Így csináljuk ki saját kutyánkat: Márton Attila különvélemény

Mi, emberek, előszeretettel jellemezzük önmagunkat tudatosnak és racionálisnak. Holott gondolatvilágunk és cselekedeteink elég nyakatekert furcsaságokra képesek. Sokszor talán saját magunknak sem tudnánk megmagyarázni, miért teszünk úgy, ahogy. A logikátlanságoktól nem mentesül a kutyatartás sem.

Szerintem hetente szembejön velem egy bejegyzés vagy részletekbe menő cikk arról, hogy ha lehet, ne nagyon adjunk csontot a kutyánknak, csokit pedig még véletlenül se.

Lerágott csont

Valahogy kötelességünknek érezzük azt, hogy kutyánk elé csontot dobjunk. Mintha enélkül nem lehetne teljes az élete. A veszélyekre való figyelmeztetésekre minden egyes alkalomkor jönnek a cáfolatok, amelyek lényege összefoglalva: de én szoktam és semmi baja tőle.

Nem kívánom részletezni, hogy mikor, hogyan és hogyan ne adjunk kutyánknak csontot és melyek azok, amelyeket feltétlenül kerülni kell. Nem vesszük figyelembe, hogy a „kutya csontot” eszik szituációban az, hogy bekövetkezik-e egy akár végzetes végkifejlet, számos tényező játszik közre. Beleértve a csont milyenségét, mennyiségét, a kutyánk emésztési rendszerét, méretét, súlyát, a fajtáját és még hosszan sorolhatnám. Mindegyiknek köze van ahhoz, hogy egy nevezett kutya esetében pár óra múlva a klinikán azon imádkozunk-e, hogy életben maradjon.

De bevállaljuk. Mert ez a kutyasághoz hozzátartozik. Sokaknak a csont az csont. Függetlenül, hogy milyen állat milyen testtáján található. Pedig nagyon lényeges különbségekről van szó. A csonttal való etetés lehet, hogy nagyon egyszerű rutinnak tűnik, viszont nyugodtan kijelenthetjük, hogy haladó szintű tudást igényel. Az igaz, hogy a kutyánk jó időre lefoglalja magát vele. De az idő elütésének vannak kellemesebb és kevésbé rizikós módjai is.

Édes élvezetek

A „kutyám megeszi, ergo szereti, ezért adok neki és semmi baja tőle” kategóriába még mindig beletartozik a csokoládé. Túlzás nélkül mondom, hogy a könyökömön jönnek ki azok a publikációk, amelyek a csokoládé veszélyeire hívják fel a figyelmet. Nemcsak úgy belekiabálva a nagyvilágba, hanem tudományos magyarázattal alátámasztva. Szépen, érthetően elmagyarázva az egész mechanizmusát.

Felhívva a figyelmet arra, hogy a mérgezés bekövetkeztének esélye szempontjából fontos a kutya testsúlya, egyéb egészségügyi problémái, a csokoládé mennyisége mellett a milyensége, összetétele is. (Csak kiemelve párat a tényezők közül.) Sok mindenen múlik az, hogy egy kis nyalánkság után kedvencünknek továbbra is kutya baja lesz, végigdekorálja a lakást az emésztőrendszerből előtörő belső tartalommal vagy pedig másnap már gyászoljuk.

Aztán jönnek az öntudatos (viszont nem túl tudatos) gazdik és rendíthetetlen határozottsággal kijelentik: ez egy jó nagy böszmeség.

Mert ő szokott adni és nyugodtan lehet is, sok esetben erre bíztatva másokat is. Mert az ő kutyájának ettől még semmi baja nem lett. Eddig. Sőt, elérhető egy kalkulátor is, amivel ki lehet azt számolni a kutya testsúlya alapján – figyelmen kívül hagyva számos lényeges tényezőt – hogy mekkora az a mennyiség, amit ha a kutyánk megesz, nem kell másnap eltemetnünk.

Valaki meg tudja azt magyarázni, hogy ha tudom, hogy valami a kutyámnak egy bizonyos – számomra kiismerhetetlen és bizonytalan – ponton túl mérgezővé válik, akkor miért adok neki belőle mégis?

Van, aki mások hibáiból. Van, aki…

Racionálisan elég nehezen magyarázható ez, amikor valaki saját kutyája egészségét teszi kockára, úgy, hogy tudja, szólnak neki, hogy ebből baj lehet. És ezt elutasítja csupán azért, mert eddig nem volt belőle baj.

Vásárra visszük kutyánk életét úgy, hogy valódi hozományra nem teszünk szert. Nincs semmi olyan, ami miatt azt tudnám mondani, ezért vagy azért kockáztatok. Egy kutya jólléte sem sérült még attól, hogy nem kapott csontot vagy csokoládét. A csokoládéban nincs is semmi olyan, amire szüksége lenne, a csont pedig könnyedén kiváltható, ha nem értünk az ezzel történő etetéshez.

Viszont, ha kap, könnyen beüthet a baj. Akár úgy, hogy rövid időn belül életét veszti vagy úgy, hogy szépen, lassan károsítjuk a szervezetét, amelynek szemmel látható jele a kezdetekben nem is biztos, hogy van.

Nem szégyen azzal szembesülni és beismerni saját magunkat előtt, ha valamit rosszul csinálunk és máshogy kéne. Jóval érettebb dolog, mint az az önigazolás, amivel emberek saját magukat próbálják megvédeni, miközben saját szeretett kutyájuk egészségét kockáztatják.

(Képek: Getty Images Hungary)