A hegyi típusú kutyák L-U-ig: dús bundájú, daliás védelmezők

Az FCI II. fajtacsoportjában, a pincserek, schnauzerek, molosszerek, svájci hegyi- és pásztorkutyák elnevezésűben kapnak helyet a 2. alcsoportban a molosszerek, annak pedig a 2.2-es osztályában csoportosították a hegyi típusú kutyákat.

Következzen most a 9 hegyi típusú kutya L-U-ig. Cikkünkből részletesebben megismerheted a történelmüket és a jellemüket.

1. Landseer

A landseer bizonyos szervezetek szerint az újfundlandi fekete-fehér variációja, az FCI-nél azonban önálló fajtaként ismerik el. Őseit halászok használták Kanada Újfundland régiójában, majd a 18. században kerültek át Nagy-Britanniába. Hamar igen nagy népszerűségre tettek szert hatalmas munkabírásuknak, ügyességüknek és úszótehetségüknek köszönhetően. A beérkező hajók elé mentek és fogaik között a vontatókötéllel úsztak ki a partra. Edwin Landseer munkássága pedig még szélesebb körben ismertté és elismertté tette a fajtát, nevét is a festőről kapta, aki rendszeresen ábrázolta őket művein. A 19. században megjelent a szigetországban a fekete verzió is, ami így kiszorította a kétszínű variációt. Az I. világháború után Svájcban és Németországban talált néhány egyed, valamint fekete újfundlandiak segítségével kezdték meg a rehabilitációt. 1960-ban ismerte el az FCI önálló fajtaként.

A landseer jelleme pontosan olyan, amelyet a külső alapján elképzelnénk neki; magabiztos, nyugodt, kiegyensúlyozott, de mindezek mellett öntudatos is. Egyáltalán nem agresszív, de ha úgy érzi, hogy imádott családját veszély fenyegeti, azonnal akcióba lép. A gyerekeket kifejezetten szereti. Képzése nem ütközik különösebb nehézségekbe, hatalmas mérete miatt azonban nagyon korán meg kell tanítani arra, hogy ne húzza a pórázt és engedelmeskedjen a behívásnak. Nem szabad vele szigorúan bánni, büszke természete miatt ezt nem viseli jól. Szerencsére nincs is ilyesmire szükség az esetében, nagyon figyelmes eb, aki azonnal tudja a gazda hanghordozásából is, hogy az mit szeretne.

2. Leonbergi

A leonbergi egy Stuttgart melletti kisvárosból, Leonbergből származik. Heinrich Essig kutyatenyésztő, a város egyik tanácsosa a Leonberg címerében szereplő oroszlánt szerette volna megszemélyesíteni egy kutyafajtában. Ehhez keresztezte landseer szukáját egy Barry nevű bernáthegyivel, majd néhány generációval később pireneusi hegyikutyát is bevitt a vérvonalba. Ezt követően az utódokat újra bernáthegyivel keresztezte. Ennek eredményeképpen 1846-ban megszületett az első leonbergi alom. Nem kellett sok ahhoz, hogy a fajta világszerte hatalmas népszerűségre tegyen szert és az arisztokrácia státuszszimbólumává váljon. Essig 1889-es halála után a fajta kelendősége hanyatlásnak indult, a két világháború pedig csak rontott a helyzeten. A leonbergi rajongói 1948-ban klubbot alapítottak, ami segített fennmaradni ennek a fantasztikus négylábúnak.

A leonbergi egy sosem agresszív, higgadt, megfontolt, békés kutya, aki azonban nem rest azonnal cselekedni, ha úgy látja, hogy a rá bízott javakat vagy a családját veszély fenyegeti. Rendkívül éber, idegenekkel szemben bizalmatlan. Ennek a kedves óriásnak mindene a családja, akiknek kiemelt figyelmet kell fordítani az eb érzékeny lelkére. A magányt nehezen viseli, imád a gazda közelében lenni. Értelmes, könnyen képezhető; mentő- és segítőkutyának is ideális. Igényli a nagy teret és a mozgást, így lakásban való tartása nem javasolt.

