Az AKC fajtacsoportjainak története: ezért fontosak ezek a besorolások

Ha valaki ismerős a kutyák világában, akkor valószínűleg találkozott már mind az AKC (American Kennel Club), mind az FCI (Fédération Cynologique Internationale) által létrehozott fajtacsoportokkal. Ha pedig találkozott velük, akkor minden bizonnyal azt is észrevette, hogy akadnak az esetükben eltérések. Többek között a számukat és a rendszerezési elvüket tekintve is.

Következő cikkünkben az AKC fajtacsoportjainak kialakulását és történetét ismertetjük, valamint megmutatjuk azt is, mennyire másak az FCI-fajtacsoportok.

A kutyák csoportosításának hagyománya az ókori Rómába nyúlik vissza

A kutyák a Föld legváltozatosabb emlősfajai. A háziasításuk korai szakaszában különböző szerepekre specializálódtak, például vadászatra, őrzésre vagy a társasági kutya szerepére. Az ókori római időkben a kutyákat hat csoportba sorolták: „Villatici” (házőrzők), „Venatici” (vadászkutyák), „Pugnaces” és „Bellicosi” (harci kutyák), „Nares Sagaces” (nyomkövető kutyák) és „Pedibus Celeres” (a látásukra, nem a szaglásukra támaszkodó vadászkutyák, avagy agarak). Ezeket, és más besorolásokat évszázadokon át lazán alkalmazták, jóval a hivatalos kennelek és nyilvántartások létrejötte előtt. Ez azonban az 1800-as évek végén megváltozott, amikor megjelentek a kutyafajták (előtte típusokról beszélhetünk), és velük együtt a nyilvántartások és a kennelek, például az American Kennel Club (AKC), amelyet 1884-ben alapítottak.

Az első amerikai kutyanyilvántartás (National American Kennel Club, 1877) megelőzte az AKC-t, de a nyilvántartási könyvét (törzskönyvét) gyorsan megszerezte az AKC. Ez a nyilvántartás eleinte csak vadászkutyákat – például szettereket, spánieleket és egy retrieverfajtát – regisztrált. 1885-ben az AKC felvette az első nem vadászkutyákat is, például a beagle-t, az angol masztiffot, a mopszot, a bullterriert, a tacskót és másokat. Az AKC ezt követően két csoportba osztotta a fajtákat: Sporting dogs (vadászkutyák; amelyek közé a vizslák [gun dogs] és kopók [hounds] tartoztak), valamint Non-Sporting dogs (nem vadászkutyák), amely magába foglalt minden olyan fajtát, amelyet nem vadászathoz használtak.

Ez a felosztás azonban csak 1891-ig maradt érvényben; talán azért, mert ahogy egyre több fajta jelent meg az AKC nyilvántartásában, néhányat nehéz volt egyértelműen besorolni. Például a különböző terrierek vajon inkább vadászkutyának, vagy inkább nem vadászkutyának minősülnek?

A helyzet tovább bonyolódik

Eközben az AKC kutyakiállításain minden szervező szabadon dönthetett arról, hogyan osztja be a versenyző kutyákat, vagy akár teljesen mellőzhette is a csoportosítást. Ugyanaz a kutya egyik kiállításon a Sporting dogs, egy másikon a Non-Sporting dogs, egy harmadikon pedig a Terrierek közé kerülhetett. A helyzetet tovább bonyolította, hogy egyes fajták neve félrevezető volt. Például a Congo Terrier, amely ma basenji néven ismert, nem is terrier. Vagy a Lhassa Terrier, amely ma lhasa apso, szintén nem terrier. Hogy a tibeti spánielt már ne is említsük, amely valójában nem spániel. Valamint számos más fajta, amelyeket méretük vagy szőrtípusuk alapján neveztek el.

A kutyakiállításokon teljes zűrzavar uralkodott, míg végül 1915-ben visszaállították a Sporting és Non-Sporting megkülönböztetéseket, amely először a Westminster Kennel Club kutyakiállításán jelent meg. Azonban ahogy az AKC egyre több fajtát ismert el, még ez a felosztás is elégtelennek bizonyult. Különösen azokon a kiállításokon, ahol esetenként volt Best in Show (a kiállítás legszebb kutyája) verseny, máskor viszont nem. Amikor volt, nem léteztek szabályok arra vonatkozóan, hogy mely kutyák versenyezhettek, így gyakran minden fajtagyőztes bekerült a Best in Show körbe.

Így születette meg az AKC modern fajtacsoportosítása

1924-ben bevezették az AKC mai csoportosítási rendszerének alapjait. A Sporting dogs csoport lényegében változatlan maradt, és továbbra is a vizslákat (gun dog) és kopókat (hound) foglalta magába. A rendkívül változatos Non-Sporting csoportot azonban tovább bontották:

• Working dogs (munkakutyák): idetartoztak a masztiff jellegű fajták, az őrző-védő kutyák, a teherhúzó kutyák és a pásztorkutyák.
• Terriers (terrierek): kártevőirtó és harci kutyák.
• Toys (társasági kutyák): főként ölebek.
• Non-Sporting (nem vadászkutyák): az összes többi fajta, amely egyik előző csoportba sem illett bele.

