Ne neveld bunkónak! A kaukázusi juhászkutya

Pásztorkutya-e a kaukázusi juhász? Valóban kiemelten kezelhetetlen és agresszív ez a fajta? Oláh Gábor tenyésztővel, a Karakán Klub elnökével beszélgettünk.

A közelmúltban ismét fellángolt egy régi vita azzal kapcsolatban, hogy minek tekinthető a kaukázusi juhász: pásztorkutyának vagy szovjet katonai őrkutyának? Mi az ön véleménye erről a kérdésről?

O. G.: Ezzel a kérdéssel kapcsolatban én is csak egy véleményt tudok elmondani, nem vagyok elméleti szakember pásztorkutyás területen. A kaukázusi ősei között voltak pásztorkutyák, és én ezért hiszek abban, hogy a maiakban is tovább öröklődik valami ezekből a tulajdonságokból. Az kétségkívül tény, hogy amióta ebben a formában tenyésztjük őket, majdnem minden megváltozott, és a környezet sem olyan, mint régen. Sőt, olyan kutyáról sem tudok az ismeretségi körömben, aki pásztorkutyaként funkcionálna. Tisztában vagyok a szovjet Vörös Csillag állami tenyésztelep jelentőségével is a fajta történetében, ennek ellenére gondolom úgy, hogy egy ösztönkészlet azért megmaradt bennük a múltból.

Ezzel a fajtával kapcsolatban sok helyen találkozik az ember negatív tapasztalatokkal, amelyek szerint ez egy nagyon kemény kutya, amit igencsak könnyű elrontani, ami akár a gazdára is veszélyes lehet. Ön hogy látja, van a leírtaknak valóságtartalma?

O. G.: Ennyi év után és ennyi tapasztalattal egyre inkább úgy látom, hogy magával a fajtával nincs jelentősebb probléma, ha normális idegrendszerű egyedeket pároztatnak egymással.

Leginkább ott látom a gondot, hogy nagyon kevesen tudják úgy tartani ezt a kutyát, ahogy azt kellene.

Én nagyon sok rendezvényen bírálom ezt a fajtát, ahol gyakran wesenpróbát is tartunk. A tapasztalatom szerint

sok olyan kutya van, akik a tulajdonosok és a »Facebook-szakértők« szemében úgymond nagyon kőkemény kutyák, holott igen nagy százalékban azt látom rajtuk, hogy sok közülük félelem-agresszív tüneteket és viselkedést mutat.

Ez többségében abból fakad, hogy gyakorlatilag ezek a mozgásigényes kutyák az életüket egy udvarban élik le. Jobb esetben nem 2 × 2 méteren, de sajnos ilyen is van. Ezek a kutyák ilyen körülmények között potenciálisan valóban nagy veszélyt tudnak jelenteni. Tudom, hogy kutyás berkekben ez gyakran elhangzik, de ennél a fajtánál valóban kiemelkedően fontos, és egyre inkább ebben látom a dolog alfáját és ómegáját, hogy a lehető leghamarabb elkezdődjön a szocializáció. Én például még a lovardába, sőt, előfordult, hogy konferenciára is elviszem a kutyáimat már fiatal korban. A nemrég született, 7 hetes kölykökkel éppen azt csinálom, hogy az ismerőseim gyerekeit kérem meg, hogy jöjjenek el őket megdögönyözni, játszani velük. A cél, hogy lássanak minél több embert, minél fiatalabb korban. Felnőttkorban majd természetesen kialakul az a reflex, hogy tudni fogják, ki az, aki a családhoz tartozik, és ki az, aki nem. De ne váljanak olyan kutyává, akik minden embert meg akarnak ölni.

Kiemelten fontos a gazda személye

Nagyon élvezem megtapasztalni, hogy egy kiskutya személyisége mennyit változik rövid idő alatt a külső behatások miatt, szinte napról napra. A mostani alomnál például azt vettem észre, hogy már 4-5 hetes korban szinte még én is zavartam őket mindenben. De miközben szoktatom őket magamhoz, majd az idegenekhez, képes teljesen megváltozni a karakterük. Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez, az elmondottak egy része természetesen sztereotípia, de az is tény, hogy a kaukázusi kemény kutya tud lenni, és nagyon oda kell figyelni a megfelelő nevelésére.

Akkor van nagyon nagy baj, ha ezt a kutyát bunkónak nevelik, vadítják és agresszívvá teszik.

Egy régi kutyás ismerősöm mondta vagy 20 évvel ezelőtt, amit akkor nem is értettem: „nincs ezekkel semmi baj, csak sokszor olyan emberek nyúlnak hozzájuk gazdaként, akiknek nem kellene”. Az első egy év kritikus, szinte meghatározza, milyen lesz a kutya felnőttkorában. Mondok egy példát. Éppen most került vissza hozzám egy 9 hónapos kan kutya, aki nagyon problémásnak minősült. Nem bírtak vele, és tartottak is tőle a volt gazdái. Az volt a gond, hogy egy 80 évnél idősebb néninek vették a gyerekei, és ő próbálta nevelgetni nulla határozottsággal és igen csekély mértékű kutyás tapasztalattal. Ő ehhez kevés volt. Most, hogy hozzám került, sikerült rendbe raknom, habár kellett hozzá pár hónap, mert ilyenkor már nehéz. De egy meglepően tiszta agyú fiatal felnőtt vált belőle.

Az a lényeg, hogy én még mindig úgy gondolom, hogy ez egy csodálatos, nagy múltú fajta, ami nem való mindenkinek. Sőt, inkább azt mondom, hogy nagyon keveseknek való. Meg kell érteni ennek a fajtának a szellemiségét, és tisztában kell lenni a testi képességeivel.

Interjúnkat folytatjuk. Addig pedig ajánljuk figyelmedbe egy szintén sokat kritizált fajtáról, a közép-ázsiai juhászkutyáról szóló írásunkat.