Az „orosz német juhászkutya”: a kelet-európai juhász

Miben különbözik a kelet-európai juhász a német juhászkutyától? Miért választja egyre több volt németjuhászgazda ezt a fajtát? Mi a titka a növekvő népszerűségnek?

Nem sokkal ezelőtt ejtettünk szót a kelet-európai juhászkutyáról, azaz a vosztocsno evropejszkaja ovcsarkáról (röviden VEO). A fajta kialakulásáról, valamint arról meséltünk, miért vált ez az igencsak munkaképes fajta a KGB kedvencévé. Az első rész végén azt ígértük, hogy a folytatásban túllépünk a történelmen, és részletezzük, milyen ennek a kutyának a külleme, miről lehet felismerni, és mi jellemző a karakterére. A pontosság érdekében megszereztük a kelet-európai juhászkutyák orosz nyelvű sztenderdjét, aminek a lefordításában Siklósi Olga, az Esposito Kennel tulajdonosa segített nekünk, amiért ezúton is köszönetet mondunk. Nos, ennyi bevezető után lássuk, milyen is ez a kutyafajta!

Mint egy óriási német juhászkutya

A kelet-európai juhászkutya küllemének – ami a mai napi nem változott jelentősen – kialakulásában döntő szerepe volt az ősöknek, amivel kapcsolatban a hivatalos sztenderd meglehetősen szűkszavú. Mindösszesen annyi derül ki a kissé ködös leírásból, hogy az alapot a Németországból a Szovjetunióba importált különböző típusú, minőségi németjuhászok jelentették. A feladat az volt, hogy ezen behozott egyedek bázisán

létre kellett hozni egy olyan új juhászkutyafajtát, amely jobban alkalmazkodik a Szovjetunió természeti és éghajlati viszonyokhoz, továbbá megfelel a fajta kitenyésztésében érdekelt minisztériumok és hatóságok által támasztott különleges követelményeknek.

A célok elérése érdekében megkezdődött a kívánt fenotípussal rendelkező, ismeretlen származású helyi kutyák keresztezése.

A bevont kutyák köréről a sorozat első részében beszéltünk részletesen. A folyamat végeredménye egy erős testalkatú, közepesnél magasabb, téglalap alakú törzzsel és sziluettel, erős csontozattal, és jól fejlett izomzattal rendelkező, németjuhásszerű kutya lett, amelyik magassága eléri a 67–72 centimétert a kanok, illetve a 62–67 centimétert a szukák esetében. A kelet-európai juhászkutyák súlya a kanok között jellemzően 35–60 kg, a szukák körében pedig 30–50 kg között mozog.

Nincs csapott far, nincs vörös szín

Ezekre a kutyákra egyáltalán nem jellemző a mai modern német juhászkutyák körében észlelhető, jelentősen csapott far. A hát ideális esetben egyenes, némiképp hasonlóan az 1950-es és 1960-as években létező DDR-németjuhászok többségéhez. A méret mellett ez az egyik jellemző különbség a két fajta között.

A másik jelentős, könnyen észlelhető küllemi különbség a szőrszín. A kelet-európai juhász esetében a cser, illetve vöröses szőrszínek határozottan nemkívánatosak. Ezekre a kutyákra sokkal inkább a visszafogottabb fekete, rajzos, ordas és bikolór színek jellemzőek. A leggyakoribb, rajzos egyedek esetében a fekete mellett inkább a szürke-fakó, az erőteljesebb fakó és a szalmaszínek jelennek meg.

Hasonló, de mégis más

Habár a kelet-európai juhászt elsősorban szolgálati kutyának szánták a „megteremtői”, az általános vélemény szerint jól megállják a helyüket kísérő- és családi kutyaként is. Elvárás velük szemben a kiegyensúlyozottság, a mozgékonyság, a magabiztosság és a figyelmesség. Ezek a kutyák könnyen képezhetőek, megbízható védelmezők és társak. Kritérium esetükben a nyugodtság, ugyanakkor az éber figyelmesség is. Folyamatosan figyelemmel kísérik a környezetüket, és készen állnak a gazdáik utasítására, a feladatok aktív végrehajtására.

E fajta egyik különlegessége a határozott magabiztosság és az a német juhászokra egyáltalán nem jellemző tulajdonság, hogy csendes. Egy kelet-európai juhászkutya komoly indok nélkül nem hajlamos a hangadásra. A fajta történetével foglalkozó szakirodalom erre külön kitér, és az egykori, ilyen irányú szelekció egyik okaként a határőrizeti munkára való alkalmasság kialakítását említik.

Az ok nélküli nyugtalan és feleslegesen hangoskodó viselkedés ennél a fajtánál nagyon komoly hiányosságnak számít.

A félősség és a hisztérikus viselkedés szintén nem elfogadottak, és diszkvalifikációs hibának minősülnek.

Még ritka fajta

A kelet-európai juhász évtizedek óta szinte változatlan formában létezik, aminek kétségkívül fontos oka az ismertség és a fajtákat tönkretevő divat hiánya. Az 1990-es évek közepéig szinte lehetetlen volt kihozni ezeket a kutyákat a volt szovjet területekről, és az elterjedtségük napjainkban is alacsony, a fajta szerencséjére. Habár a rajongók és e fajta kedvelői is abban reménykednek, hogy ez még sokáig így marad, erre egyre kevesebb az esély. Bár az orosz kutyaszövetséggel (Russian Kynological Federation; RKF) szemben az FCI még nem ismerte el hivatalos fajtaként, mind több helyen tűnnek fel ezek a kutyák, ami egyáltalán nem véletlen. Egyre több olyan tulajdonosnak jelentik ugyanis a vállalható alternatívát, akik kiábrándultak a napjainkra jelentősen megváltozott, örökletes betegségekkel terhelt, csapott hátú show-németjuhászokból.