Sanyarú sorsú kaukázusiakat ment a jólelkű tenyésztő: a gazdátlan óriások új esélyt kapnak

Tölösi Roland módfelett nemes, és még annál is nehezebb feladatot vállalt magára, amikor úgy döntött, veszélyesnek nyilvánított kaukázusi juhászokat fog rehabilitálni, szó szerint esélyt adva nekik ezzel az életre.

A nagytestű kutyákról sok mendemonda kering, amelyek többnyire félelmeken és hiedelmeken, illetve egy-egy negatív tapasztaláson alapulnak. Így van ez a kaukázusi juhászkutyák esetében is, akik hatalmas, tekintélyt parancsoló termetükkel méltó ellenfeleik a farkashordáknak vagy akár egy medvének. Ugyanis eredetileg a pásztorok mellett az volt a feladatuk, hogy megóvják a nyájat a rájuk ácsingózó vadaktól. Mára azonban jócskán megváltozott az életmódjuk, aminek számos következménye van. Ezekről, illetve a fajta jellemzőiről beszélgettünk a kaukázusiak nagy rajongójával és tisztelőjével, Tölösi Roland tenyésztővel.

Egy rossz tapasztalat indította el az úton

Tölösi Roland mint elmondta, először azért vett kaukázusi juhászkutyát magához, mert egyrészt tetszett neki ez a kutyafajta, másrészt őrzésre szerette volna használni. Egy gyönyörű, kiállításon remekelő szülőktől származó kölyköt vitt haza, ám a rá bízott feladatot nem sikerült ellátnia:

A hároméves kutya szó szerint megnyalta a betörő kezét, és elkísérte egészen az ajtóig

– mesélte el a meglepő jelenetet Roland, akinek ekkor már egyértelmű volt, hogy az ebnek hiányoznak a munkavégzéshez szükséges készségei.

Ezt követően mindinkább beleásta magát ennek a roppant impozáns fajtának a tanulmányozásába. Számos szakkönyvet olvasott el a témában, és felvette a kapcsolatot neves szakemberekkel, hogy mind tisztább képet kapjon a kaukázusiakról. Ahogy ő mondta, szerette volna tudni, „mi romlott el”, és azt hogyan lehetett volna megelőzni, illetve mit kellett volna másképp csinálni.

A tenyésztés a felelős

Arra a megállapításra jutott, hogy mint sok fajtánál, úgy a kaukázusi juhászkutyáknál is a nem megfelelő tenyésztés okolható rengeteg, a köztudatban is gyökeret eresztett problémáért, mint például az ideggyengeség, vagy ahogy gyakorta fogalmaznak, hogy a kaukázusiak „idegbetegek”.

– Véleményem szerint egyértelműen a nem megfelelő szempontok szerinti tenyésztés következménye, hogy sok kaukázusinak problémái vannak. Azt látom, hogy a küllem abszolút előtérbe került a funkcióval szemben. Alapvetően ezeknek a kutyáknak a feladata a nyájak őrzése volt, ami adott esetben komoly harcot jelentett a nagyragadozókkal. A pásztorok mellett pedig napi 30-40-50 kilométert gyalogoltak. Mindehez erősnek, mozgékonynak és strapabírónak kellett lenniük – vázolja röviden a fajta eredeti szerepkörét Roland.

– Ezzel szemben ma sokkal fontosabb, hogy egy adott kutya hány kiló, mekkora a feje, milyen vastagok a csontjai. Tehát összességében az, hogy „nagy” legyen. Holott ez nem feltétlenül szolgálja az állat javát. Egy nagydarab kutya sokkal lomhább, nehezebben mozog. Gyakori betegségük például a diszplázia. Ráadásul mára beszűkült az életterük is. A hivatalos előírás szerint elegendő, ha 50 m²-en tartják őket, holott a kaukázusiaknak nagy tér kell és szabadság. Ezen felül sokukat kennelben tartják, ami abszurd az esetükben. Ha pedig több generáción át ilyen körülmények között élő kutyákat használnak tenyészállatnak, az idegrendszeri problémákat fog eredményezni, hiszen nem élhetik a számukra megfelelő életet – mutat rá a gondokra a tenyésztő.

