Amikor teher a megörökölt kutya: mit tehetsz, ha rád marad az elhunyt rokon kedvence?

Mi lesz azoknak a háziállatoknak a sorsa, akiknek meghalt a gazdája, ám nincs olyan hozzátartozó, aki szívesen magához venné az immár árva kedvencet? Erről a nehéz és mindig aktuális problémáról beszélt állatvédelmi szakjogászunk.

Megesik, hogy valaki úgy lesz állattartóvá, hogy nem tervezte azt. A jobbik eset, ha az utcáról fogad be egy elárvult, bajbajutott jószágot, hiszen ilyenkor mégiscsak van némi önrendelkezése, még ha a sors vezette is útjába a segítségre szorult állatot. Ám mi van akkor, ha valakinek egy elhunyt rokon kutyája kerül a birtokába, gyakran váratlanul? Ezt a kérdést jártuk körül dr. Kajó Cecília szakjogász segítségével.

Egyszerű és mégsem

Dr. Kajó Cecília amellett, hogy a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegélyszolgálat Egyesületnél önkéntesként tevékenykedik, főállásban hagyatéki ügyekkel is foglalkozik. Így nagy rálátása van jelen cikkünk témájára. Mint elmondta, az egyesület számos megkeresést kap az elhunytak után maradt állatok kérdésében.

Mint a jogász rámutat, jogi szempontból egyszerű a képlet, ám a laikusoknak épp ellenkezőleg, nagyon is bonyolultnak tűnhet az öröklés kérdése.

Az elhunyt halála után egészen a közjegyző által elkészített hagyatékátadó végzés kézhezvételéig nem örökösökről, csak öröklésben érdekeltekről beszélünk. Az örökösnek jogai és kötelezettségei vannak az örökölt vagyonnal kapcsolatban. Míg az öröklésben érdekelt még csak egyfajta várományos: várja, hogy véglegesen megszólítsák és megtudja, hogy a tortából mekkora szeletet kap

– magyarázta dr. Kajó Cecília.

– Mindez azt jelenti, hogy addig a pillanatig, amíg a közjegyző az összegyűjtött iratok, nyilatkozatok és más bizonyítási eszközök segítségével nem állapítja meg a végleges öröklési rendet, „bármi lehet”. Előfordulhat, hogy aki a törvényes öröklési rendben bízik, azt meglepetés éri, mivel az elhunyt végrendelete jelentősen átrajzolta az elérhetőnek gondolt vagyont. Vagy hogy annyi a tartozás a hagyaték részeként, hogy az érdekeltek inkább lemondanak a pozitívumokról is. Ameddig pedig ez a „bármi lehet”-helyzet áll fenn, nem feltétlenül várható el valakitől – illetve sok esetben jogi akadálya is van –, hogy teszem azt, az ország másik részén fekvő ingatlanon ellássa a magára maradt állatokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy teljesen a sorsukra kell hagyni őket! – vázolja az eshetőségeket a jogász.

Ha nem ismertek a hozzátartozók

A szakembertől azt is megtudtuk, hogy országszerte gyakori probléma azon háziállatok sorsa, amelyek gazdája egyedül élt, és halála után közvetlenül még nem ismertek a rokonai (azaz szakszóval az öröklésben érdekeltek.) Ilyenkor sokszor a települési jegyzők gondoskodnak az ingatlanon maradt állatokról, de mint dr. Kajó Cecília is rámutatott, ez többnyire nehezen megoldható.

Holott egyrészt ők (a jegyzők – a szerk.) értesülhetnek először az elhalálozás tényéről, és mivel ott kezdődik a hagyatéki eljárás „gyűjtögetős” szakasza, vagyis amivel majd a közjegyző keze alá dolgoznak, így logikusnak tűnik, hogy a végleges öröklési rend kialakulásáig a polgármesteri hivatal oldja meg az elhunyt állatairól való gondoskodást. Bár jogszabály ezt szó szerint nem mondja ki, de a kreatív jogalkalmazó több jogszabály összeolvasásával alá tudja támasztani a hivatal, és azon belül a jegyző ilyen jellegű kötelezettségét

– hangsúlyozza a jogász.

Amikor nem kell az elhunyt rokon kutyája

Az állatvédő szervezetek gyakran számolnak be olyan esetekről, amikor az örökösök nem tartanak igényt az elhunyt után maradt állatokra, s azoktól rövid úton megszabadulnának.

Ahogy dr. Kajó Cecília rámutat, ezt a magatartást sokan – többnyire erkölcsi alapon – elítélik. Holott az éremnek ezúttal is több oldala van.