3. Pireneusi hegyikutya

Valószínűleg a pireneusi hegyikutya azoknak a fehér, nagytestű juhászkutyáknak a leszármazottja, akik a népvándorlások idején érkeztek Ázsiából Európába. Megjelenése az elmúlt évszázadok alatt szinte semmit sem változott. Amellett, hogy minden tekintetben praktikus, elegáns is tudott maradni. Franciaország nemzeti fajtája, eredeti feladata a nyájak védelme volt. A 15. századtól kezdett elterjedni a nemesi udvarokban, a 17. századra már előkelő társasági kutyának számított. A II. világháborúban gyakran használták teherhordásra; ennek és a pásztorkodás visszaszorulásának köszönhetően a fajta népszerűsége erőteljesen megcsappant. Mára azonban az elkötelezett rajongóknak köszönhetően sikerült újra népszerűvé tenni családi kutyaként is.

Őrkutyához híven büszke, független és erős jellem, aki nagyon hűséges is. Egyik jellegzetes tulajdonsága, hogy a nála gyengébbekkel nagyon körültekintően, figyelmesen bánik. Csupaszív jószág, aki ok nélkül sosem agresszív, ugyanakkor gyakran jellemzik megvesztegethetetlenként. Nagyon igényli a közösen eltöltött időt és a testi kontaktust, gazdája és családja a mindene. Kiképzése önállósága miatt nem mindig a legegyszerűbb, de egy következetes, határozott, mégis gyengéd gazda számára nem fog gondot jelenteni. Legjobban kertes házban érzi jól magát, ahol saját felségterülete van.

4. Pireneusi masztiff

A pireneusi masztiff a történelmi Aragóniai Királyságból származik, ahol már a középkorból fennmaradtak róla dokumentumok. Arra használták, hogy a nyári hónapokban a nyájat biztonságos körülmények között a Pireneusok magas legelőire a segítségével költöztessék el, majd amikor beköszöntött a tél, ugyanúgy vissszakísérjék az állományt, és persze közben őrizzék a legelőn. Más európai nyájvédő fajtákhoz hasonlóan gyakran szöges, fém nyakörvvel látták el őket a ragadozók támadásai ellen. Miután már nem volt szükség a kutya szolgálataira az idők változása során, a pireneusi masztiff népszerűsége is erős hanyatlásnak indult. 1954-ben hivatalosan is regisztrálta az FCI, 1977-ben megalakult a tenyésztőegylet, aminek köszönhetően a fajta fokozatosan kezdett újra elterjedni, ám ennek ellenére ma is ritkának számít.

A pireneusi masztiff az emberekkel barátságos, nyugodt, szeretetteljes eb. Büszke és nemes, kifejezetten intelligens fajta. Tisztában van a saját méretével és erejével, így amikor más kutyákkal találkozik, remekül felméri, hogy a másik állat jelent-e fenyegetést, és ennek értelmében reagál is. Őrzőkutya lévén prédahajtási ösztöne nincs vagy nagyon alacsony, a védelmezés, óvás a jellemző viselkedés az esetében. Nagyon szereti a gyerekeket és a család barátait is szívesen fogadja. Bár a mozgásigénye nem kifejezetten nagy, méretéből és jelleméből adódóan akkor érzi jól magát, ha nagy terület áll a rendelkezésére.

5. Sarplaninai juhászkutya

A sarplaninai juhászkutya eredet sajnos a homályba vész. Hagyományosan szarvasmarhák vagy juhok őrzésére használták, valamint az állomány biztonságos terelésénél évente kétszer, amikor a magashegyi legelőkre kihajtották, majd visszahajtották azokat a pásztorok. A Šar-hegységben töltötték a nyarat, Tesszáliában pedig a telet, ahol „görög juhászkutyaként” ismerték őket. 1939-ben az FCI jugoszláv fajtaként ismerte el illír juhászkutya néven, majd 1957-ben a Jugoszláv Kinológiai Szövetség kérésére a nevet sarplaninai juhászkutyára változtatták. 1968-ban különült el a karszti pásztorkutyától, korábban egy altípusának tartották.

