Emberek között nőtt fel, kutyaként viselkedik ez a farkas

Életét köszönheti gazdájának a négylábú vadállat, akit anyja pár napos korában elhagyott. Megmentője egy menhelyen talált rá, mielőtt hazavitte. Alida családjába származása ellenére tökéletesen beilleszkedett Kira, sokan nem is sejtik, hogy valójában nem egy nagyra nőtt kutya.

Kirát három naposan hagyta el anyja, aki maga is emberek között nevelkedett. Valószínűleg emiatt hiányoztak anyai ösztönei, hiszen a falkában élő farkasok a vadonban egészen máshogy szocializálódnak. Az apróság nem élte volna túl egyedül. Alida pont jókor érkezett. Így történhetett, hogy a ma már hatalmas farkas kutyaként él velük.

Farkasnak születnek és úgy is élnek

Nem volt egyszerű folyamat az apró farkas szocializációja, ugyanis fajtája többi tagjaihoz hasonlóan eredendően vad. A farkasokból hiányzik a kutyákra jellemző, többszáz generáción át megtanult viselkedési forma.
Bár az ember nevelte farkasokat a kutyákhoz hasonlóan sok mindenre meg lehet tanítani, irányításuk, féken tartásuk, azaz kezelhetőségük szempontjából soha nem lesznek a kutyákhoz hasonlatosak – derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusainak vizsgálatából.

A Németországi Oberkassel mellett feltártak egy mintegy 33 ezer éves kutya állkapcsot, amely a legkorábbi ismert háziasított állat maradványa lehet, illetve Szibériában egy koponyát. A két lelet azt a feltételezést támasztja alá, hogy a domesztikáció egyszerre több helyen ment végbe. A már egyértelműen háziasított kutya első, 12000 éves csontmaradványait az iraki Palegawra-barlangban találták.

Az ELTE etológusainak a a Nature magazinban is megjelent kutatási ereményei szerint a farkasokat akkor is rendkívül nehéz a kutyákhoz hasonló engedelmességre szocializálni, ha az első pillanattól a kétlábúak között élnek. Nagyon ritka, hogy az alapvető engedelmességi feladatokat képesek legyenek végrehajtani, például apportíroztatni lehessen őket. Fennáll a veszélye annak is, hogy agresszív alaptulajdonságaik megmaradnak, a legtöbb esetben kiszámíthatatlanok.

A kísérletek, melyek során 16 farkas- és 11 kutyakölyköt neveltek azonos módon, folyamatos éles tesztekkel zajlottak 3-24 hetes koruk között. A farkasok és a kutyák is pár naposan kerültek gondozóikhoz, még azelőtt, hogy kinyílt volna a szemük. A gazdik a nap 24 órájában testközelben tartották őket, erszényben kosárban hordozták őket, hogy az ember által termetett környezet minden ingeréhez hamar hozzászokjanak. Rendszeresen találkoztak más állatokkal is. A kölykök hetente párszor egymással is találkoztak.

A gondozók mind a kutyák, mind a farkasok esetében igyekeztek elkerülni minden olyan helyzetet, ahol az állatot dominálniuk kellett, teljesen úgy bántak velük, mint ahogy a természetben a farkasanyák és a falka többi tagja bánik a fiatal kölykökkel.

Ugyan szájkosár feladásakor, behíváskor és ültetéskor a kutyák és farkasok nagy vonalakban hasonlóan viselkedtek, az apport feladatokban, amikor egy eldobott játékot kellett visszavinniük, a kiskutyák jóval többször teljesítettek megfelelően. A farkasok, inkább elszaladtak zsákmányukkal, semmint visszavitték volna gazdáiknak. A fésűt és a szőrápolást sem viselték el, harapni kezdtek.

Az intenzív szocializációval elértük, hogy sok feladatban irányíthatók lettek a farkasok, de a kutyákhoz képest kevésbé voltak kezelhetők, főként, ha megszereztek valamit vagy nem tetszett nekik, hogy hozzájuk nyúltak – összegezte a cikkben Kubinyi Enikő, az ELTE vezető kutatója. – Az anya által nevelt és az emberek által nevelt kiskutyák viselkedése viszont nem különbözött a tesztekben.

A kutatás során bebizonyosodott, hogy a farkasok alkalmatlanok háziállatként tartásra, azonban a szocializáció a fogságban tartott példányok életminőségét állatkertekben, vadasparkokban egyértelműen javíthatja. Az etológusok ezért továbbra sem javasolják, hogy bárki háziasítani próbálj a vad négylábúakat. Mivel hazánkban védettek, így ez Magyarországon nem is fordulhat elő, azonban az orosz tajga vidékén egészen más állatvédelmi szabályok érvényesek.

Kira meglepő története

A fenti kutatás eredményeihez nagyon hasonlót élt át a Kirát megmentő Alida is. Instagramon vezetett blogjában dokumentálja mindennapjaikat, s szívesen mesél arról is, milyen nehézségekkel kell a kezdetektől fogva megküzdeniük.

A farkasok a szívükben vadak, és a kutyákkal ellentétben nincsenek a génjeikben több generáción keresztül háziasítva, így érthető módon Kirát is elég nehéz volt a családba adaptálni.

Ő egy farkas, mégis szelíd – magyarázza gazdája mindenkinek

A farkaskölyök óvatosabb volt az új dolgokkal szemben, így Alidának különösen sokat kellett vele dolgoznia.

„Kirának sok szocializációra volt szüksége, találkozott gyerekekkel, felnőttekkel, sőt más állatokkal is” – meséli, de úgy véli, mostanra a sok munka után teljesen háziasított, és a légynek sem ártana. „Különböző helyeken sétáltunk, hogy különböző szagokat tanulmányozhasson, új hangokat halljon. A farkasoknak veleszületett neofóbiájuk van, félnek minden újtól. Ez egy nagyon nehéz folyamat, hosszú és fárasztó, de szükséges ahhoz, hogy Kira városi környezetben élhessen velem és jól érezze magát.” – mesél sikereikről és nehézségeikről.

Az első hetekben ugyan csak bejárt hozzá a bölcsődébe, ahol az elárvult vadállatokat nevelték, 28 napos korában magával vitte otthonába. Mivel Alidának gyermeke is van, kiemelten fontos volt, hogy tényleg biztonságos legyen mindenki számára a családban a különleges házikedvenc jelenléte. A különösen gondos szocializáció – és Kira természete – következtében még gazdája 7 éves fia is biztonságban élhet a farkas mellett.