az igazságtól. Az igények lehet, hogy fajtákként eltérnek, de nincs olyan kutya, aki ne élvezne egy kis közös időtöltést.

Büntetés, mint kommunikációs forma

Egyre elterjedtebb az a nézet, miszerint a pozitív megerősítést előnyben részesítő módszerekkel összességében jobb eredményeket lehet elérni a kutyatanítás területén főleg, ha hosszútávú megoldást keresünk. Ezt olyan tanulmányok támasztják alá, amelyek megmutatják, hogy a büntetés alapú tanítás szorongást és agressziót válthat ki a kutyákból. Egyes megfigyelések szerint pedig a kistestű kutyákra sokkal negatívabb hatással van az előbb említett módszer.

Amikor úgy érzik, hogy máshogy nem értik meg őket

Tapasztalat alapján sokan amellett érvelnek, hogy a kistestű kutyák azért lesznek „agresszívak” és azért olyan frusztráltak, szorongók és lobbanékonyak, mert a környezetük nem ismeri fel a jelzéseiket. Míg egy nagytestű kutya morgása mindenkit két lépéssel visszatántorítana, addig a kiskutyák morgását sokan „cukinak” találják, vagy éppen viccesnek. Ebből következik, hogy a meg nem értett kiskutyák nem egy morgással vagy egy vicsorral fogják kifejezni nemtetszésüket, hanem sokkal drasztikusabb, túlzóbb megoldásokhoz fognak folyamodni. Valljuk be, mi is szoronganánk és stresszesek lennénk, esetleg még agresszívabb viselkedést is mutatnánk, ha senki nem figyelne arra, hogy mit mondunk és mit szeretnénk kommunikálni. Sőt, a kérés ellenére folytatná a környezetünk azt, ami kellemetlenül ér bennünket. Ha ezt még kiegészítjük azzal, hogy esetlegesen kevesebbet is tanítják a kistestű ebeket, illetve, hogy sokszor kevésbé figyelnek oda a megfelelő szocializációra, meg is érkezünk a kiskutya-effektus kialakulásához.