hirdetés

Ezért őrizd jól meg a számlát, ha kisállatodnak veszel valamit

Gerhát Petra

2024. július 8 - Képek: Getty Images Hungary

Elektronikus, kisállatok gondozásához és ápolásához szükséges eszközökre is vonatkozik 2024 júliusától a jótállás. Akár többéves garanciával is élhetünk, ha elromlanak.

hirdetés

Július elsejétől bővültek azon termékkörök, melyre a kereskedőknek kötelező jótállást biztosítani, ezzel jól járnak többek között a kisállatokkal kapcsolatos kiegészítőket vásárlók is. Biztonsági, és a gondozásukhoz szükséges eszközöket is találunk a kibővített termékkategóriák között.

Érdemes megőrizni a kisállataink számára vásárolt eszközök blokkját, hiszen érvényes rájuk a jótállás

Bővült az állattartáshoz szükséges eszközök jótállása

A jótállási szabályok változására szerdai közleményében hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). Amint azt a Dívány megírta, az egyéb termékek mellett a kedvtelésből tartott állatok villamos energiával működtetett felszereléseire, például az etető-, itató-, szőrnyíró gépekre, illetve az elektronikus eszközzel ellátott nyomkövető nyakörvekre, ajtókra szerelhető kisállatkapukra és az alomtálcára is jár a jótállás.

A 10 ezer forint feletti értékű, a kisállatok tartásához szükséges eszközök esetében még májusban módosultak a jótállásra vonatkozó általános szabályok. Akkor az értékhatárok, illetve a jótállás időtartama is változott. A rendelkezés pedig a hét elején életbe is lépett.

A 10 ezer forintos eladási árat elérő, de 250 ezer forintot meg nem haladó ár esetén a kisállatok tartásához kapcsolatos eszközökre is, akárcsak számtalan más használati cikkre, két év, míg 250 ezer forint eladási ár felett három év a jótállás ideje.

Jótállási jegy híján a számla is elég, ha baj van az eszközzel

A jótállási igényt a vásárló a jótállási jeggyel tudja érvényesíteni, de ha ezt szabálytalanul állították ki, vagy nem is adták át a fogyasztónak, az nem jelenti a jótállási jog elvesztését. Ilyen esetben a vásárló a számla vagy a nyugta bemutatásával tudja érvényesíteni jogait.

A kutyatartókat a fent felsorolt eszközök közül talán leginkább a GPS-nyomkövetővel ellátott nyakörvek, illetve a lakás ajtajára szerelhető, kutyák által önállóan is használható apró, elektromos nyílások érintik. Arról, hogy miként tudod megtanítani utóbbiak használatát kedvencednek, ebben a cikkükben írtunk.

Ilyen volt a DOGZ Fesztivál és Konferencia 2024-ben

Több ezer kutya és gazdi gyűlt össze a Városligeti Nagyréten 2024. szeptember 7-én. Beszámolónkból azt is megtudhatod, miért lehetnek büszkék magukra a fesztivál látogatói, és milyen őszi veszélyekre hívták fel a figyelmet előadásaikban a szakértők.

Jótállás alá kerültek az önetető tápadagolók és itatók is. Ezek azoknak  gazdiknak, illetve természetesen kisállataiknak, igazán hasznosak, akik nem tudnak mindennap hazaérni az etetési időre.

Egyes ebeknél ugyanis nem megoldás a táp előre kihelyezése, mert azonnal felfalják azt. A szerkezet abban is segít, hogy mindig a megfelelő mennyiséget kapja a kisállat; a gazdi előre beprogramozhatja, mennyi legyen az adag.

Amennyiben kíváncsi vagy az eszköz további előnyeire,  ebben a cikkünkben foglaltuk össze a tudnivalókat.

ajtó kinyitása biztonságos otthon e-nyakörv elektromos kutya nyakörv használata

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!