In memoriam szaporítók? Márton Attila különvélemény

Az állatvédelmi törvény – pontosabban az állatvédelmet érintő törvények – módosítása jó pár témakört zászlajára tűzött. Ezek közül talán az egyik legégetőbb téma, hogy a szaporítókkal végre történjen valami.

Hosszasan lehetne elemezni, hogy mit tud eredményezni, hogy most már büntetőjogi kategória, ha valaki a tevékenységét „szaporítással összefüggő haszonszerzési cél érdekében tíznél nagyobb számú kedvtelésből tartott állatra a jó gazda gondosságának elmulasztásával követi el”. Most csak nézzük meg a legfontosabb gondolatokat.

Most akkor kik is azok a szaporítók?

Agrárkörökben – ezt az ott tevékenykedő ismerőseimtől tudom – a szaporítás nem szitokszó. Azt jelenti, hogy adott fajtán belül gyarapítjuk az egyedszámot. A tenyésztés pedig az, amikor a meglévő génállományt tovább javítjuk. Nagyon leegyszerűsítve, a korábbiakhoz képest új, genetikailag hordozott tulajdonságokkal fog rendelkezni a következő generáció és annak felmenői is.

Ezzel szemben a társasági állatok esetében a szaporítás a felelőtlen reprodukció szinonimája. A jog nem mondja ki azt, hogy ki a szaporító. Ennek én személy szerint nagyon örülök, mert rendkívül nehéz ezt egzakt és igazságos módon megfogalmazni. Igaz, vannak fogódzkodók, amelyek teljesülése esetében, illetve nagyon extrém helyzetekben egyértelmű, hogy valaki elítélendő dolgot tett. Viszont sok esetben abszolút nem könnyű meghúzni azt a bizonyos határvonalat tenyésztés és szaporítás között.

Exportált állatjólléti problémák

Az illegális kutyakereskedelem egy rendkívül komoly kihatású állatjólléti probléma, amelyre az EU is felfigyelt.

Az alábbi angol nyelvű videóban erről bővebben is szó esik:

A folyamatosan elletett kutyák kölykei idő előtt, négy hetes korukban az alomtól elválasztva hamisított papírokkal útra kelnek. Van, amelyik túléli, van, amelyik nem. Ha ehhez még hozzájönnek a jó gazda gondossága fogalmánál említett alapvető körülmények és az ellátás hiánya, az még pluszban hozzájárul ahhoz, hogy egészségügyi rendellenességekkel terhelt, viselkedésproblémás kutyák legyenek azokból, amelyek az országhatárokon túl tartó utat túlélik, és megélik a felnőttkort.

Égető szükség van arra, hogy az exportra termelő szaporítói hálózattal valami történjen. Rendkívül nagy populációról van szó, amely komoly állatjólléti problémáktól szenved és mindennek népegészségügyi kihatása is van. Nem beszélve arról, hogy a keleti blokk (mert ez nem csak Magyarországot érintő probléma) elég siralmas megítélésnek örvend kutyás és állatvédelmi szempontból.

Külföldre termelni fajtatisztának látszó kutyákat – leginkább az EU nyugati országaiba – jóval jövedelmezőbb elfoglaltság, mintha ugyanezt országhatáron belül tennénk. Ebből adódóan sokak számára népszerű megélhetési tevékenység. A külföldre termelésnek viszont van egy specialitása, amiről nem szabad megfeledkezni: ezek a kutyák elmennek az országból. A hazai populációt nem duzzasztják tovább. Mihelyt a szállítmány átlépi az országhatárt, velük mennek a további állatjólléti problémák is.

És mi lesz a többiekkel?

Nagyon sok az akármilyen okból feleslegessé vált kutya az országban. A menhelyek száma is elég magas, mégsem bírják erővel. Ezek a kutyák az esetek többségében nem a kamionokra termelt, onnan „leeső” állományból kerülnek oda. Magyarországon a törzskönyvezett, regisztrált, nyomon követhető kutyaállomány jóval 10% alatt van. A többi a mindenféle házi szaporítás eredménye.

Amikor éves szinten több ezer – vagy ki tudja mennyi – családnál megszületik egy-egy alom – mert jó az a kis mellékes jövedelem, mert a kölyökkutyák nagyon cukik, vagy a kutya tüzeléskor kiszökött –, ez összességében nagyon sok kutya. Ehhez hozzájön az is, hogy a tevékenység mögött az esetek többségében nincs megfelelő szakértelem, ami további problémákat szül.

Ők is szaporítanak, tovább duzzasztják a felesleges kutyák állományát, megalapozzák a későbbi viselkedési és egészségügyi problémákat. Viszont a most meghozott definíció szerint nem szaporítók. Sőt, ha kiváltják a sokat emlegetett FELIR-számot, teljesen legálisan tehetik mindezt.

Hogyan tovább?

Én örülök annak, hogy a szaporítás végre megjelent a büntető törvénykönyvben. Első lépésként mindenképp jó. Csak ne dőljünk hátra. Attól, mert valamire megvan a törvény adta lehetőség, élni is tudni kell vele.

Egyrészt gyakorlatban a hatóságnak végig kell vinnie ezeket az ügyeket. Másrészt pedig arról ne feledkezzünk meg, hogy az illegális kereskedelemben nem csak azok vesznek részt, akik a kutyákat termelik. Természetesen, ha a gyártósor legelső eleme nagyobb pofont kap, attól megremeg az egész rendszer. Egy ideig. De aztán hamar megtalálja az új utakat.

A szaporítókon kívül itt vannak még a nepperek és a kutyák hamis útiokmányait kiállító személyek. Velük is ildomos lenne valamit kezdeni, hiszen a rendszer nélkülözhetetlen elemei.

És ha el is indul végre egy előre mutató folyamat, mindenképp tartsuk észben, hogy a szaporítás tényleg nem ennyiből áll és attól, mert valaki nem tíznél több állaton követi el a jó gazda gondosságának elmulasztását, az az állatok számára ugyanúgy rossz. Főleg, hogy sok kicsi sokra megy.

Akármennyire is puffogunk a menhelyek telítettségén és bizonyos gyepmesteri telepek áldatlan állapotán, ettől még a házi szaporítás egy teljesen elfogadott és művelt dolog Magyarországon. Ezzel is kell kezdeni valamit.