Származási helyén még mindig eredeti munkáját végzi, manapság azonban egyre gyakrabban találkozhatunk vele családi kutyaként a nyugati országokban is. A sarplaninai juhászkutya egy rendkívül békés eb, igen nehéz kihozni a sodrából. Megvesztegethetetlen őrzőkutya, aki feleslegesen sosem agresszív. A családjához, gazdájához rendkívül hűséges, nem rest kimutatni a feléjük táplált gyengéd érzéseit sem. Akkor a legboldogabb, ha sok időt tölthet kint, a saját felségterületén, emiatt nem kell feltétlenül lakásban tartani. Ragaszkodó eb lévén azonban gondoskodjunk arról, hogy elegendő kontaktja legyen a szeretteivel. Fajtársaival szemben domináns, az idegenekhez úgy viszonyul, ahogy a gazdája.

6. Spanyol masztiff

A spanyol masztiff az Ibériai-félszigeten még a római invázió előtt jelent meg. Úgy hiszik, hogy a görögök és a föníciaiak hozhatták körülbelül 2000 évvel azelőtt, az első írásos említését Kr. e. 30 körülre tehetjük. A 10. században Spanyolországban Európa legjobban szervezett és irányított állattenyésztése indult meg, amiben a masztiffoknak is jelentős szerep jutott. A 12. században pedig mondhatjuk, hogy elérte a csúcsát szakmai szempontból, amikor is egy új juhfajta kitenyésztését kezdték meg az országban. Ezek az állatok általában a telet Spanyolország déli részén töltötték, majd nyár elején az északi hegyek lejtőire költöztek. A vándorló birkacsordákat körülbelül 40 000 pásztor kísérte, és minden 100 juhra legalább egy masztiff jutott. Ennek a hatalmas feladatnak nyoma maradt a spanyol kultúrában; a masztiffok irodalmi művekben és Velázquez festményein is megcsodálhatók.

Rusztikus külsejű, magas intelligenciával bíró, kedves, nemes és elszánt eb. Rettenthetetlen, ha a nyájat vagy a családját, gazdáját fenyegető veszélyről van szó, ennek ellenére ok nélkül sosem agresszív. (Bár az tény, hogy fajtársaival szemben domináns, így a szocializációjánál erre kiemelt figyelmet kell fordítani.) Magabiztos kutya, aki tisztában van a saját erejével és kvalitásaival. Mindenképpen gyakorlott gazda szükségeltetik a neveléséhez. Nem kifejezetten mozgékony, de napi egy nagy séta számára is alapvető. Nagy térben érzi a legjobban magát, ahol saját területére felügyelhet.

7. Tibeti masztiff

A tibeti masztiff, vagyis a Do Khyi a nomád pásztorok ősi munkakutyája, a Himalája és a tibeti kolostorok egykori őre. Rettenthetetlen jelleme és dús bundája miatt tökéletesen alkalmazkodott a rászabott feladathoz, vagyis az őrzéshez. A kutatók szerint Földünk egyik legősibb fajtája lehet, a DNS-tesztek alapján ősei 5000 évvel ezelőtt is léteztek. Marco Polo is említi feljegyzéseiben, méretét a szamárhoz hasonlítja, erős hangját pedig az oroszlánéhoz. A világ egyik legdrágább négylábúja, ami miatt sok helyen ma már inkább státuszszimbólum, mint társ- vagy munkakutya.

A több évezredes együttélés és közös munka bizony nem múlik el nyomtalanul. A tibeti masztiff rendkívüli módon alkalmazkodott hozzánk, elképesztően türelmes, lojális, védelmező. Ennek ellenére mégis megtartotta függetlenségét, ami bizony a képzése során a kezdő kutyatartóknak komoly fejfájást okozhat. Emiatt csak gyakorlott gazdáknak ajánljuk! Intelligens és csendes, méretéből adódóan azonban semmiképpen sem szobakutya, igényli a nagy teret és a saját felségterületet.

