A kutya, aki 14 éven át, egészen haláláig őrizte gazdája sírját

A kutyák hűségéről rengeteg igaz történet szól. Greyfriars Bobby az egyik olyan négylábú, aki bebizonyította, hogy az ebek szeretete nem ismer határokat. De vajon tényleg minden a legenda szerint történt?

Biztosan sokan ismerik Hacsikó történetét. Ő volt az a japán akita, aki kilenc éven át várta a vonatállomáson szeretett gazdáját, miután az elhunyt. Azonban nem ő volt az egyetlen négylábú, aki a síron túli hihetetlen hűség példájaként szolgált. Greyfriars Bobby 1855. május 4-én látta meg a napvilágot a skóciai Edinburgh-ban. A kiskutya egy skye terrier volt és rendőr gazdájával, John Gray-el minden nap együtt járőrözött. Szerdánként együtt mentek a helyi vásárba, majd a délután egy órát jelző ágyúdörrenést követően ebédelni indultak egy közeli vendéglőbe. Itt Bobby mindig kapott egy süteményt, amit jóízűen el is fogyasztott. A kutya és gazdája elválaszthatatlanok voltak, mindent együtt csináltak.

Az elválás

Sajnos a mindennapi rutin csak két évig tartott. Csupán ennyi együtt töltött idő adatott meg a két barátnak. John tuberkulózisban életét vesztette 1858. február 15-én. Végső nyugalomra helyezése a Greyfriars Kirkyard temetőben történt. Bobby annak ellenére, hogy kutyáknak tilos volt a belépés, besurrant a menettel együtt. Nem hagyhatta, hogy gazdája bárhová is nélküle menjen. A szertartás után megpróbálták az őrök elzavarni, de a terrier hajthatatlan volt, mindig visszatért a sírhoz. A temetőben dolgozók látták ezt és idővel hagyták, hogy maradjon a kutya.

Három nappal később Bobby megjelent kedvenc étterme előtt, ahol mindig kapott süteményt. A vendéglős meglepődött, majd adott neki ételt. Ettől kezdve a kutya minden nap megjelent a napi betevőért. A férfi kíváncsi lett, hova megy a terrier miután megette az ebédet, ezért egyik délután követni kezdte. Látta, hogy az eb átfúrja magát a temető kerítésének egyik lyukán és egykori gazdája, John Grays sírjához rohan. Bobby egész álló nap ott időzött tizennégy éven keresztül. Csak enni ment el minden nap a szokásos vendéglőhöz. A leghidegebb teleket is a temetőben töltötte, a helyiek készítettek is neki egy házat, ahova behúzódhatott a zord időjárás elől.

Újra együtt

1872. január 14-én, amikor a terrier már tizennégy éve őrizte szeretett gazdáját, maga is elhunyt. Állatorvosok szerint halálát az állkapcsában lévő rákos megbetegedés okozta. Abban a temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol Johnt is, hogy örökké együtt lehessenek.

Ma is látható gránitból készült sírkövét 1981-ben avatta fel a brit uralkodói család egyik tagja. Két évvel később egy szökőkutat is felavattak, melyhez tartozik egy, a skye terriert ábrázoló szobor is. Az emlékmű a Greyfriars Kirkyard főbejárata mellett található. A helyiek azt állítják, szerencsét hoz, ha valaki megérinti a kiskutya orrát. 1961-ben a Walt Disney filmet is készített a hűséges eb történetéről.

Csak városi legenda?

Egyesek szerint a történet csupán egy jó marketingfogás. Bár azt elismerik, hogy Bobby valóban létezett, úgy vélik, csak azért maradt a sírnál, mert a helyi vendéglős és a temetőőr ételt helyezett ki neki. Azt is furcsállják, hogy akkoriban egy ilyen zord körülmények között élő kiskutya hogyan élhetett majdnem tizenhét évig. Egyes elméletek szerint két különböző eb járt a sírhoz, az egyik 1858-tól 1867-ig, a másik pedig 1867-től 1872-ig. A temetőt lehet, hogy több kutya is rendszeresen látogatta a folyamatosan kihelyezett élelem miatt. A teória szerint csak azért készítettek ki mindig ételt, hogy az emberek azt higgyék, hogy a kutyák hűségességük miatt járnak oda. Emiatt ők maguk is odautaztak, hogy saját szemükkel is megcsodálják a helyet, ami jó marketing a helyi étterem tulajdonosának.

Abban viszont senki sem kételkedik, hogy Bobby valóban létezett és tényleg látogatta gazdája sírját. S hogy mi igaz a történetéből és mi nem? Ennek eldöntését mindenkinek saját belátására bízzuk.

(Képek: Getty Images Hungary, Wikipédia: Greyfriars Bobby)