Egy farkasból soha nem lesz kutya – Gayler Krisztinával beszélgettünk a hibridekről

Megosztó téma a farkasok házi kedvencként történő tartása. A közösségi médiában egyre több olyan influenszer vadállattal és hibriddel találkozhatunk, amelyek tulajdonosai cuki fotókkal és videókkal igyekeznek bizonyítani, hogy a nagyragadozók is megszelídíthetők. A jelenséggel kapcsolatban azonban számos tényezőt figyelembe kell venni, és szakértők is óva intenek attól, hogy a farkasokban, farkaskutya hibridekben az ideális háziállatot lássuk.

Farkas, kutya, hibrid – a vadállat mindig vadállat marad

„A hibrideknél nem tudjuk “mit kapunk”. Kivételek, különböző egyedek különböző mértékű szelídségben mindig minden fajban, vagy különböző kutya fajtával való pároztatás után előfordulnak.

És elárulom, nem szégyenlem, hogy régen én is akartam egy hibridet. Vagy egy farkast. Én is a Bob Landis és más, farkasokról szóló dokumentumfilmeken nőttem fel. Ki gondolta volna 20 évvel ezelőtt, hogy maga Bob Landis mellett állok majd barátként a farkasfigyeléseken?!

De sokat tanultam a világ legjobbjaitól, ezért ma már úgy gondolom, hogy

a farkas maradjon farkas, és éljen a vadonban”

– mondja Gayler Krisztina, aki jelenleg a Yellowstone Nemzeti Parkban tanulmányozza a ragadozókat, de korábban dolgozott az oregoni White Wolf Sactuary farkasrezervátumban is.

A farkasfigyelő szerint a farkas hibridek tartásával kapcsolatban a legnagyobb probléma az, hogy a legtöbb ember nem méri fel, mit jelent egy ilyen állat nevelése és gondozása. Sokan azt gondolják, hogy a tekintélyt parancsoló állattal ugyanúgy bánhatnak, mint egy ölebbel. Mások azért kezdenek hibrid kölyköt tartani, mert a kicsik elképesztően aranyosak és természetesen gyönyörűek. Ám a farkas gén dominál bennük, és ahogy felnő az állat, ez gondokat okozhat.

A hibridek nagy részét nem lehet úgy tanítani, mint egy kutyát, nem is hallgat úgy az emberre. Ráadásul a kutyákkal ellentétben a kommunikációjuk alapja nem az ugatás, hanem az üvöltés, amit a legtöbb ember nem tud tolerálni. Az állat kezelhetetlenné válhat – de nem az ő hibája. Az ember nem érti meg, hogy a hibridek nem fognak mindig úgy reagálni, mint egy jól nevelt kutya, vagy az ebeknél bevált tanítási módszerek többsége nem úgy vagy egyáltalán nem lesz célravezető.

„Amikor a rezervátumban dolgoztam, elképesztő mennyiségű telefonhívást kaptunk, hogy menjünk farkas hibridért, mert kezelhetetlen. Szinte napi szinten kerestek minket különböző államokból, hogy vigyük el tőlük az állatot, mert nem bírnak vele, és el fogják altatni, ha náluk marad. Könyvet tudnék írni az ottani történetekből” – emlékszik vissza Gayler Krisztina.

Mivel az oregoni rezervátum akkoriban a sarki farkasokra specializálódott, a legtöbb megkeresésre nem tudtak megoldást nyújtani. A farkasfigyelő szomorúan gondol bele, mi történhetett ezekkel az állatokkal. „Végtelenül nagy felelőtlenség az alapján hibridet tartani, hogy jajj, de szép, és mennyire trendi. Nem mondom, hogy soha semmilyen körülmények között nem szabad hibridet tartani, de meg kell érteni, hogy ezeknek az állatoknak a tartása nem egyenlő azzal, hogy van egy kutyuskám. Sokan még egy kutyával sem töltenek elég időt – egy hibridnek meg még több vele töltött óra és rendkívül sok odafigyelés a viselkedésükre kell ahhoz, hogy egy valamennyire szocializált, kezelhető állat váljon belőle. Már amennyire a farkas gének ezt engedik. És természetesen az sem mindegy, hogy a farkas milyen génarányban van jelen az egyedben.”

Egy vadrezervátumban sem házi kedvencek élnek

A hibridek mellett fontos szót ejteni azokról a farkasokról, amelyek látszólag szelídek. A közösségi médiában számtalanszor találkozhatunk a „gazdájukat” imádó farkasokkal, de a látszat ne tévesszen meg senkit. Ezek az állatok ugyanis jellemzően vadrezervátumokban élnek, és napjaik nagy részét farkasként viselkedve töltik.

A fogságban nevelkedett, vadonba nem visszatelepíthető egyedek természetes reakciója, hogy a gondozójukkal barátságosan viselkednek. Ettől azonban még nem lesznek házi állatok. Gayler Krisztina szerint ugyanakkor van pozitív oldala is a dolognak.

„Például Horkai Zoli rendkívül speciálisan tartja és foglalkozik az állataival. Érdemes lenne róla és a történeteiről filmet forgatni. Elképesztő tanulságok derülnének ki a kutyások számára – ezt borítékolom.

Vagy a Veresegyházi Medveotthonból ismert Szilágyi István elképesztően fontos munkát végzett sok éven át. Igyekezett tanítani az embereket a farkasokról, a nagyragadozókról, és ezzel rendkívüli munkát végzett. De ez nem jelenti azt, hogy bárki és mindenki úgy értené ezeknek az állatoknak a testbeszédét és viselkedését, mint ő és a csapata. Ez a fajta farkas tartás bizony nem való mindenkinek.

Mivel a farkasokról sajnos világszerte nagyon negatív kép alakult ki, nagyon kell, hogy legyenek olyanok, akik megmutatják ezeknek az állatoknak a szépségét a nagyközönségnek is. Ehhez pedig ideális környezetet nyújt egy látogatható rezervátum, ahol élőben is láthatják az emberek, mennyire csodálatosak ezek az állatok. Ha pedig vannak olyan egyedek, amelyekhez a látogatók bemehetnek és eltölthetnek velük néhány percet, az óriási bónusz.

A vadon rád néz, te pedig a helyedre kerülsz.”