Nem 20%, és nem főként kutya – mit esznek a székelyföldi farkasok?

2024 áprilisában a magyar sajtóban világszenzációként robbant a hír: egy román kutatás szerint a Hargita környékén élő farkasok táplálékának 20%-át teszik ki kutyák, amit a farkasok ürülékmintájából állapítottak meg. Van-e igazságalapja az itthon megjelent hírnek, igaz-e a fenti állítás? Buzogány Ágnessel beszélgettünk.

Ágnes, igaz-e a hír, ami megjelent a magyar sajtóban? Valóban kutyák teszik ki a székelyföldi farkasok táplálékának 20%-át?

B. Á.: A farkas azt eszi meg, amit talál: ha kutyát talál, akkor kutyát, ha pedig nem talál, akkor nem eszik kutyát. Utánanéztem az idézett tanulmánynak, ami nem is túl friss; egy 2017-ben készült anyagról van szó. Ebben a kutatásban négy román kutató egy Vráncsa megyében élő 23 tagú falka megfigyelésének adatait dolgozta fel, ahol rendkívül részletesen szerepelnek a táplálkozási adatok, amelyek egyébként jelentősen eltérnek egymástól télen és nyáron.

Az itt leírtakban senki nem állította a 20%-ot, konkrétan rejtély, hogy miért ez az adat vált nyilvánossá a magyar sajtóban. Valószínűleg a „szájról szájra terjedés” közben nőtt meg ilyen mértékben ez az adat. Valójában ezekben az adatsorokban teljesen más értékek vannak jelen: a téli időszakban a farkasok élelmét csupán 3,9%-ban teszik ki a kutyák, míg nyáron ugyanez az arány 12,1%.

Ez az eltérés abból adódik, hogy nálunk, Romániában a legeltetéses állattartásnak még nagy hagyománya és jelene van. Ez abból áll, hogy április végén a pásztorok kivonulnak a nyájakkal a hegyekbe, és onnan szeptember–október tájékán térnek vissza a települések szélére. A farkas egy nagyon óvatos állat, és amennyire csak lehet, kerüli az emberi településeket. Hogy honnan jött ez a 20% Magyarországon? Valaki rátalálhatott erre a tanulmányra, és az évszakok átlagát nem átlagolhatta, hanem talán összeadta, felfelé kerekítette, nem tudom.

Ami érdekes, hogy a tanulmány legizgalmasabb része említésre sem került. Kiderült ugyanis, hogy a farkasok táplálékának abszolút döntő részét, több mint 70%-át a vaddisznók teszik ki.

Vaddisznók? Tehát ilyen értelemben még segítenek is, hogy a fertőzött vaddisznóállomány eltűnjön, hiszen gyakorlatilag évek óta ezeket üldözik a vadászok szinte az összes környékbeli országban.

B. Á.: Igen, pontosan. A farkasok naponta átlagban 3,6 kilogramm húsmennyiséget fogyasztanak el, aminek a döntő zöme vaddisznóhús. Ebbe a mennyiségbe természetesen beleértendő az elfogyasztott bőr, csont és egyéb részek is, hiszen a farkasok mindent megesznek, ráadásul nem egyszerre: egyik nap ennél sokkal nagyobb adagot fogyasztanak el, majd koplalnak a következő zsákmányig. Ehhez járul még a nyári időszakban 6% juh- és kecske-, és a már említett 12% körüli kutyamennyiség.

A téli időszakban a háziállat olyan elenyésző mennyiség, hogy az ő grafikonjaikon meg sem jelenik, a kutya pedig 4% környékére csökken, hiszen az udvarokról hamarabb elviszik a magára hagyott kutyát, mint a bezárt birkát.

A másik „érdekesség”, hogy nyáron megjelenik 1% körüli aránnyal a róka is. A Magyarországon egyre nagyobb problémát okozó aranysakál érdekes módon nincs jelen, hiszen azt latjuk, hogy azokon a területeken nem terjednek és szaporodnak, ahol a farkasok jelen vannak.

A magyar hírekben az az igencsak furcsa információ is megjelent, miszerint a pásztorok tömegével hagynak magukra pásztorkutyákat, és az emiatt kóborló kutyák válnak a farkasok eledelévé. Valós állítások ezek?

B. Á.: Én nem tudom elképzelni, hogy egy pásztor magára hagyja a kutyáját. Általában ha a nyájjal elindulnak hazafelé, a kutyák mennek velük. Természetesen előfordulnak olyan kutyák, akik elhagyják mind a nyájat, mind a gazdát, de a jó pásztorkutyák között ez nem jellemző. Egy hatékony, jól összeszokott pásztorkutyafalkának óriási értéke van, hiszen ők védik hatékonyan az igen nagy értékű állatállományt. Nálunk például, egy meglehetősen farkasveszélyes területen, 6 nagyon rátermett pásztorkutya tartotta távol a ragadozókat a marháinktól és kecskéinktől.

Olyan sajnos előfordul, mint ami velünk is megesett: amikor a szemben levő domboldalon legelő nyájat támadták a farkasok éjjel, a nálunk levő egyik friss kutya, aki nem tartotta meg a falkaegységet, átrohant a szomszédba, hogy ő is meginduljon a farkasok ellen. Na, ennek sajnos az lett az eredménye, hogy ő maga lett az egyik áldozat.

Hetekkel később találtam meg csupán a fejkoponyáját, minden egyéb részét megették a farkasok. Egyedül volt, elszakadt a falkájától, és ez egy végzetes hibának bizonyult. Az ilyen túl merész, a körülményekkel nem számoló pásztorkutyákat nevezem azóta úgy, hogy „na, ez egy farkaskaja”.

Mindezek tükrében, aktív gazdálkodóként, miként vélekedsz a farkasokról?

B. Á.: Furcsán fog hangzani, de én nagyon tisztelem a farkasokat, holott félnem kellett volna tőlük nagyon sokáig. Rá kellett jönnöm, hogy a megfelelő hozzáállás mellett nem kell tőlük félnem: ők otthon vannak, óvatosak, nem idióták, nem kockáztatják az életüket fölöslegesen. Főleg, ha látják, hogy a kellő védelemmel rendelkezel, és az működik, a kutyáid pedig jók.

Ők is kutyafélék a maguk módján, de egy olyan hihetetlen bátorsággal rendelkeznek, amit mi a kutyáinkban nem igazán tudunk elérni. Emellett az a fizikai potenciál, amivel rendelkeznek, az előtt kalapot kell emelnünk: futtathatjuk mi bármennyit a kutyáinkat, soha nem fogjuk elérni azt a kitartást és fizikai erőt, amivel ők rendelkeznek.