Hogyan szeressük jól a kutyánkat? Márton Attila különvélemény

Akinek van, az az esetek többségében szereti a kutyáját. A négylábúak feltétel nélküli szeretetét sokszor emlegetjük. Érdemes kicsit megnézni, hogy mi, emberek, hogyan is szeretünk.

A közösségi média alkalmazásokon végigpörgetve egyértelmű, hogy nagyon sokan szeretjük az állatokat. A kutyás Facebook-csoportok roskadásig tele boldog, meghitt pillanatokkal és egyre gyakoribb a házi kedvenc szemszögéből megszemélyesített írások megosztása. Ettől függetlenül is érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon mi is az, amikor szeretünk egy állatot. Egy elkényeztetett, minden földi jóval elhalmozott kutyát egyértelműen szeretnek. De a szeretet ennél tovább mutat.

Kinek mi a szeretet?

A szeretetnek ezer arca van. Ki-ki a saját kulturális és családi közegétől, neveltetésétől, vallási hovatartozásától függően alakítja ki magában, hogy mit tart annak. Mindannyian máshogy szeretünk, eltérő módon fejezzük ki, hogy a másik fontos számunkra. Van, aki úgy vélekedik, hogy ezt mindig el kell mondani, folytonos, verbális megerősítést kell adnia és kapnia.

Van, aki nem ennyire szószátyár és inkább a tettek fontosságára helyezi a hangsúlyt. A tettek pedig úgyszintén ezer félék lehetnek. Van, aki ezt az anyagi javak biztosításával éri el, például megveszi a gyereknek a régóta áhított mobiltelefont. Más pedig leül vele szembe és megkérdőjelezhetetlen őszinteséggel és nyitottsággal megkérdi: mi bánt?

Szeretni így és úgy

Mit jelent az, hogy „szeretem”?
Én például nagyon szeretem a Gundel-palacsintát, szeretek kora ősszel a Margitszigeten sétálni az ezerszínű lombok között, szeretek csendben leülni egy jó könyvvel, és egy másik világban találni magam. Mert ezek olyan dolgok, amelyek számomra örömet okoznak.

Ha az állatok iránt érzett dolgainkat nézzük, a kép árnyaltabb. Szeretem a medvéket. De nem igazán vakargatnám meg egyik fülét sem, mert tudom jól, hogy széttépne. A háziállatok teljesen más kategória. Jól elvannak az emberrel, főleg a kutyák, amelyek feltétel nélkül és rendkívül összetett interakcióval kötődnek az otthonukban élő kétlábúakhoz.

Ha szeretem a kutyámat, jól érzem vele magam. Ha szeretem a kutyámat, megsimogatom és nyomok egy puszit a fejére. Ez mindkettőnknek jó. De nem állhatunk meg a külsőségekre épülő, adott pillanatról szóló szeretetkifejezésnél. A szeretethez – amennyiben ez kölcsönös és nem csak arról szól, hogy nekem mennyire jó ettől – hozzátartozik a törődés és a gondoskodás is. A másik érdekeit adott esetben akár a sajátom elé helyezem.

Attól, mert én a kutyám fejére egy puszit nyomok, szeretem őt? Igen. És megfelelően gondoskodom róla? Ki tudja. Ez majd akkor derül ki, amikor a segítségemre szorul. Tudom-e egyáltalán, hogy hogyan segítsek rajta és megteszek-e minden tőlem telhetőt? Szoktam mondani az emberi kapcsolatok esetében is, hogy amikor minden szép és jó, olyankor nagyon könnyű boldognak és elégedettnek lenni. Nem nagy mutatvány. Erre mindenki képes. Az igazi szeretet akkor mutatkozik meg, ha valami nem stimmel, ha nincs minden a helyén. Amikor a kutyám rombol, pusztít, amikor egy félhavi fizetést kéne elköltenem az állatorvosnál. Ilyenkor már nem elég egy kis buksisimi.

Vannak komplexebb élethelyzetek is, amelyeknél a saját döntésünk megmutatja, valóban bennünk van-e az igazi gondoskodás és törődés. Ha a kutyám viselkedésproblémás, akkor ez ellen teszek. Nem intézem el annyival, hogy ő egy kis méregzsák, ő ilyen. Mert tudom jól, hogy neki ez nem jó, az esetek nagy részében legbelül szenved és az egészségére is könnyen rámegy.

Vagy vegyünk egy másik példát. Hiába örülnék egy alomnyi kölyökkutyának otthon (őszintén, ki ne szeretné a kölyökkutyákat) de nem teszem, mert tudom, hogy ez nemcsak öröm, de sokrétű felelősség, beleértve azt is, hogy a kölyköket jó helyre kellene továbbadni.

A szeretetnek ezer vetülete van. És az esetek többségében nem azokból a külső, felületes dolgokból áll, amikben alapvetően hiszünk.

Jól szeretni

Az állatokat szeretni divat. Ezt kifejezni, megmutatni úgyszintén. De az állatok valódi szeretete nem csupán annyiból áll, hogy szeretek állatos képeket nézni, nyomogatni a szívecskés matricákat, feltölteni a legújabb életképet, és várni, hogy hányan reagálnak rá.

Úgy nem tudunk egy állatot szeretni, hogy csak azt vesszük számításba, hogy nekünk mennyire jó attól, hogy velünk van. Az érzéshez társulnia kell a másik irányába tartó, valós törődésnek is. Ha szeretem azt a szituációt, amikor valaki csodálattal felnéz rám, akármit is csinálok, ez rólam szól. Hogy nekem ez mennyire jó. Ez így ebben a formában egyoldalú. Tovább kell lépni, megismerni és tudna azt, hogy neki valójában mi a jó, mi szolgálja a boldogságát és jóllétét.

Ez nem nagy kunszt. Csak el kell tudni vonatkoztatni önmagunktól. Kutyákat szeretni nem nagy ördöngösség, hiszen csodálatos lények. Jól szeretni őket viszont egy másik dolog. Ehhez pedig ismerni kell a másik valós igényeit (és nem azokat, amelyeket én annak vélek, önmagamból kiindulva).