Az elkényeztetés nem a szeretet jele: Márton Attila különvélemény

A kutyákat ildomos szeretni. Amikor szeretve vannak, akkor jó életük van, a „kétlábú” mindent megtesz a boldogságukért.

De melyek azok a jelek, amelyekből ez félreérthetetlenül egyértelmű? És melyek azok, amelyeket annak tartunk, viszont semmi közük a valós gondoskodáshoz? Miért hisszük azt, hogy az elkényeztetés azt jelenti, hogy egy kutyának jó élete van?

Nézd, én így szeretlek!

Amikor valaki számunkra fontos, ezt szeretjük kimutatni a másik felé. A másik is tudja, érezze. Legyen kézzel fogható, szemmel látható jele. Ennek pedig számos, változatos módja van. Vannak bonyolultabbak, például amikor akkor is gondoskodunk a másikról és segítjük, ha épp az agyunkra megy. Vagy ha most konfliktusba kerülünk vele, mert mi tudjuk (ő nem), hogy hosszabb távon neki ez az előnyére válik.

És vannak a rendkívül egyszerűen kifejezhető megoldások is, amelyek eléggé népszerűek. Nem kell hozzájuk más, mint egy-két kimondott szó, ami mögött nem is biztos, hogy tartalom is van. És még ha drágának is tűnik, az anyagi javakkal való elhalmozás is egy viszonylag olcsó megoldás annak kimutatására, hogy a másik fontos nekünk.

Mindannyian máshogy fejezzük ki, hogy a másikat szeretjük. De nem biztos, hogy a szeretett félnek pont erre lenne szüksége.

Nézd, így szeretem a kutyámat!

Az anyagi javak – tetszik, nem tetszik – fontos értékmérők. Ha valakinek sok van belőlük és ez szemmel látható, akkor sokak számára ő többet ér. Vagy csak saját magát hiszi ettől többnek, jobbnak.
Ugyanígy, ha elhalmozunk valakit minden földi jóval, akkor biztosan nagyon törődünk a másikkal. Ez egy fogyasztói társadalomban rendkívül természetes, belénk ivódott mechanizmus. Nincs baj a javak felszínes hajszolásával. De abban hinni, hogy a boldogság tárgyakban keresendő és azokkal biztosítható, eléggé balga dolog.

A kutyák esetében az elkényeztetés nagyon sokszor a neveléssel kapcsolatban kerül szóba. Tudjuk, hogy nem kéne így viselkednie, de engedjük, nem szólunk rá. Mert mi annyira szeretjük, hogy nem akarunk neki fegyelmezéssel rossz pillanatokat szerezni. Főleg egy ártatlan tekintetű kölyökkutyának. Legyen úgy, ahogy szeretné, ne legyen akaratában korlátok közé kényszerítve. Aztán ebből az óvó „szeretetből” cseperednek fel a viselkedésproblémás kutyák.

A jóllét egyik alapvető féltétele, hogy valaki nem éhezik. A jóllakottság, a jól tápláltság valóban nagyon fontos. Csak ezt sokszor megint vizuális alapon értékeljük, azaz ha valaki jobban gömbölyödik, annak egészen biztosan jó élete van. Holott a kutyák esetében is az elhízás tömérdek egészségügyi probléma okozója.

És ehhez tegyük még hozzá a különböző nyalánkságokat is, mint például a csokoládét. Aztán ebből létre is jött a szeretettel elhalmozottnak tartott, közben egészségügyileg tönkretett kutya.

Törődés

Az emberi versengés a mindennapok része. A közösségi média felületek terjedésével tovább nőtt a nyomás, hogy a legszebb arcunkat mutassuk, kiváltsuk vadidegen emberek elismerését, hogy mi mennyire jó emberek vagyunk, mennyire jó a kutyának. Ezzel tovább gerjesztve a szemmel látható dolgok fontosságát.

Az elkényeztetés számomra az embergyereknél sem azt jelenti, hogy mennyire jól csináljuk a dolgokat. A mindentől óvott és vattába csomagolt gyerekekkel hosszú távon nem teszünk túl jót. Úgyszintén nem tartom szerencsésnek, ha mindent az anyagi javakkal szeretnénk kimutatni, sok esetben pótolva a valós törődés hiányát.

A megfelelő, mély, tettekben megvalósuló törődést nem váltja ki a ki tudja hányadik kis ruhácska és játék. Nem lesz tőle baja a kutyának, de ha azt hisszük, a dolog ennyiről szól, nagyot tévedünk.