Orosz rulett: kihalás előtt a dobermann?

Mi történik napjainkban a dobermannokkal? Melyik halálos betegség jelent meg a körükben az elmúlt években? Siklósi Olga dobermanntenyésztővel, az Esposito Dobermann Kennel tulajdonosával beszélgettünk.

Kutyás berkekben elterjedt az a hír, hogy a dobermannokkal valami nagyon komoly dolog történik azt utóbbi években, ami nem feltétlenül egy pozitív folyamat. Igazak-e ezek a hírek, és mik ezek a történések?

S. O.: Igen, sajnos ez a hír igaz, a dobermann fajta egyre több „sebből vérzik”. Az elmúlt, körülbelül 25 év beltenyésztése olyan irányba vitte el a fajtát, ahol nagyon sok betegség jelentkezik, rengeteg. Ezek közül a kiemelkedő és a legdurvább, emellett sajnos nagyon-nagyon gyakori, a DCM vagy dilatatív kardiomiopátia, amelyikben sajnos a dobermann a legérintettebb kutyafajta. Ez egy örökletes genetikai szívbetegség, ami nem veleszületett fejlődési rendellenesség, hanem egy genetikai mutációnak a következménye.

Mit okoz ez a betegség egy dobermann esetében? Mik a tünetek és a következmények? Mi történik egy kutyánál, ha előjön ez a betegség nála?

S. O.: Ennek sajnos kéttípusú megjelenése van, és egyik esetben sem fedezhető fel a változás a kezdetekben. A kutya eleinte többet liheg, esetleg fáradékonyabb, de ezt a gazdák nem nagyon veszik észre, hiszen akkor éppen meleg is lehet. Ha nem vesszük észre a szívritmusproblémát, és nem fogjuk vissza a kutyát, akkor hirtelen szívleállás következhet be. Például

a kutyánk fut a labda után, összeesik, vagy feláll a helyéről, összeesik, és vége. Vagy éjszaka alszik el végleg, teljesen váratlanul. Ez a szívritmuszavaros probléma.

A másik verzió az, amikor a bal szívkamra erőteljesen megnyúlik, az izom fala elvékonyodik, az ingerületvezetés hanyatlik, és a szív pumpálóereje és -képessége erőteljesen lecsökken. Ilyenkor a billentyű is kicsit megereszkedik, tehát visszafolyás is van, és ahogy csökken a szív működése, víz jelenik meg a tüdőben, a hasüregben és a szív körül is.

Milyen gyakran fordul elő ez a betegség dobermannoknál? Mennyire általános a probléma, és hány százalékát érintheti a dobermannállománynak?

S. O.: Nincsenek pontos statisztikáim, így azt, hogy a fajta hány százalékát érinti, nem tudom megmondani. Az azonban sajnos egyértelmű, hogy dobermann esetében a genetikai térkép, ami azt jelenti, hogy hányféle gén van bennük, az rendkívül alacsony, tulajdonképpen a legalacsonyabb a kutyafajták között. 46%-os, ami konkrétan azt jelenti, hogy minden második kutya, függetlenül attól, hogy 4 vagy 6 generáción belüli törzskönyvben nem is szerepel közös ős, mégis érintve van a problémával. Tehát azonos génbázissal „dolgozik”. Ez azt jelenti, hogy ha két kutyát összeraknak, és hiába nincs közös ősük hosszú időre visszamenőleg, a génjeik akkor is közösek.

Bármelyik második kutyánál előfordulhat hasonló, habár vannak teljesen tiszta törzskönyvek, ahol hosszú életű elődök voltak. Éppen a közelmúltban történt meg egy igen neves német tenyésztővel, ami teljesen ledöbbentett mindenkit: a két szülőnél 10+-os törzskönyvekről volt szó, ennek ellenére abban a bizonyos, negatív értelemben elhíresült alomban 5(!) kutya ment el egymás után hirtelen szívleállással. Az alomból egyetlen szuka maradt meg, aki hosszabb időt élt.

Innentől kezdve a kérdés adott: mit lehet tenni ennek a kivédésére?

Gondoljon bele, hogy az említett példánál a tenyésztő rendkívül etikusan mindent megtett, amit csak megtehetett, hogy megelőzze ezeket a történéseket, beleértve a szülők gyakori egészségügyi szűréseit is. Mégis így alakult, és tudom, hogy ezek után ő is azt mondta, hogy abbahagyja, mert nincs mibe kapaszkodni, és nincs mit tenni.

Egyébként én sem tenyésztem tovább ezt a fajtát.

Ha jól értem, gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy annyira beszűkült a dobermannállomány géntérképe, génállománya, hogy ez szinte elkerülhetetlenné vált? Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy gyakorlatilag egy kihalásra ítélt fajtáról beszélünk.

S. O.: Sajnos nem dramatizálja túl a dolgokat. Bárki kérdez tőlem a fajta jövőjével kapcsolatban, én mindenkinek azt válaszolom, hogy

én már egy jó ideje úgy nevezem a dobermannt, hogy egy orosz rulett.

Ha megveszek egy jó és eleven, egészséges szülőktől származó kiskutyát, ami egyszer csak, mondjuk egy-, kettő vagy hároméves korban egyik pillanatról a másikra, előjel nélkül elmegy, erre mit lehet mondani?! Különösen a kanokra jellemző ez nagyon magas arányban, aminek nem tudjuk pontosan az okát. Egy ilyen eset után lehet nézelődni, hogy most mi van, mi volt a hiba, kitől örökölt a kutya, és mit. Teljesen kiszámíthatatlanná vált az egész. Igazi orosz rulett: vagy sikerül kihúzni egy megfelelőt, vagy nem. Hát, sajnos ez a helyzet a dobermannoknál.

A beszélgetést folytatjuk. Ha addig is szeretnél elmélyedni a fajta történelmében, ide kattintva eléred dobermann-fajtaleírásunkat.