hirdetés

Ha odavagy a kutyusokért, szombaton ott a helyed!

Molnár Enikő

2024. május 3 - Képek: Getty Images Hungary

Hétvégén megrendezésre kerül a 7. Felelős Állattartás Napja, a Rex Állatszigeten. Hogy mire lehet számítani, illetve hogy miért fontos egy ilyen nap, arról az alábbiakban lesz szó.

hirdetés

A felelős állattartás szívügyünk, és napról napra igyekszünk olyan cikkekkel készülni, amik ennek népszerűsítését célozzák meg, vagy legalább érintőlegesen erről szólnak. Bár lapunk elsősorban a kutyákra specializálódott (illetve társlapunk, Az én macskám a macskákra), hisszük, hogy minden háziállat, társállat megérdemli, hogyha már elvállalták a gondozását, felelősségteljesen álljanak hozzá a tartásához. Ehhez viszont az kell, hogy a leendő gazdi tisztában legyen azzal, hogy mire van szüksége az adott állatnak, és mit kell biztosítania számára egy teljes, boldog élethez. Ideális esetben ezen ismeretek megszerzése már egészen gyermekkorban elkezdődik, például az olyan rendezvények látogatásával, mint a Felelős Állattartás Napja. Ha pedig felnőttként szeretnénk bővíteni és aktualizálni a tudásunkat, akkor első körben érdemes lehet körülnézni az oldalunkon.

Miért fontos a felelős állattartás hirdetése?

A felelős állattartás elcsépelt kifejezésnek tűnhet sokak számára, mégis fontos róla beszélni, mivel a mai napig mindenkinek más jut róla eszébe, és más ismeretekkel rendelkezik a témával kapcsolatban. Az állat szeretete és tisztelete például jó alapokat ad, és mindenképpen hozzá tartozik a történethez, de nem csak ez számít. Hogy egy-két dolgot említsünk, a felelős állattartás berkeibe tartozik a például a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék biztosítása, az állat igényeinek feltérképezése, figyelembevétele és kielégítése. Annak az elfogadása, hogy a kutyavállalás hosszú távú elköteleződést jelent, néha áldozatokkal jár, jelentős mennyiségű időt és pénzbeli kiadásokat kíván meg (itt gondolhatunk például az állatorvosi látogatásokra, oltásokra, parazitamentesítésre, a kutya tanítására vagy éppen a kisállat-biztosításra).

A felelős állattartó nevelése már gyermekkorban elkezdődik

Fontos, hogy felnőttként is néha-néha ellenőrizzük az eddigi ismereteinket. Hiszen sokszor a szájhagyomány útján terjedő tanácsokról kiderül, hogy annyira mégsem tesznek jót az adott állatnak. Többek közt erről is szót ejt dr. Balatonyi Lilla, állatorvos és író a vele készített interjúban, amit ide kattintva lehet elolvasni. A szövegből az is kiderül, hogy a doktornő kiemelten fontosnak tartja a felelős állattartás alapjainak beépítését a gyermekek nevelésébe. Ebben pedig teljes mértékben igaza van. Nem véletlen, hogy a Felelős Állattartás Napja is első sorban a gyermekeknek készül izgalmas programokkal. Ez viszont nem azt jelenti, hogy egy felnőtt ne élvezhetné ezeket, és ne tanulhatna valami újat. Véleményünk szerint sikerült egy olyan programtervet összeállítaniuk, ami a család minden tagjának érdekes lehet. Ezenfelül pedig lehetőséget nyújt a szórakozással teli tanulásra – ami valljuk be, a legjobb módja az ismeretszerzésnek.

 

A programokról röviden

A Felelős Állattartás Napja már múlt évben is nagy népszerűségre tett szert, közel 1500 óvodás és kisiskolás vett részt rajta. Idén május 4-én, tehát szombaton rendezik meg a Rex Állatszigeten. Az időzítés pont jó, hiszen így még az anyák napja is zavartalan marad május első vasárnapján. A rendezvényt Rex Kutyaotthon Alapítvány szervezi, délelőtt 10 órától egészen délután 17 óráig tart, és ingyen látogatható. Az érdeklődők többek közt olyan programokban vehetnek részt, mint kutyabemutatók (nyílt óra a kutyasuliban, illetve agilitybemutató), lovas foglalkozások, macskakávézoo. Továbbá interaktív élő állatos gyermekelőadásra, postgalamb-bemutatóra, kincskereső játékra, kézműves foglalkozásokra és néprajzi kiállításra és még sok másra is sor kerül. Természetesen a menhelyen lévő állatok meglátogatására is lesz lehetőség.

Utóbbihoz bár fájó szívvel tesszük hozzá (hiszen minden kutya megérdemli, hogy egy szerető családhoz kerüljön), csak akkor fogadjunk örökbe, ha készen állunk egy állat gondozására és a kutyatartással járó elkötelezettségekre. Ha menhelyi kutyus örökbefogadására készülsz, ebben a cikkben szakértő segít, hogy elkerülhesd a tipikus kezdeti hibákat.

felelős állattartás felelős állattartás napja felelős gazda felelős kutyatartás hétvégi program kutyás rendezvény programajánló

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!