Így éltek a kutyák az indiánokkal: nem csak a sátrakat őrizték

Az amerikai őslakosok kultúrája és történelme számtalan regényírót és filmkészítőt megihletett, és egy időben hazánkban is nagyon népszerűek voltak az indiánokról szóló regények. Ám annál kevesebb szó szokott esni az ember leghűségesebb barátjáról, aki kitartóan kísérte a törzseket. Vajon hogyan éltek a kutyák az indiánok mellett?

A legtöbb embernek elsőre nem a kutyák jutnak eszükbe az indiánokról. Sokkal inkább a foltos lovakon vágtázó, skalpvadászatra készülő, velőtrázó csatakiáltást hallató, rettegett harcosokra gondolnak, akik mokasszint viselnek és tipikben alszanak. Ám nem szabad elfeledkezni odaadó, négylábú társaikról, az ebekről sem. Hiszen ők is életük szerves részei voltak, akik hasznos segítséget nyújtottak a nehéz mindennapokban.

Az első kutyák az amerikai kontinensen

Már kutatások is bizonyították, hogy az első kutyák az amerikai kontinensen már 10 ezer évvel ezelőtt megjelenhettek, és valószínűleg azokkal az emberekkel érkezhettek, akik Szibériából települtek át. Ezek az ebek sokkal nagyobbak és erőteljesebbek voltak, mint a ma ismert négylábúak. Amikor a 15. században az első gyarmatosítók megérkeztek a kontinensre, becslések szerint az ott élő háziasított ebek száma a 30 ezret is meghaladhatta. Kutatók megállapították, hogy a telepesekkel érkezett kutyák sajnos kiszorították az őshonos egyedeket, tehát a mai Amerikában élő ebek európai gyökerekre vezethetők vissza.

Élet az indiánokkal

Az őslakosok úgy tartották, hogy a kutya szabad döntéséből választotta, hogy az emberhez szegődik. A négylábúakat nagyon nagy becsben tartották, családtagként kezelték, és személyiségüknek megfelelő neveket adtak nekik. Emellett nagy hasznát vették ezeknek az állatoknak: teherszállításra, vadászatra, halászatra egyaránt hasznosíthatók voltak, illetve hűségesen védték gazdáikat, játszottak a gyerekekkel. Az indiánok úgy tartották, hogy az ebek látják a halottakat, és a jövőbe is betekintést nyerhetnek.

Az is előfordult, hogy kiválasztották a legjobb állatot a falkából, és feláldozták azt, hogy megbékítse a gonosz szellemeket. Ennek ellentmondásaként akadtak olyan törzsek, ahol a négylábúakat még el is fogyasztották. Számos indián legenda maradt fenn a kutyákhoz köthetően, melyek azt tanúsítják, hogy milyen kulcsfontosságú szerepet töltöttek be ezek az állatok az életükben. Ezekben a történetekben a jószágok többnyire a hűség és a barátság szimbólumaként vannak ábrázolva, és csak ritkán képviseltek negatív tulajdonságokat.

Az indiánok kutyái

A fentiek is bizonyítják, hogy az amerikai őslakosoknak szoros, bensőséges kapcsolata volt a kutyáikkal. Vajon milyen fajták köthetők hozzájuk?

Amerikai indián kutya

Egy nagyon ritka fajtáról van szó, melyet még az Amerikai Kennel Klub sem ismert el hivatalosan. Ez a farkasra hasonlító, vad megjelenésű eb múltja régi időkbe nyúlik vissza, ám azt nem lehet pontosan megmondani, hogy hogyan keletkezett a fajta. Valószínűleg az őslakosok keresztezték ezeket az ebeket a prérifarkasokkal, és a mai amerikai indián kutya ezeknek a leszármazottja.

Leopárdkutya

Az impozáns, világító szemű leopárdkutya pontos eredete homályba vész, jelenleg is ritka fajtáról van szó. Feltehetőleg az indiánok is használták a leopárdkutya őseit, akik bátorságuk és rátermettségük miatt kiválóan teljesítettek a vadászatokon, és a telepesek is előszeretettel a szolgálatukba állították őket.

Salish gyapjas kutya

Érdemes megemlíteni a salish gyapjas kutyát, mely egy apró termetű, általában fehér bundájú, hosszú szőrű fajta volt, amelyet a nyugati partvidéken élő salish törzs tenyésztett. Ennek a különleges ebnek a szőrét lenyírták, melyből különböző szöveteket, ruhákat, takarókat készítettek. Az Európával folytatott textilkereskedelem felvirágzása miatt a faj egyre kevésbé volt hasznosítható, és a populáció fokozatosan csökkenni kezdett. Az 1900-as évekre az egyedek teljesen eltűntek.

(Képek: Getty Images Hungary)