A 9. magyar kutyafajta: az erdélyi kopó, a fáradhatatlan vadász

Kilencedik magyar kutyafajtánk az erdélyi kopó. Honnan származnak és mire használták ezeket a kutyákat korábban? Mire számítson, aki egy erdélyi kopót választ kedvencként?

A Magyarországi Erdélyi Kopó Klub (MEKK) szakértőivel beszélgettünk.

AÉK: Mit tud, illetve mit nem tud a mai magyar kinológia az erdélyi kopók történetéről?

Bödők Gergely történész: Az erdélyi kopó történetéről mostanra, szerencsére, már sokat lehet tudni, habár a történetükben mind a mai napig vannak legendás elemek is. A kopó szó először egy 1237-ben kelt, latin nyelvű oklevél szótárban fordul elő, de a kopós vadászatok fénykora igazából a magyar középkor és korai újkor. Több leírással rendelkezünk arról, hogy az erdélyi fejedelmek nagy számban tartottak kopókat, egy-egy fejedelmi udvarban akár 60-80 példányt is, akiknek sokszor a nevüket is lejegyezték. A 19. század végén a kopózás még elterjedt vadászati mód volt Magyarországon, habár elsősorban az összefüggő, nagy erdőterületekkel rendelkező részeken. A törés az erdéyi kopó történetében a 20. század eleje, egészen pontosan a trianoni békeszerződés időszaka, amikor Magyarországtól elkerülnek az északi, keleti és déli Kárpátok, az ország megmaradt részein pedig már nem nagyon létezett kopózás. A kutyafajta első tudományos szintű leírása 1901-ből származik, de az erdélyi kopó csak az 1960-as években került vissza igazán a köztudatba. Amikor a felkészülés elkezdődött a vadászati világkiállításra, csak hosszas keresés után találtak néhány ilyen kutyát Erdéyben, akik közül egy párt kalandos úton sikerült hazahozni 1968-ban. 1971-ben őket is bemutatják a vadász kiállításon és innen kezdődik a fajta újra felfedezése, ami azóta is tart. Az FCI egyébként 1966-ban fogadta el őket önálló fajtaként és azóta váltak a 9. elismert magyar kutyafajtává.

AÉK: Milyen az erdélyi kopók karaktere, mit érdemes tudni róla annak, aki esetleg őket választja?

Berényi-Kozma Katalin, a MEKK elnöke: Természetesen szinte mindenki ezt vallja a saját fajtájával kapcsolatban, mi is úgy tartjuk, hogy ez a kutya más, mint a többi. Az erdélyi kopó nem mindenkinek való, hiszen az átlagnál több figyelmet kíván, leginkább az életének az első szakaszában, amikor még fiatal. Velük kapcsolatban tudni kell, hogy a sok évszázados vadászati tevékenységgel őket tulajdonképpen az önállóságra szelektálták: az volt a jó vadászkopó, aki önállóan, sokszor több kilométerre a gazdájától is tudott hatékonyan dolgozni és teljesíteni a tőle elvártakat. A feladatuk mindig az volt, hiszen ez a kopózás lényege, hogy maguktól megtalálják a vadat, meg tudják állítani és egy jellegzetes, úgynevezett hajtó hangon jelezzék, hogy ott van előttük a vad, amit így a vadászok megtaláltak és terítékre tudták hozni. Ez a mind a mai napig bennük élő önállóság nem teszi alkalmassá őket az együttélésre azokkal a gazdajelöltekkel, akik ezt a mozgékonyságot és problémamegoldó készséget nem tudják a helyén kezelni. E mellett nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a kopók későn érő típusú kutyának tekinthetőek, fél évesen nem lehet elvárni tőlük azt, amit egy német juhászkutyától például. A monotonitás nem nekik való, mint ahogy az ingerszegénység sem. Ha azonban változatos feladatokat adunk nekik és kellőképpen le tudjuk mozgatni naponta, akkor akár lakásban is tarthatóak, habár én elsősorban a kertben tartást preferálom. Ezt kevesen tudják, de a fajtának egyébként egy olyan tömött aljszőrzete van, ami miatt a hideget is jól bírja és alapjában véve nem egy fázós fajta.

AÉK: Mennyi erdélyi kopó él ma Magyarországon, és mennyire elterjedtek a világ más részein?

Berényi-Kozma Katalin, a MEKK elnöke: rálátásunk szerint ma Magyarországon mintegy 800 – 1000 erdélyi kopó élhet, évente átlagban 8 – 10 alom születik. Külföldön is vannak erdélyi kopók, egy jelentős állomány van az USA-ban, Hollandiában, Csehországban és Németországban. Ami számunkra is nagyon érdekes, hogy Görögországban van jelenleg egy jelentősen növekvő számú állomány, ahol kimondottan vadászkutyának használják. Ennek az az oka, hogy a görög vadászati mód hasonlít leginkább azokra a körülményekre, amikre ezt a fajtát egykoron kitenyésztették.

Bödők Gergely történész: Amikor én és a családom erdélyi kopók tartásában fogtunk, úgy döntöttünk, hogy 1 éves koruk után szeretnénk a kutyákat kipróbálni a természetükhöz leginkább illő vadászaton is. Egy teljesen új világba csöppentünk, azóta vaddisznós hajtásokon veszünk részt, hiszen az erdélyi kopó az egyetlen olyan magyar fajtánk, ami nagyvadas vadászaton is használható. Ezek a kutyák egy adott jelre, mint a puskagolyó beszáguldanak a bozótba és a legjárhatatlanabb terepen is megtalálják a vadat, ha ott van. Itt természetesen ne véres, középkori jellegű vadászatokra gondoljunk, ezek a gyakorlatok többségében már az úgynevezett „disznós kertekben” zajlanak, ami egy nagy elkerített erdős rész, ahol szelíd vaddisznók találhatóak. Ezek során sem a vadnak, sem a kutyáknak nem esik bántódása. Ezek a kutyák igazi hosszútáv futók, rendkívüli erőfeszítésekre képesek, egy vadászat során nem ritkán 40-50, sőt, ennél is több kilométert képesek lefutni.