Hogyan lett a farkasból mopsz? Így kapcsolódnak egymáshoz kedvenc kutyafajtáink

A modern kutyafajták eredete több tízezer évre nyúlik vissza, amikor is az emberek háziasították a mai farkasok ősi rokonát. Azóta is tudatos, szelektív keresztezést végzünk, eleinte juhászkodásra, vadászatra és őrzésre specializálódott kutyákat létrehozva.

A 19. század közepén, a viktoriánus korban intenzív innováció és szabályozás történt a kutyatenyésztésben, ami nemcsak a fajták sokféleségéhez vezetett, hanem magának a „fajta” fogalmának a megszületéséhez is. Ebben az időszakban a különböző kutyavonalakat szándékosan keresztezték, hogy fokozzák a kedvező tulajdonságokat, a nem kívántakat pedig csökkentsék. A keresztezéseket esztétikai jellemzők alapján új fajták létrehozása érdekében is végezték. Ez a folyamat egy rendkívül zavaros kapcsolatot hozott létre a különböző kutyatípusok között, mivel egyes fajták eredetét néha csak szóbeli elbeszélések rögzítették. Egészen 2017-ig állt fent ez a helyzet, amikor is megjelent egy mérföldkőnek számító genetikai tanulmány a kutyafajták tekintetében.

A mérföldkőnek számító genetikai tanulmány megdöbbentő kapcsolatokat tárt fel

Az Egyesült Államok Nemzeti Humán Genomkutató Intézetének kutatói 161 fajta DNS-ét elemezték, hogy egy kutyafajta-családfát hozzanak létre. A fa a fajtákat a közös történelmük alapján csoportosítja. Ezek a csoportok, más néven kládok, azt tükrözik, hogy a kutyákat háziasításuk történelmének nagy részében csak az általuk nyújtott szolgáltatás alapján ismerték.

„Tudjuk, hogy a legtöbb fajta csak a viktoriánus idők óta létezik. Európában voltak fajtakedvelők, akik olyan fajtákat akartak létrehozni, amelyeknek különleges megjelenése, képessége vagy személyisége van. Az egyik fontos tényező a földrajzi hely, vagyis ahol a fajták kifejlődtek. A funkció is biztosan fontos volt, és természetesen van kapcsolat az azonos megjelenésű kutyák között, mint például a miniatűr és a standard schnauzerek között. De mindig vannak meglepetések, olyan dolgok, amikre nem számítanánk” – magyarázza dr. Elaine Ostrander, aki az intézetben a rákkutatási genetika és összehasonlító genomika vezetője. A 2017-es tanulmány felügyelő kutatója volt, amely az NHGRI kutyagenomprojektjének része.

A tanulmány olyan elemzéseket is bemutatott, amelyek felfedték a modern fajtatiszta kutyák rejtett keresztezésének nyomait. Bár minden kutya genomja 100%-ban kutya-DNS-ből áll, a genom kis része fajták között eltérő. Ezek a részek felelősek a háziasított kutyák méretében, alakjában és viselkedésében megfigyelhető lenyűgöző változatosságért. A kutatók a kutyagenomokat több ezer ilyen változó ponton szekvenálták. Ha két különböző fajtánál azonos blokkokat találtak, az azt jelezte, hogy történelmileg ezek a fajták kereszteződtek egymással.

Váratlan eredmények

Ezek az új eredmények megerősítették néhány fajta dokumentált történetét. Heidi Parker, a tanulmány vezető kutatója és az NHGRI genetikusaként dolgozó szakember elmondta, hogy az eredmények olyan keresztezésekre is utalnak, amelyeket nem dokumentáltak vagy váratlanok voltak.

„Megállapítottuk, hogy a német juhászkutya gyakorlatilag olasz volt. Nem tudom, hogy tisztában vagyunk-e már a német juhászkutya történetével, azonkívül, hogy ez az egyik fajta, amelynél a legtöbb keresztezést találtuk különféle más fajtákkal” – magyarázta a szakértő.

A genetikai tanulmány adatait felhasználva a következőkben szemléltetjük, hogy egy adott fajta milyen mértékben kapcsolódik az összes többi vizsgált fajtához. (Ahol a kapcsolat egy bizonyos küszöbérték felett volt.)

