5 érdekesség az ír szetterről

Az ír szetter mestersége címere vadászkutya, ám manapság már inkább aktív kedvencként tartják.

Az ír szetter gyönyörű, vörös bundájával és jámbor természetével hamar a családok kedvencévé vált. Bár a mai napig tehetséges vadászkutyának számít, és még mindig sokan tartják erre a feladatra, az utóbbi évtizedekben inkább aktív gazdik hű társa lett. Viszont annak ellenére, hogy az esetek nagy részében házikedvenc-üzemmódban van, nem egy lusta fajta, és alapvetően sok mozgásra van szüksége. Így nem szabad csupán elegáns és esztétikus megjelenése miatt választani, fontos azzal is tisztában lenni, hogy milyen igényei vannak, és naponta mennyi időt és energiát kell arra szánni, hogy lemozgassuk és boldogan tartsuk kedvencünket. Egy kicsit elvonatkoztatva a fajta szükségleteitől, számos érdekesség fűződik az hozzá, amiket érdemes lehet megemlíteni. Az alábbiakban összegyűjtöttünk ezek közül ötöt.

1.) Régen gyakoribb volt a vörös-fehér színváltozat

Ma már külön fajtaként hivatkozunk a vörös-fehér ír szetterre, ám sokáig kéz a kézben járt vörös rokonával, egészen a 19. század végéig. Sőt, a teljesen vörös változatot később kezdték el tenyészteni és preferálni, eleinte sokkal gyakoribb volt a vörös-fehér bunda. A preferencia eltolódása valamikor a 19. század közepére tehető, és a kutyakiállítások megjelenésével hozható párhuzamba. Az „utolsó lökést” pedig az Irish Red Setter Club létrejötte jelentette 1882-ben. Korábban inkább a funkcionalitáson volt a hangsúly, és állítólag azért részesítették előnyben a vörös-fehér színezetet, mert így észrevehetőbb volt a kutya a vadászok számára. A kiállításoknál viszont fontosabb volt az esztétika, és a szolid vöröses szín mutatósabbnak számított abban az időszakban, így ez a színváltozat egyre népszerűbbé vált. Mivel a vörös színű ír szetterek kiváltképp jól teljesítettek a vadászmezőkön, csökkent az igény fehérrel tarkított társaikra. Ez egyébként majdnem a vörös-fehér színváltozat eltűnéséhez vezetett, és a vörös-fehér ír szetter a mai napig igazán ritka fajtának számít.

2.) Kabalák és piktogramok

Az ír szetter elegáns megjelenése sokakat megihletett, így többször is találkozhatunk a fajtával logó vagy kabala formájában. Például a New York-i Pace Egyetem kabalája is egy ír szetter, akit „T-Bone”-nak hívnak. Ugyan ezen az egyetemen egyébként a többi szetter is nagy népszerűségnek örvend, főleg a sportcsapataik körében.

Az ír szetter egy ír autóbusz-üzemeltető vállalat, a Bus Eireann logóján is szerepel. A cég elmondása szerint azért, mert a fajta híres a gyorsaságáról, illetve barátságos és megbízható természetéről. Ezeket az értékeket pedig a vállalat által üzemeltetett buszjáratokon is igyekeznek szem előtt tartani.

3.) Amerikai elnökök kedvelt fajtája volt

Négy 20. századi amerikai elnökről is tudni, hogy ír szettere volt. Időrendi sorrendben haladva Harry S. Truman, aki kutyáját Mike-nak hívta, majd Franklin D. Roosevelt, aki a Jack és Jill nevet adta két ír szetterének. Kicsivel később Richard Nixon is kapott a személyzetétől egy ebet az 56. születésnapjára, akit King Timahoe-nak nevezett el. Végül, de valószínűleg nem utolsósorban, Ronald Reagan nevéhez is fűződik legalább egy ír szetter, akit a volt elnök Peggynek hívott.

4.) Sokáig ír vörös szetterként hivatkoztak rá

Ahogyan a fentiekből is kiderült, sokáig az ír szetter és a vörös-fehér ír szetter egy fajtának számított. Az elején nem volt egyértelmű, hogy a vörös színű ír szetter lesz az „alap” ír szetter, így megkülönböztető jelzőként rájuk is a színükkel együtt hivatkoztak. Ez a szokás Amerikában viszonylag sokáig fennmaradt, ám mára már leegyszerűsítették a fajta nevét. Ezzel szemben viszont az FCI a mai napig „Irish Red Setter” -ként hivatkozik rá, a fajtát pedig 1954-ben ismerte el.

5.) Igazi népszerűségét egy filmadaptáció, A nagy vörös kutya hozta meg

A kiállításokon és a vadászmezőkön már korábban is kedvelt fajtának bizonyult az ír szetter, és a 20. század elejére igazán népszerűnek számított. Ám egy ponton elkezdett veszíteni ebből a viszonylag gyorsan jött hírnévből, állítólag a túltenyésztés és a felelőtlen tenyésztési eljárások miatt jelentkező egészségügyi problémáknak köszönhetően. Ekkor már családi kutyaként is ismertté vált, ám egy ideig jobbára eltűnt a köztudatból. Ez egészen a 20. század közepéig tartott, amikor megjelent Kim Kjelgaard nagy sikerű könyve, a Big Red. A könyvről azt írják, hogy egy „fiú találkozik egy kutyával jellegű történet, amiben a kutya nem hal meg a végén”. Már ez a mű is emelt a fajta népszerűségén (elsősorban Amerikában), ám igazán a filmes adaptációja hozta meg az internacionális hírnevet. Ez A nagy vörös kutya címen magyarul is megjelent, 1962-es Walt Disney-kalandfilm.