Dr. Kajó Cecília jogász: a szaporítótelepek mint állatkínzási formák

Magyarország évtizedek óta kutyagyártó nagyhatalom.

Tízezrével exportálunk külföldre forgalmazható kor alatti, oltatlan, jelöletlen, beteg kiskutyákat. Jogosan merül fel a kritika egyrészt a hatósági oldalt érintően, települési szinten elsősorban a jegyzőkkel szemben, hogy miért nem tesznek meg mindent ezeknek a telepeknek a felszámolása érdekében (sőt jobb lenne, ha már a létrejöttüket is megakadályoznák). De viszonylag kevesebb szó esik az országos és helyi politikusok felelősségéről. Például arról, hogy amennyiben a szaporítást sikerül felszámolni, hiszen jogos elvárás mindenkitől, hogy ne állatkínzó tevékenység kapcsán gondoskodjon megélhetéséről, úgy milyen más munkalehetőségek lesznek a településen vagy annak környezetében? (Ugyanez a probléma áll fenn a kínai kutyahús-iparral kapcsolatosan is – a szerk.)

Az állatvédelem és így a szaporítótelepek kérdésköre is komplex. Állatvédelmi, de embervédelmi, szociális, kulturális hiányosságokat is fel kell számolni, és amint jeleztem, komoly településfejlesztési-gazdaságfejlesztési elvárások is állnak mögötte. Akár például azzal az egyszerű lépéssel, hogy az önkormányzat úgy dönt, nem szerződéses partnerrel oldja meg a gyepmesteri feladatokat, hanem épít egy telepet, arra gondozókat vesz fel, és alkalmaz, ezzel is élénkítve a helyi munkaerő-kínálatot.

A szaporítás jogi megítéléséhez két jogszabály-hely ismertetése fontos

Az egyik a 2022. januárjától hatályos Btk. 244. § (4) bekezdése, mely szerint tilalmazott az olyan típusú szaporítás, ahol az indokolatlan bánásmódot vagy bántalmazást – mely alkalmas az állat maradandó egészségkárosodásához vagy pusztulásához – úgy valósítja meg valaki, hogy szaporítással összefüggő haszonszerzési cél érdekében, tíznél nagyobb számú kedvtelésből tartott állatra, a jó gazda gondosságának elmulasztásával követi el.

Vagyis 2022. januárjától büntetendő az olyan típusú maradandó egészségkárosodáshoz vagy pusztuláshoz vezető szaporítás, amely a jó gazda gondossága jogi fogalom szakmai tartalmát adó kitételek hiányában történik.

Ezek jellemzően az adott fajra és fajtára vonatkozó alapelvárásokkal, tehát pl. etetéssel, itatással, felügyelettel, az időjárás viszontagságai elől menedéket adó elhelyezéssel kapcsolatosak, illetve olyan viselkedésformák, mozgásformák elősegítését jelentik, melyek az állat természetes viselkedéséhez szükségesek.

Akár olyan egyszerű megítélésű kérdéskör felmerülhet, hogy jót tesz-e az, ha egy kommunikációját többek között vizeletjelöléssel is kifejező állatot egész életében kutyapelenkára szoktatunk, és soha nem viszünk sétáltatni, vagy jót tesz-e egy ilyen módon kommunikáló állatnak az, ha egész életét egy almozatlan ólban tölti el, ahol nemcsak a saját végtermékeit, de az őt megelőző szaporítós generációk végtermékeit is szagolja.

Ha kutya esetében hiányzik az a tartási mód, mely elősegíti neki, emlős, ragadozó állatnak, egyben természetesen háziasított társállatnak az alapvető igényeinek kielégítését, és ez elvezethet maradandó egészségkárosodáshoz (melynek lehetnek fizikai tünetei, de mentális-viselkedésbeli tünetei is) vagy pusztuláshoz, illetve arra alkalmas lehet, úgy a bűncselekmény megvalósult.

Vagyis az éveken át istállóban, disznóólban kialakított sötét fakkokban tartott, szülőgéppé lesilányított, állatorvosi kezelést sosem kapott, nem oltott, nem jelölt, hitvány táplálékon tartott folyamatosan vemhesülő anyaállatok tartási módja biztosan alkalmas a tényállás kimerítésére. Minden állatnak szüksége van friss levegőre, napfényre, lemozgatásra, játékra a fajtársakkal és foglalkozásra az állattartóval, melyekből ezek az ólakban tartott állatok évekig – sokszor egész élettartamuk alatt – nem részesülhetnek.

Öröklődő betegségek

A másik jogszabály-hely az állatvédelmi törvényben 1998. óta megtalálható szakasz (3. § 4. pont), mely szerint (közigazgatási jogi) állatkínzásnak minősül az öröklődő betegségben szenvedő – nem kísérleti célra szánt – állategyed tenyésztése, szaporítása.

Felmerülhet kérdésként, hogy itt szándékosságot vagy gondatlanságot megkövetel-e a jogszabály, de kiindulva a közigazgatási jogot általában jellemző objektív felelősségből, nincs jelentősége, hogy valaki tudott arról, hogy genetikai betegségben szenvedő állatot szaporított vagy nem volt tudomása róla: pusztán a szabályszegésért szankció kiszabására van lehetőség.

Ami biztos, hogy ez nem jogkérdés, hanem szakkérdés az eljáráson belül, és azt, hogy egy egyed (vagy a „tenyészpár”) szenved-e örökletes betegségben, csak igazságügyi szakértő tudja megnyugtatóan alátámasztani. Ez nem az a tipikus helyszíni szemlén megállapítható állatvédelmi hiányosság, amelyről a jogalkalmazó a saját szemével meggyőződhet. Ehhez több kell, mint jogi tudás. Olyan különleges szakértelem, amely az eljárási kódex szerint az igazságügyi szakértő sajátja.

Felelősség és szankciókiszabás

A felelősség és a szankciókiszabás egymásra épülően lépcsőzetes is lehet több eljárástípusban. Puszta szabályszegésért közigazgatási oldalon – a kettős értékelés tilalma szerint – nem állatvédelmi bírságot szabunk ki, hanem eltiltjuk az állattartástól a szaporítót. A szabályszegés megvalósulásának állatjóléti-állategészségügyi tartalmát jelentő állatkínzás – amennyiben elvezet, alkalmas maradandó egészségkárosodáshoz vagy pusztuláshoz – büntetőjogi felelősségre vonásra is sor kerülhet.

Sokfajta örökletes úton szerezhető betegség van, mely különböző mértékben befolyásolja az utódok életét. Így lehet, hogy egy viszonylagosan jó életminőséget lehet biztosítani (ugyanakkor állandó állatorvosi kezelést igényel az állat). De az is lehet, hogy az eutanázia kérdése is felmerül a diagnózis felállítása során, hiszen olyan életet élhetne csak az állat, ami egyfajta vegetálás lenne csak.