Egy félreértett kutya titokzatos története: gyilkosnak hitték, hős vált belőle

Paul új lakó a kisvárosban. A helyi banda tagjai hamar bele is kötnek, de egy titokzatos kutya könnyen elüldözi őket, hiszen valami miatt különösen rettegnek tőle. Paul ekkor még nem tudja, hogy az eb múltját sötét titkok övezik.

Dusty, a kutya az utcán kóborolva éli életét, amikor összetalálkozik egy kedves fiúval, aki segítségre szorul. A sovány, csapzott eb elriasztja a fiút megtámadó suhancokat, akik nagyon megijednek tőle. Összebarátkoznak, ám Paul sajnos nem fogadhatja be négylábú megmentőjét, hiszen szülei nem engednék. Idővel azonban rájön, hogy az eb nem csupán egy átlagos kutya: különleges titok fedi múltját. Vajon miért féltek Dusty-tól ennyire a többiek?

A következő részletből kiderül, hogyan találkozott Paul először megmentőjével:

„– Ül! – mondja Paul.
A kutya leül.
– Feküdj!
A kutya ismét leheveredik. Félrehajtja a fejét, és alulról néz fel Paulra, mintha a következő parancsra várna.
Borostyánszínű a szeme, és… intelligensnek tűnik, legalábbis Paul úgy véli. De egy kicsit ijesztő is, szinte mint a farkasé. És mindenekelőtt nem kapja el a tekintetét. Mintha azt akarná kifürkészni, mire gondol éppen a fiú.
Paul az, aki először elfordítja a tekintetét. Csak most veszi észre, hogy a kutya nem is olyan nagy.

De nagyon jól emlékszik az éles fogakra, amiket vicsorgás közben megmutatott. Szinte úgy nézett ki akkor, mint egy farkas! Aztán rögtön eszébe jut az is, hogy a banda tagjai valami „gyilkos dögöt” kiáltottak, mielőtt mind kereket oldottak.
Mindenesetre a kutya mintha a semmiből bukkant volna elő, és a védelmemre kelt, gondolja Paul. És hallgat a parancsokra, tűnődik tovább a fiú, mintha tényleg jó kiképzést kapott volna, pedig nem visel nyakörvet! És egyáltalán, a szőre is olyan, mintha egy örökkévalóság óta nem kefélték volna ki. A fülei mögött és a lábán már megfilcesedett, és mindenütt bogáncs tapadt a bundájába. Jobb mellső mancsán vérző seb tátong, a hátán pedig jókora helyen kilátszik a csupasz bőre.

Amikor a kutya egészen halkan nyüszítve megmozdítja a farka végét, Paul leguggol, és óvatosan felé nyújtja a tenyerét. A kutya hátracsapja a fülét, és szimatolni kezd. Aztán megnyalja Paul ujjait. A nyelve érdes, de mégis jóleső az érintése. Paul közelebb hajol hozzá, és odasúgja:
– Köszönöm, hogy segítettél. Az utolsó pillanatban jöttél, már azt hittem, megvernek azok fickók és elveszik a biciklimet. És akkor megjelentél te.

Paul a másik kezével óvatosan végigsimítja a kutya szőrét, és úgy beszél hozzá, mintha feltétlenül el kellene magyaráznia, hogy ki is ő…

– Új vagyok még itt, tudod? Tulajdonképpen senkit sem ismerek, azt sem tudom, kik voltak azok az alakok. De te ismered őket, ugye? Tudod, hogy gonosz srácok, azért segítettél nekem! De miért neveztek téged gyilkos dögnek? Ez hülyeség. Mi akar jelenteni? Én inkább… Dustynak neveznélek! Szerintem jó név egy kutyának. A Dusty angol név, és valami olyasmit jelent, hogy piszkos, legalábbis úgy tudom. És a szőröd tényleg eléggé piszkos, úgyhogy illik rád!
A kutya abbahagyja a kéznyaldosást, és rövidet vakkant. Mintha minden egyes szót megértett volna!

– Jó kutya – suttogja Paul, aztán hirtelen felkiált: – De hát érzem a bordáidat! Te teljesen lesoványodtál. Biztosan régóta nem kaptál enni. Milyen hülyeség – mérgelődik –, ha legalább hazavihetnélek magammal! De nem lehet. Apám nem szereti a kutyákat, anyám meg már egy tacskó látványától is kiakad. De Karlotta biztosan nagyon kedvelne, és te is őt, abban biztos vagyok. Karlotta az én kicsi húgom, és van már két nyula, de egy kutya természetesen sokkal jobb lenne…

Miközben Paul beszél, lázasan töri a fejét, hátha mégis volna lehetőség arra, hogy Dusty-t valahogy becsempéssze a házba. De egy kutya nem nyúl, egy kutyának szüksége van valakire, aki játszik vele, egy kutyának rohangálni is muszáj. És még ha el is rejthetné valahol, a szülei biztosan észrevennék. Ráadásul élelemről is gondoskodnia kellene! Egyszer-kétszer talán feltűnés nélkül el tudna csenni a hűtőből némi kolbászt vagy sajtot, de az nem lenne elég. Mint ahogyan a zsebpénze sem elég arra, hogy ennivalót vegyen a kutyának! Ráadásul fogalma nincs, hová is rejthetne el egy kutyát a házban.

– Nem megy – ismétli Paul. – Tényleg nagyon sajnálom. Valaki mást kell keresned, nem tudlak magammal vinni.
Dusty istmét oldalra billenti a fejét, és okos szemével a fiút nézi.
Paul felegyenesedik.
– Menj! – kiáltja. – Húzd el a csíkot! Na, eredj, menjél már, tűnj el végre!
Dusty a fülét hegyezi, de nem mozdul. Csak akkor ugrik fel, amikor Paul felül a biciklijére, és amikor elhajt, farokcsóválva utána rohan.
– Nem, Dusty! – kiabálja Paul, és újra megáll. – Kopj le!

Dusty leül a hátsó lábára, és kérdőn nézi a fiút. Paulnak támad egy ötlete. Felkap egy kisebb faágat, ami a járda mellett hever, és amilyen messzire csak tudja, áthajítja az utcán.
A kutya csaholva veti utána magát, hogy elkapja a botot. Paul pedig rátapos a pedálra, és eliramodik a másik irányba.”

Ha szeretnéd megtudni, hogy barátkozásuk során milyen titkokat tár fel Dusty és Paul, a következő ajánló neked szól:

(Képek: Getty Images Hungary, Manó Könyvek)