Fekete-fehérnek tűnik a helyzet: felrójuk nekik, hogy ennyi jóérzés nincs bennük, hogy az elhunyt után maradt házikedvencről gondoskodjanak. Pedig csak nem akarják, hogy az egész életük fenekestül felforduljon egy sokszor ismeretlen korú, egészségügyi státuszú, illetve habitusú állat családba fogadásával

– világít rá a jogász.

Mi lesz a „Covid-kutyákkal”?

Dr. Kajó Cecília felhívta a figyelmünket egy mondhatni fogalomalkotó jelenségre is: a szakember a hagyatéki ügyek során szembesült azzal, hogy még ma is jelentős számban a koronavírus vagy annak valamely szövődménye nevezhető meg az elhalálozás okaként. Az így árván maradt kutyákat nevezik az állatvédők „Covid-kutyáknak”. (Ezen kívül találkoztunk már a kifejezéssel a pandémia idején vásárolt, majd utána menhelyre adott vagy elajándékozott jószágok esetében is.)

A nagyszámú eset miatt fontos beszélni arról, hogy mi lesz ezeknek az elárvult házi kedvenceknek a sorsa. Illetve arról is, miként rendelkezik felettük a jog.

A száraz jogon túl van egy további tényező a koronavírus-járvány miatt elhunytak után maradt állatok sorsával kapcsolatban. A viselkedészavarokhoz értő szakemberek szokták azt mondani, hogy egy állat viselkedészavarának feltárása, analizálása és a megoldáshoz vezető út tulajdonképpen családterápia. A viselkedészavarok többsége a család diszfunkcióját jelzi, akárcsak a gyermekek esetén. A hagyatéki ügyek intézése is számos problémás viszonyt tárhat fel. Az ilyen megromlott családi kapcsolatokon alapuló helyzetből érkező kutyának nagyon hasonló a sorsa, mint az ajándékba kapott vagy a nyereményjátékon nyert állatoké, sőt durva a párhuzam, de mint a nem várt gyermekeké egy családban

– osztja meg tapasztalatait és nézeteit a jogász.

A „nem várt”-kedvencek szomorú jövője

Innen nézve nagyon fontos vizsgálni, hogy milyen élet vár egy ilyen „nem várt”-kedvencre az új családjánál.

– Ahogyan egy emberi sorsra rányomhatja a bélyegét az, ha nem várt gyermek volt, úgy egy állat sorsára és lehetséges viselkedészavaraira is döntő mértékben hat az, ha muszájból elhozták az unokák a nagymami kutyáját. A családtagokat pedig ráadásul állandóan emlékezteti az elhunytra. Esetleg folytonosan feltámasztja a lelkiismeretfurdalást, hogy több időt is fordíthattak volna szerettükre még életében – magyarázza az esetleges kimeneteleket dr. Kajó Cecília, feltéve az alábbi nagyon sorsdöntő kérdéseket:

Ha valaki a családtagjáról nem tudott érdemi információt hosszú évek óta, akkor mit is tudhatna annak állatáról? Vajon rákényszerítheti-e a jog, rá kell-e kényszerítse valakire azt az állatot, amelyről semmit nem tud, és nem is akarja felvállalni, sem ellátni még akár hosszú-hosszú évekig?

A kérdés nyitott maradt, s mint a jogász zárszóként rámutatott, ezek sokkal inkább erkölcsi-etikai dilemmák, mintsem jogi kérdések. Így ezekre az utóbbi csak részben képes választ adni.

Meglátásunk szerint ehelyett egy adott helyzetben érdemes azt mérlegelni, hogy mi a jó az állatnak. Ha Buksit muszájból befogadja valamelyik hozzátartozó, aki egyáltalán nem ismeri, nem is vágyott rá, és nagy valószínűséggel csak teher lesz számára? Vagy a kutya (macska, papagáj, teknős és a többi) érdekeit nézve megpróbálni keresni számára egy olyan gazdát, aki valódi szeretettel veszi körül, és törődik vele élete végéig? Ha így tesszük fel a kérdéseket, akkor valószínűleg mindenki egyértelműbben tud dönteni.

Ugyanakkor azt is le kell szögeznünk, hogy megfelelő gazdát találni többnyire sok időbe telik. Gondolj csak a menhelyek újra és újra megjelenő hirdetéseire. S addig is, míg sikerül rálelni a tökéletes személyre, a kedvencről valakinek gondoskodnia kell. Nem egyszerű, pláne nem gyorsan megoldható helyzet.