hirdetés

Elragadó történet: kitartásával fogott magának gazdát ez a kóbor kutya

Molnár Enikő

2024. május 30 - Képek: Getty Images Hungary

Egy történet az elkötelezettségről, betartott ígéretekről és hűségről: így fogott magának gazdit a kóbor kutyus.

hirdetés

Már egy maraton lefutása sem egyszerű, rengeteg edzést igényel és nem kevés elszántságról tanúskodik. Ám vannak, akik még ennél is nagyobb kihívásokra vállalkoznak, például egy ultramaraton teljesítésére. Góbi és Dion története is egy ilyen eseményen kezdődött, pontosabban a 2016-os Góbi sivatagi ultramaratonon. Ezen a futamon a részvevőknek hét nap alatt kell 250 kilométert teljesíteniük, ami, ha a napok között egyenletesen oszlik el a távolság, közel 36 kilométer/napot jelent. Dion edzett sportolóként állt neki ennek a kihívásokkal teli hét napnak, a távolság felénél viszont egy nem várt, de örömmel látott futótársat kapott: egy kis testű kóbor kutyát, akit az első közösen lefutott 40 km után Góbinak nevezett el. Góbi egészen a távolság végéig kitartott a futó mellett. Ez alatt az idő alatt szoros kötődés alakult ki kettőjük között, és Dion úgy döntött, hogy magával viszi az új barátját, megadva neki azt az életet, amit érdemel. Ez viszont nem volt olyan egyszerű.

A viszontagságok ellenére is kitartott mellette

A 124 km alatt, amit együtt futottak le, nagyon szoros barátság alakult ki kettejük között. Dion megosztotta az ebbel a vizét, az ételét, cserébe a kutya támogatta őt jelenlétével. Dion magára ismert Góbi kitartásában, és a közös kaland után egyértelművé vált számára, hogy az ebnek vele kell mennie. Ám a Góbi sivatagból (ami Kína északi és Mongólia déli részén terül el) az Egyesült Királyságba eljuttatni egy kóbor állatot nem egyszerű dolog, főleg rövid időintervallumon belül. Így Dion rábízta az ebet egy helyi ismerősére addig, amíg meg nem lesznek az utazáshoz szükséges vizsgálatai és papírjai. Dion miután hazatért, elkezdett felkészülni a kutya érkezésére, ám nem sokkal később felhívták egy lesújtó hírrel: Góbi elszökött a gondozójától.

Dion nem fogadta el, hogy nem tudta betartani az ígéretét a kiskutyának, így visszarepült Kínába, és elkezdte keresni újdonsült barátját. A férfi egy keresőcsapatot is toborzott, plakátokat helyezett ki, mindent megtett, hogy újra vele legyen Góbi. 10 nappal később egy helyi megtalálta az ebet, magához vette és értesítette Diont, aki rögtön érte is ment. A kutya a megérkezése pillanatában felismerte választott gazdáját, és rögtön odarohant hozzá. A férfi pedig eldöntötte, hogy ott marad a kutyával addig, amíg meg nem lesznek az eb engedélyei. Négy hónapot töltött Pekingben, ugyanis eddig tartott Góbi karanténja. Ezután végre hazautazhattak, barátságuk pedig azóta csak még szorosabb lett.

Góbi és Dion élete azóta

Góbi és Dion azóta is elválaszthatatlanok, és megszámlálhatatlan kalandban vettek részt. A kiskutya lassan 10 éves, de még mindig fitt és fiatalos; lelkesen kíséri el gazdáját futni, túrázni és világot látni. Sorsszerű találkozásuk kiváló példája az odaadásnak, a kitartásnak és a kutya-ember között kialakuló szoros köteléknek. Reméljük, hogy még sokáig lesznek együtt a kalandorok!

Dion és Góbi története könyvben is megjelent Találkozás Góbival címmel, amiről könyvajánlót is írtunk. Ha kíváncsi vagy, hogy Dion hogyan élte meg a találkozásukat, akkor olvasd el ezt a cikkünket.

barátság ember és kutya barátság futás Góbi Góbi és Dion kutyával futni maraton szeretet szoros kapcsolat ultramaraton

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!