8. Tornjak

A tornjakra már a 11. században is külön fajtaként hivatkoztak, a 14. századból pedig fennmaradtak olyan dokumentumok, amelyek szintén említik ezt a gyönyörű őrkutyát. A mai Bosznia-Hercegovina és Horvátország területén segítette a pásztorok munkáját úgy, hogy védte és terelte is az állományt. Múltbéli nagy népszerűsége ellenére az 1970-es években neki is szembe kellett néznie a kihalás lehetőségével, amikor a nomád állattartás is letűnőben volt. A két ország tenyésztőinek összefogása azonban megmentette a tornjakot.

A mai napi is igen fejlett az őrző-védő képessége, ami megfontolt, bátor, kiegyensúlyozott jellemmel párosul. A tornjaik intelligens is, emellett pedig rendkívül szociális és ragaszkodó. Csak olyan gazda mellé ajánlott, aki sok időt tud rászánni. Könnyen tanul, képzése nem ütközik különösebb nehézségekbe; igényli a fizikális és mentális lefárasztást is. Lakásban csak abban az esetben érzi jól magát, ha ettől függetlenül van egy nagy udvar is, ahol sok időt tölthet és amit felügyelhet.

9. Újfundlandi

Számos elmélet született arról, hogy ez a hatalmas, bolyhos mackó hogyan, milyen fajták keresztezésével alakulhatott ki. Az egyik elgondolás szerint az Új-Fundlandra érkezett vikingek hatalmas, fekete kutyái keveredtek a sziget őshonos ebeivel. De olyan elméletek is születtek, melyek szerint a labradorok és a pireneusi hegyikutyák szerelemgyerekei lehetnek, más elképzelések szerint farkas ősök és tibeti masztiffok elegye az újfundlandi. A fajta a halászok hűséges társa volt, hatalmas erejével a hálókat, a szánokat és a kocsikat húzta. Kitűnő tájékozódó képessége is nagyon hasznos volt, hiszen sokszor az újfundlandi vezette a bárkákat a partra a zátonyok között, és nem volt rest kimenteni a vízbe esett embereket sem. A fajta képviselői ma már inkább családi kedvencek, de még mindig a vérükben van a mentés. Olyan is előfordult, hogy jutalomért cserébe maga az eb lökte bele a vízbe kimentendő áldozatát.

Ezt a kutyát egyszerűen lehetetlen nem szeretni! Kedvessége, végtelen türelme és gondoskodó féltése az egész családjára kiterjed, de különösen kedveli a legkisebbeket. Rendkívül hűséges jószág, aki akkor van elemében, ha a családja mellett lehet. Ugyan nem tipikus őrző-védő, de az biztos, hogy ha szeretteit veszély fenyegeti, meg fogja védeni őket. Bátor és alkalmazkodó, de hatalmas termete miatt a nevelését már nagyon korán el kell kezdeni. Tartása inkább kertes házban javasolt, de ez nem azt jelenti, hogy kennelben vagy az udvar végében jól fogja érezni magát. Fontos, hogy rendszeres kontaktusban álljon a családdal. Nagy a mozgásigénye, az úszást mindennél többre értékeli.

Fontos!

Az FCI fajtacsoportok szerinti jellemzéseink célja, hogy megismertessünk a hivatalosan is elismert kutyafajtákkal. Igyekszünk a hely szűkössége ellenére, amennyire csak lehet, részletesen beszámolni róluk, de sajnos arra nincs lehetőségünk, hogy mindent megosszunk veletek az adott fajtákról. A fajtaválasztás előtt mindig tájékozódj többféle releváns forrásból is, és ami még fontosabb, több tenyésztőtől! Egy felelős szakember tájékoztatni fog arról, hogy az adott fajtának mik lehetnek az esetleges hátulütői, és azt is el fogja őszintén mondani, hogy az életviteled és lehetőségeid alapján alkalmasnak ítél-e meg a fajta tartására.