Merre tovább, dobermann? Kinek való ez az ikonikus kutyafajta és milyen lesz a jövő dobermannja?

Dobermann: ez a rendkívül nemes megjelenésű, gyönyörű és sportos kutyafajta majdnem mindenkiből kivált valamilyen érzelmet, sajnos, a többségből félelmet. Ez az a kutyafajta, amelyik szinte minden filmben az ügyeletes főgonoszt játszotta el, ugyanakkor szinte a legtöbbet változott a kemény őrző-védő fajták közül az elmúlt évtizedekben. Kihez illik és kinek való a dobermann?

A dobermann-sztori az 1870-es években indult, amikor a németországi Apoldában élő Louis Dobermann úr bizony nem a megfelelő karriertanácsadóhoz fordult, és két igencsak veszélyes szakmát választott. Egyrészt sintérként gyűjtötte be a kóbor kutyákat a türingiai utcákon. Másrészt adószedést vállalt, ami már akkoriban sem jelentett közvetlen életbiztosítást senkinek. Munkája során nagy termetű, erős és rettenthetetlen kutyákra volt szüksége, akik garantáltan megvédték más kutyák állkapcsaitól és a dühös adózóktól egyaránt. Ennek érdekében Dobermann úr kísérletezni kezdett a begyűjtött kutyákkal, és megalkotta a számára ideális kutyafajtát. Ennek alapját vélhetően a manchester terrier és a fekete angol agár képezték, amit tovább keresztezett a német pincserrel, a rottweilerek elődeivel és talán a weimari vizslák felmenőivel is. Halála után az így létrejött új fajtát róla nevezték el. A dobermann pincserek az 1900-as évek első évtizedeiben nyerték el maihoz hasonló, végleges formájukat.

A dobermann – megteremtőjének szándéka szerint – elsősorban egy őrző-védő kutya volt, azok közül is az egyik legjobb és leghatékonyabb. Bátrak, erősek, gyorsak és kitartóak (voltak), életük a munka: kevés munkamániásabb fajta (volt) ismert őrző-védő berkekben. A dobermann tulajdonképpen 0-24 órás őrszolgálatot lát el gazdája és annak családja mellett. Igényli, sőt kiköveteli magának a foglalkoztatást, a bonyolult feladatokat. Kiváló képességeket mutat testőr feladatokban, de területek őrzésében is. Feladatait németes precizitással és pontossággal látja el, oldja meg.

A dobermann az egyik legszéleskörűbben képehető fajtává vált. Szinte „németesen stréber” módon ki volt/van éhezve a tanulásra és a folyamatos munkára. Kiemelkedő intelligenciával és értelmi képességekkel rendelkezik. Sokan az 5 legintelligensebb kutyafajta egyikének vélik. Terrier, pincser és agár ősei miatt az akaratosság és a makacsság sem áll távol tőle. Egy kellő tekintéllyel és határozottsággal bíró gazda mellett, aki folyamatosan bizonyítani képes, hogy ki a úr a háznál, azonban csodákra képes. Nem véletlen, hogy értékeit még az amerikai hadsereg is felismerte. A német hadsereg mellett ők is bevetették a dobermannokat a második világháborúban, elsősorban a távolkeleti hadszíntereken. Legalábbis így volt ez sokáig…

Kényelmes jelen

A dobermannoknak világszerte napjainkra kettő/négy alaptípusa alakult ki, ami egyrészt földrajzi régiónként, másrészt a temperamentumuk alapján választható szét. Létezik egyrészt az amerikai típusú dobermann, ahol a tenyésztők fókuszában a dobermannok küllemének tökéletesítésére fókuszálnak elsősorban, és sokkal kevésbé vagy semennyire a munkaképességükre. Az Amerikában show-sztár dobermannok döntő zöme az elegánsnak vélt hosszú nyak és finom állkapocs miatt már munkára alkalmatlan. Nem is ez a küllemtenyésztés lényege, nem is ez a cél.

A német és nyugat-európai típusú dobermannok körében is terjednek az elsősorban kiállítási vonalak, ahol a tenyésztők elsősorban arra koncentrálnak, hogy olyan kutyákat tenyésszenek, akik problémamentes társak lesznek a hétköznapokban és emellett „jól nézzenek ki”.

Emellett szerencsére mindkét kontinensen léteznek még azok a tenyészetek is, akik elsősorban a dobermannok eredeti munkaképességeinek fenntartására koncentrálnak és kifejezetten munkavonalakat tenyésztenek. Érdekes módon ezek tevékenységi köre egyre inkább Európa keleti felére tevődik át, ami egy meglepő fejlemény egy ízig-vérig német fajta esetében.

A dobermannok esetében egy igen érdekes jelenség, hogy a fül- és farokvágás európai tilalma (ami érthető) egy igen jelentős népszerűség- és keresletcsökkenéssel járt, elsősorban küllemi okokból. A leggyakoribb megjegyzés, ha ennek okairól kérdezik a vásárlástól elálló vevőjelölteket: ki szeretne egy olyan nagytestű őrző-védő kutyát, ami úgy néz ki, mint egy tacskó, zsiráf lábakon? Ismét egy példa, amikor a küllem a lényeg, nem a képesség.

Emellett napjainkban a dobermannokat sajnos már nem a kikezdhetetlen egészségű fajták között tartjuk számon. Körükben egyre gyakrabban előfordul a diszplázia, a bőrbetegségek és az allergiák különböző típusai. Az utóbbi években egyre többüket érinti a szívizomgyengeség, valamint a Wobbler-szindróma, ami a nyaki csigolyák összezsugorodását jelenti.

Kinek valók?

Ha valaki beleszeret a dobermannokba és egy show-vonalból (kiállítási) választ, vélhetően könnyebb dolga lesz. Az igazi, klasszikus, munkavonalú dobermann kirobbanó energiáinak és kemény természetének megfelelő kontroll alatt tartásához azonban nagy tapasztalatra, türelemre és kitartásra van szükség. A dobermann a csendesebb életre vágyó, esetleg időhiányos emberek számára sem ajánlott. Kertben tartásra a téli időszakban nem alkalmas. Amúgy is egy fedél alatt szereti tölteni az idejét istenített gazdájával, ha sikerült vele a megfelelő kapcsolatot kialakítani. Annak, aki kezdő kutyásként dobermannt választ, fokozottan ajánlott és javasolt a kutyaiskola. Ezt e cikk szerzője szerint egyébként is kötelezővé kellene tenni bizonyos fajták esetében. A dobermann – főként ha munkavonalakból származik – pedig az egyike ezeknek a fajtáknak.