hirdetés

10 nemzet kutyái mutatkoztak be az Európa Terelő Bajnokságon

Csupor Erik

2023. november 5 - Képek: AÉK

Beszélgetés Korózs Gáborral, a MEOESZ elnökével.

hirdetés

AÉK: Nemrég került sor a MEOESZ elnökség választására. Hogy zárult ez a folyamat, és vannak-e újdonságok a tisztségviselők összetételében?

KG: Igen, valóban így van.  Az alapszabályunk szerint 7 tagú elnökség irányítja a szövetséget, az elnök és 6 elnökségi tag.  A választást egy nagyon aktív és rendhagyó kampány előzte meg, mind a régi elnökségi tagok és nagyon sok új jelölt, többségében fiatalok indultak a pozíciókért.

Korózs Gáborral beszélgettünk.

A MEOESZ történetében eddig még nem volt ilyen nagyszámú jelöltre példa, ami azt jelzi, hogy a tagok körében jelen van a tenni akarás, egyfajta elvárás a modernizációval és megújulással kapcsolatban.  Ezt egyébként a végeredmény is bizonyította. A régi elnökségből egy kollégát választottak újra, aki mellet 5 olyan új tag nyert, akik még soha nem voltak részei az elnökségnek.

A MEOESZ elnökség tagjai

Korózs Gábor, dr. Simicskó István, Fekete László, Denk Csaba, Muzslai Péter, Lakatos István, Gröschl Ferenc.

Szintén a közelmúlt eseménye volt a MEOESZ által szervezett Európa Terelő Bajnokság megrendezése a Hortobágyon. Hogy sikerült a kivitelezés, milyenek voltak a visszajelzések?

KG: Nekem személy szerint, és számos más embernek is egy életre szóló élményt jelentett ez a rendezvény. Ez volt a FCI történetében az első Európa Terelő Bajnokság, amire a hortobágyi Mátán került sor, az ott található lovas központban, és tíz ország nevezett rá. Ezen a versenyen mindenki úgy érzékelte, hogy nagyon magasra tettük a lécet. Amit a jelenlevő nemzetközi bírói kollégium is visszaigazolt.

Nehéz azt az érzést szavakban megfogalmazni, amikor egy pénteki napon, a hortobágyi pusztán, egy gémeskút szélére téve a pálinkás poharak aljára voltak téve a start számok, mögöttünk a 900 egyedet számláló racka juhnyáj legelészett, mellettünk pedig a 300 egyedet számláló szürkemarha gulya, amit sinkák tereltek ide-oda.

Középen pedig tíz nemzet terelő kutyás közössége osztotta meg a tapasztalatait és ismerkedett egymás kutyáival. A terelő sport egyébként világszerte kettévált, az egyik ág az angol terelőkutyázásra szakosodott, a másik pedig az autentikus fajtákra. Ezen a rendezvényen majdnem minden terelő fajta képviseltette magát, a német juhászkutyától a kelpie-ig, beleértve a magyar fajtákat is

Az Európa Terelő Bajnokság eredményei

A nagyszabású rendezvény döntőjét a beauceronok uralták. Első helyen Urs & Nicole Gehring kanja, Ayco, második helyen pedig szintén a páros egy szuka kutyája, Aerya végzett. A harmadik helyet Yvonne&Constantin Renz szintén szuka beauceronja, Nikita vitte el. A negyedik hellyel egy ausztrál juhászkutya büszkélkedhet (Maibe Tail Tres; Anna Brinning Karlsson), ötödikként pedig ismét egy beauce-i juhászkutyának (Bosc; Ankie Hermansson) gratulálhatunk. A magyarok közül Takács Péter kelpie-je, Jedi büszkélkedhet szép sikerrel, megszerezve a tizedik helyet. A döntő teljes eredménylistája ITT érhető el.

Ehhez azt is hozzá kell tennem, hogy a MEOESZ egyik nagyon régi terve és törekvése, hogy ne csak a küllemi kutyázást támogassa, de a munkakutyázás elterjedését és népszerűvé tételét is.

Ha már a rendezvényekről beszélünk, meg kell említenem az idei év központi záró rendezvényét, a komáromi Monostori Erődben megrendezett CACIB kiállításunkat is. Szinte tavaszias időjárási körülmények között 3 nap alatt majdnem 8000 kutya bírálata zajlott le az erőd falai között, számos izgalmas kísérő programmal, például a magyar agility bajnoksággal. Ezeken a napokon is közel 1500 gyermek látogatta meg a 9 magyar kutyafajtát bemutató és népszerűsítő programjainkat. Így a saját számaink szerint eddig közel 22000 tanuló ismerhette meg a hazai fajtákat eddig.

Mik az új elnökség és az Ön tervei a jövőre vonatkozóan?  Lehet már tudni valamit a várható programokról?

KG: Azt tapasztaljuk, hogy válság ide vagy oda, a szervezeteink nagyon aktívak. A vártnál sokkal nagyobb számú rendezvényigény és pályázat érkezett be, ami nem biztos, hogy jó irányvonal. Amikor elnökké választottak, személyesen ígértem meg, hogy a rendezvények számát csökkenteni fogom, és így is próbáljuk majd a minőségi színvonalat emelni. Várhatóan decemberre áll majd össze a teljes jövő évi vizsga- és rendezvénynaptárunk.

2024 egyik kiemelt programjaként kezeljük a 2 évente megrendezett szilvásváradi CACIB kutyakiállítást. Ami, álszerénység nélkül, napjainkra az egyik legelismertebb kiállítása a magyar kinológiának. Erre a szilvásváradi lovas stadionban, pünkösd hétvégéjén kerül majd sor. Az esemény személyes vonatkozása: ezt az rendezvényt, a kutyás és lovas emberek találkozóját, 2001-ben egy szalajka völgyi kirándulás során, miközben pisztrángot eszegettünk a völgy végi faházban, bátyámmal, Korózs Andrással közösen találtuk ki. Elmondhatom, hogy az esemény sikerét a szakmaiság és a mértékletesség okozta, hiszen mindig csak két évente rendezzük meg.

Így az emberek a világ számos pontján várnak arra, hogy meglássák a kutyákat, a lipicai lovakat, a Bükköt és ezt a gyönyörű környéket.

Még egy apropója lesz ennek a kiállításnak, ami számomra egy fontos érzelmi tényező is. A kiállítás neve Korózs András emlékkiállítás lesz, amikor hivatalosan bejelentjük majd az András nevével jelzett alapítvány megalapítását is.  Célunk az, hogy ezen alapítvány, Korózs András emlékére hosszú éveken-évtizedeken keresztül támogassa a hazai kinológiai kultúrát és képzést.

(A borítóképen egy sinka látható.)

Csupor Erik interjú Korózs Gábor magyar fajták terelőkutya verseny

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!