Német juhászkutya

Például a német juhászkutya jelentős mennyiségű DNS-t oszt meg a Cane Paratoréval, a pikárdiai juhászkutyával és a chinookkal. Ezeket követően egyre távolodóan összefüggésbe hozható a mexikói meztelen kutyával, a malinois-val, a perui meztelen kutyával, a portugál vízikutyával, a leonbergivel, az abruzzói juhászkutyával, a cane corsóval, az ausztrál juhászkutyával, a dobermannal, a nagy svájci havasi kutyával, és még a pumival is. Fontos megjegyezni azonban, hogy ez a sorrend és az adatok nem jelzik a keresztezés irányát, csak azt, hogy két fajta mennyire van közel egymáshoz.

Ír farkaskutya

Bizonyos esetekben sokkal régebbi fajtatörténeteket is sikerült megerősíteni. Egy legendás állatot, az eredeti ír farkaskutyát közel 100 évig kihaltnak hittek. Az 1860-as években George Augustus Graham arra vállalkozott, hogy újraalkossa a fajtát már meglévő vonalakból. Kezdve a skót szarvasagárral, amibe némi német dogot kevert a nagyobb méret elérésének érdekében. Ami a genetikai tesztek alapján bizonyossá is vált, azonban ezen fajták mellett találtak a fajtában angolagár- és whippetvért is.

Mopsz

Az eredmények a mopsz esetében (amely eredetileg Kínából származik) meglepőek lettek. Kiderült, hogy a tenyésztők világszerte számos fajta esetében adtak egy kis mopszgént a génállományhoz, valószínűleg azért, hogy kisebb kutyákat hozzanak létre. Egyre távolodóan összefüggésbe hozható a mopsz a brüsszeli griffonnal, a Coton de Tuléarral, a törpe schnauzerrel, a schipperkével, a vadkacsavadász retrieverrel, a papillonnal, a tibeti terrierrel, a pekingi palotakutyával, az amerikai eszkimókutyával, a si-cuval, a kínai meztelen kutyával, a bichon frisével, a rat terrierrel, a középschanuzerrel, a border terrierrel, a pomerániaival, a lhasa apsóval és még a pulival is.

Ide kattintva és körülbelül az oldal feléig görgetve kiválaszthatsz bármely fajtát a vizsgálatban szereplők közül, hogy láthasd, milyen mértékben kapcsolódik más fajtákhoz.

A tacskóról valami fura dolog derült ki

Ebből az elemzésből hiányoznak a designerfajták, mint például a goldendoodle vagy a labradoodle. Ennek oka, Parker szerint, hogy ezek közül a kutyák közül a legtöbb nem folyamatosan tenyésztett fajta. „A legtöbb ilyen fajta, szinte mindegyik, csak egyszeri keresztezésként jött létre. De ezek nem folytatódnak. Az egyetlen csoport, amely igazán folyamatosan dolgozik ezen, az az Australian Labradoodle Club” – magyarázza. Az NHGRI kutyagenomcsapata ezért megvizsgálta kifejezetten a labradoodle-t, és megállapították, hogy genetikailag inkább uszkár, mint labrador.

Néhány fajta (faj) a vizsgálatban, például a tacskó vagy a szürke farkas, nem mutatott kapcsolatot más fajtákkal. Parker szerint ennek néhány lehetséges magyarázata lehet. „A tanulmányban az általunk azonosított megosztások körülbelül 200 évesek, vagy fiatalabbak. Néhány fajta, mint a tacskó és a dalmata, nem mutatott megosztási sávokat ebből az időszakból. Ez azt jelentheti, hogy ezek a fajták már korábban kialakultak a jelenlegi formájukban, és senki nem látta szükségét annak, hogy változtasson rajtuk. Az is lehetséges, hogy egyszerűen nem rendelkezünk a megfelelő fajtákkal az adatbázisunkban ahhoz, hogy más kiegészítéseket lássunk. Ez az egyik oka annak, hogy továbbra is adunk hozzá több fajtát a családfánkhoz – különösen regionális fajtákat –, hogy kitöltsük a hiányzó részeket.”

A kutyagenomprojekt jövőjét illetően Ostrander azt mondja, ugyanazt az elemzést végzik a különböző fajták között, teljes genomokat használva összehasonlításra. Kiemelte, hogy az egyik kérdés, amelyre nagyon szeretnének választ kapni, az az, hogy mik a különbségek. Mit látunk most, amit korábban nem láttunk, ezzel a sokkal magasabb szintű felbontással.