Amit tudni kell a fajtáról

A kaukázusi juhászok remek családi kutyák, mert a gazdájukhoz és a velük élő szűk körhöz nagyon ragaszkodnak. Azonban elvárják a maximális tiszteletet, főleg a kanok. Sosem szabad őket bántani, megütni, agresszíven közeledni feléjük, mert felébred az öntudatok, és ki fognak állni magukért. Az ilyen gazdai attitűd okozza a legtöbb bajt

– tudtuk meg Rolandtól.

„Megöljük a lelküket!”

A fentebb idézet mondatot Roland azon reménytelennek mondható kutya kapcsán fogalmazta meg, akiknek ő mintegy új esélyt ad. Ezeket a kutyákat valamilyen előzmény miatt veszélyesnek nyilvánították. Ha ez támadás vagy agresszív fellépés miatt történt, úgy szakértő bevonásával megvizsgálják, elég stabil-e az eb idegrendszere ahhoz, hogy megpróbálják képzéssel úgymond „újraprogramozni”. Ha úgy ítélik meg, hogy erre van lehetőség, úgy többek között Rolandhoz fordulhatnak segítségért, aki eddig három kaukázusi juhásszal járt sikerrel.

– Eddig négy veszélyesnek minősített „kau” került hozzám, közülük egyikőjük sajnos teljesen reménytelen eset volt, 6 hónap munka után is rám támadt. A többiekkel viszont gyönyörű eredményeket értünk el. Egyikőjük Borisz, akire roppant büszke vagyok! Nagyon rossz mentális állapotban került hozzám, a gazdája meghalt, a nevelése számos hiányosságot mutatott. Ehhez erős karakter párosult, és bizony korábban többször támadt már emberre is. Kemény munkával azonban célt értünk, és Boriszból példás kutya lett.

Roland videót is mutatott az újjászületett jószágról. A felvételen nyoma sincs az elmondott keményfejűségnek és durva fellépésnek. Helyette egy engedelmes, csillogó szemű jámbor kutya végzi a feladatokat. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy emögött rengeteg munka, következetesség és kitartás áll, sőt az is előfordult, hogy Roland maga is ízelítőt kapott a durvaságból, és Borisz bizony odakapott neki.

– Nehéz elmondani, mennyire félelmetes, amikor egy 70 kilós hatalmas állat ront feléd, de a tanítás ezzel is jár – mondja nevetve a tenyésztő, aki mindezt a vállalást pusztán jótékonyságból tette, és csak a kutyák iránti szeretet vezérli a megmentésükben.

Hatalmas felelősség

Roland fenti kijelentésével az ijesztő szituáció kapcsán nem szállnánk vitába, még elképzelni is elég a jelenetet. Ezeknek az óriásoknak a tartása hatalmas felelősség. Pont emiatt nagyon fontos, hogy csak olyan személy válasszon akár kaukázusi juhászt, akár hozzá hasonló nagytestű fajtát, aki vállalja az ezzel járó munkát, és meg tudja teremteni az ideális körülményeket. Rengeteg tanítás, odafigyelés, türelem, a fajta alapos ismerete, na és persze az elegendő élettér elengedhetetlen ezeknek a kutyáknak a megfelelő tartásához.

Különben sajnos rövid idő múltán a szerencsétlen négylábú ott találhatja magát egy menhelyen, mert a gazdája nem bírt vele. Rosszabb esetben pedig olyan baj történik, ami akár a kutya életébe is kerülhet, hiszen a súlyos sérülést, neadjisten halált okozó állatot elaltatják. Nekünk, embereknek kell felelős döntést hoznunk, hogy ez ne történhessen meg.