1930-ra a Sporting dogs csoport olyan naggyá és sokszínűvé vált, hogy kettéosztották:

• Sporting dogs (vadászkutyák): például pointerek, szetterek, spánielek és retrieverek.
• Hounds (kopók): ezeket kezdetben „Sporting (Hounds)” néven ismerték, míg 1937-ben a nevet egyszerűen „Hounds”-ra rövidítették.

Még ekkor is maradtak olyan fajták, amelyeket nehéz volt egyértelműen besorolni. A tacskó tartja a rekordot a legtöbb csoportban való szereplésért. Először a Non-Sporting dogs csoportba sorolták, majd 1924-ben a Working dogs kategóriába került; ezt követően 1929-ben a Sporting dogs olvasztotta magába, végül 1930-ban a Hounds csoport ismerte el sajátjának.
Ez a hatcsoportos rendszer 1983-ig maradt érvényben, amikor a folyamatosan növekvő Working dogs kategória kettévált, és a Herding dogs (terelőkutyák) önálló csoportot kaptak.

Az AKC jelenlegi csoportjai

Ma az AKC 7 csoportja elsősorban funkció, másrészt pedig hagyomány alapján van szervezve. A csoportokat egytől hétig számozzák, nagyjából tükrözve azt a sorrendet, amelyben először elismerték és csoportosították őket.

Sporting Group (A vadászkutyák csoportja)

Olyan kutyák tartoznak ide, amelyek nagyrészt madarak vadászatában segítik az embereket. Idesorolhatók a pointerek, a szetterek, a spánielek és a retrieverek, valamint néhány sokoldalú vadászkutya, amelyek több csoport képességeit egyesítik.

Hound Group (A kopók csoportja)

Ez a csoport olyan kutyákból áll, amelyek főként emlősökre vadásznak, gyakran önállóan. Két nagy alcsoportra oszthatók: a szagazonosító kutyák (scenthounds) és a vadászat közben a látásukra támaszkodó ebek (sighthounds). Az azonban igaz, hogy több fajta egyik kategóriába sem illik teljesen.

Working Group (A munkakutyák csoportja)

Ide azokat a kutyákat sorolják, amelyek erejüket vagy bátorságukat használják az emberek szolgálatára. Ebbe a csoportba tartoznak az őrző-védő kutyák, a teherhúzó kutyák (szán- és kocsihúzók), a mentőkutyák, és még a halászok segítői is.

Terrier Group (A terrierek csoportja)

Ezek az ebek kártevőket üldöznek és pusztítanak el, és nagyobb, kártevőnek minősülő emlősökkel küzdenek meg, vagy a terrierekre jellemző harciasságukat használják.

Toy Group (A társkutyák csoportja)

Ide olyan miniatürizált fajták tartoznak, amelyeket ölebként tartanak.

Non-Sporting Group (A nem vadászkutyák csoportja)

Ide azok a fajták tartoznak, amelyek nem illettek egyetlen másik kategóriába se, vagy amelyek eredeti feladata mára elavult.

Herding Group (A terelőkutyák csoportja)

Ide azok az ebek tartoznak, amelyek az állatok csoportos mozgatását végzik.

Miért fontosak a fajtacsoportok?

Ezek a kategóriák azért lehetnek kifejezetten hasznosak, mert az egyes csoportokon belül helyet foglaló kutyák gyakran hasonló viselkedési jellemzőket mutatnak. Például a vadászkutyák és a terelőkutyák fáradhatatlanul dolgoznak, és gyorsan követik a parancsokat. Őket könnyű kiképezni, de rendkívül aktívak lehetnek. A kopók és a terrierek viszont gyakran önállóan dolgoznak, ami miatt nehezebben képezhetők lehetnek, de legalább annyira aktívak.

Az AKC 7 csoportos rendszere 1983 óta változatlan, annak ellenére, hogy több új rendszer kidolgozását is fontolgatták. A szervezet ugyanis ma már majdnem kétszer annyi fajtát ismer el, mint amikor az utolsó csoportbontás történt.

Az FCI fajtacsoportjai

Az FCI, vagyis a Nemzetközi Kinológiai Szövetségnek a MEOESZ (Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége) is tagszervezete. Ők a megjelenésük és szerepük alapján a kutyafajtákat 10 csoportba osztják:

I. fajtacsoport: Juhász- és pásztorkutyák (kivéve a svájci hegyi- és pásztorkutyák)
II. fajtacsoport: Schnauzerek, pincserek, molosszerek, valamint svájci hegyi- és pásztorkutyák
III. fajtacsoport: Terrierek
IV. fajtacsoport: Tacskó
V. fajtacsoport: Spiccek és ősi típusú kutyák
VI. fajtacsoport: Kopók és rokon fajták
VII. fajtacsoport: Vizslák és szetterek
VIII. fajtacsoport: Retrieverek, hajtókutyák (kajtatókutyák), vízi vadászkutyák
IX. fajtacsoport: Társasági kutyák
X. fajtacsoport: Agarak

Hogy az FCI milyen elgondolás alapján hozta létre a fenti rendszert, arról egy következő cikkünkben mesélünk majd részletesen.