Csernobil farkasai úgy mutálódtak, hogy túléljék a rákot

A vizsgálatok azt mutatják, hogy Csernobil közelében a sugárzásnak kitett farkasok ellenállóbbak a rákkal szemben, mint a környező vidékeken élő társaik.

A Princeton Egyetem biológusai már egy évtizede tanulmányozzák a Csernobil közvetlen közelében élő farkasokat, akik a sugárzás ellenére virágzó populációt alkotnak, és képessé váltak túlélni a rákot. A kutatók abban bíznak, hogy vizsgálati eredményeik új utakat nyithatnak meg az emberek gyógyításában.

Csernobil máig a farkasok otthona

Mint ismert, 1986. április 26-án súlyos katasztrófa sújtotta az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Csernobilt, ahol egy sor gőzrobbanás nukleáris összeomláshoz vezetett a helyi atomerőműben. Az esemény több százezer embert érintett, és a környező élővilágra is komoly hatással volt. Miközben azonban az emberek elhagyhatták a területet, az állatok ott ragadtak. Közel 40 évvel később az atomerőmű körül elhelyezkedő, nagyjából 2600 négyzetkilométeren elterülő kivonási zóna nagyszabású tudományos kísérletek helyszínévé vált, megteremtve a lehetőséget az ionizáló sugárzás hosszú távú hatásainak feltárására.

Azt, hogy a csernobili események következtében valami nagyon megváltozott, jól szemléltette, hogy egy 2016-os tanulmány megállapította: az itteni keleti levelibékák eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a környező vidékeken élő fajtársaik. 2023-ban pedig egy másik tanulmány határozott genetikai különbségeket fedezett fel a csernobili kutyák, illetve a tőlük mindössze 16 kilométeres távolságban élő négylábúak között. A Princetoni Egyetem biológusai, Cara Love és Shane Campbell-Stanton eközben a helyszínen virágzó farkaspopulációt kezdte vizsgálni.

A farkasok tanulmányozása azért is tűnt érdekes lehetőségnek a tudósok számára, mivel ők csúcsragadózóként a tápláléklánc élén állnak. Ez általában kiváltságos helyzet egy ökoszisztémában, de amikor a környezetet elönti a sugárzás, az állatok kénytelenek megenni az ennek kitett zsákmányokat, amelyek a besugárzott talajból növekvő, besugárzott növényekből táplálkoztak.

Ellenállóbbá váltak a rákkal szemben

Az ember azt gondolná, hogy a sugárzásnak végzetes következményei lehetnek. Cara Love szerint azonban a ragadozók esetében nem egészen ez a helyzet. Olyannyira nem, hogy a csernobili farkasok hétszer nagyobb létszámmal rendelkeznek, mint a szomszédos Fehéroroszország védett vadvilági területein élő populációk.

„A szürke farkasok igazán érdekes lehetőséget kínálnak a krónikus, alacsony dózisú, több generációt érintő ionizáló sugárzás hatásainak megértésére” – mondta kutatótársa, Campbell-Stanton egy interjúban. 2014-ben a kutatócsapat GPS-es sugárzásmérőkkel felszerelt nyakörvekkel látta el a kivonási zónában élő farkasokat, ami megmutatta, hogy

hatszor nagyobb sugárzásnak voltak kitéve az emberekre vonatkozó határértéknél.

Love és Campbell-Stanton elmélete szerint a csernobili farkasok egyfajta gyors természetes szelekción mennek keresztül, amelyet valószínűleg a környezet ugyanolyan gyors változása okoz. Vizsgálataikból kiderült, hogy egy részük ezáltal ellenállóbb lett a rákkal szemben más farkasokhoz képest. Bár ők is hasonló arányban betegszenek meg, a betegség nem érinti őket olyan súlyosan.

Az állatok nagyobb eséllyel élik túl a rákot, ami lehetővé teszi számukra, hogy átadják a daganatellenes immunválaszban közreműködő géneket a következő generációknak.

A csapat jelenleg rákkutatókkal együttműködve dolgozik annak megállapításán, hogy az eredmények felhasználhatóak-e humán célokra is.