Szerinted hasonlított Churchillre a kutyája? Akkor nézd meg jobban!

Winston Churchill óvatosan fogalmazva is állatrajongó volt. Kutyák és macskák mellett a birtokán tartott pillangókat, halakat, malacokat, szarvasmarhákat és még hattyúkat is. Kutyás magazin révén ma a brit államférfi kutyákhoz fűződő viszonyáról tudhatsz meg többet. Egy ősrégi, megkövesedett legendáról rántjuk le a leplet.

Ha abból a divatos megállapításból indulunk ki, hogy a kutyák hasonlítanak a gazdáikra, akkor értjük, hogy miért nevezték el Winston Churchillt „British Bulldog”-nak annak idején. A hasonlóság kapóra jött, hiszen már az I. világháború előtti időszakban is létezett egy John Bull elnevezésű karikatúra karakter, aki segítette felébreszteni a harci kedvet és a nemzeti összetartozás érzését. A II. világháború ideje alatt pedig ez a zord külsejű, de érző szívű eb végleg az Egyesült Királyság és a britek kitartásának szimbólumává vált. A fenti tényekből kifolyólag mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a politikus csak angol bulldogot tarthatott. Mi mást, igaz?

Az emberek tényleg hasonlítanak a kutyáikra?

Stanley Coran PhD pszichológia professzor a British Columbia Egyetemen és a Psychhology Today szerzője beszél arról, hogy meglepő módon valóban vannak olyan kutatások, amelyek arra engednek következtetni, hogy az emberek előnyben részesítik az olyan kutyákat, amelyek hasonlítanak rájuk.

Ennek ellenére azonban mégiscsak érdemes fenntartással kezelni az olyan kijelentéseket, melyek azt állítják, hogy a gazdi úgy néz ki, akár a kutyája. Vagy legalábbis az idő múlásával mindenképpen hasonlítani kezd rá. A népi pszichológia – mely kifejezés itthon is meghonosodott már néhány éve – gyakran hibás. (Hasonló elven működik, mint a közhely.) Hogy maradjunk a kutyáknál, remek példa erre az: amelyik kutya ugat, az nem harap mondásunk.

Alapvetően arra törekszik ez a gondolkodásmód, hogy általánosítson és egyszerűsítsen azzal, hogy a személyeket vagy helyzeteket bizonyos hitekkel, félelmekkel, vágyakkal ruház fel. Kimondottan veszély lehet bizonyos esetekben, ugyanis tartja magát akkor is, ha számtalanszor bebizonyosodik, hogy nem igaz. Csak hogy a példánál maradjunk, hány olyan kutyáról hallottunk már, aki ugatott és harapott is?

Szóval, hogy visszatérjünk végre Churchillre, valószínűleg ő is a népi pszichológia áldozatává vált. Ugyanis a nyakunkat tennénk rá, hogy az államfő saját kutyáját nem vizuális hasonlóságok alapján választotta ki.

Winston Churchill kedvenc uszkárja

Ha bepillantást nyerhetnénk Churchill életébe, valóban látnánk a lábához gömbölyödve egy kutyát. Egészen pontosan egy uszkárt, aki a Rufus névre hallgat. Churchill uszkárja ugyan távolról sem hasonlított a gazdájára, hűséges társként kísérte azt számos külföldi útján is. Egyszer még Franklin D. Roosevelt amerikai elnök skót terrierjével, Falával is játszadozott és gondtalanul futkározott még az Augusta csatahajó fedélzetén is. A gazdik pedig eközben megvitatták a főbb politikai kérdéseket, melyek hatással voltak a II. világháború, és szinte az összes élő ember sorsára. Félelmetes kontraszt, igaz?

Korabeli beszámolók szerint a politikus gyakran ugyanazzal a játékos modorral beszélt a kis uszkárral, mint a gyerekeivel. Ilyenkor az ölébe ültette az ebet, és hasonló szavakat intézett hozzá: „Figyelj, kedvesem! Lehet, hogy megtudsz ezt-azt most, aztán később elmondhatod a személyes észrevételeidet, meglátásaidat.”

Az egyik estét például a miniszterelnök az otthonában töltötte, és szórakoztatásként az Twist Olivér című filmet nézték. Ahogy az lenni szokott, Rufus a gazdája ölében ült. A film arra a pontra érkezett, ahol a gonosz, Bill Sikes meg akarja fojtani a kutyáját (az egyetlen élőlényt, amely hűséges maradt hozzá). Ahogy ez a szívszorító jelenet kezdett kibontakozni, Churchill odanyúlt, és eltakarta szeretett uszkárja szemét: „Most ne nézd, drágám! Majd később elmesélem.”

Nem Rufus volt az egyetlen

Ha esetleg azon töröd a fejed, hogy biztosan ajándékba kapta a kutyát, valaki a nyakába sózta vagy megmentette valahonnan, el kell keserítenünk. A fajta kiválasztása szándékos volt. Olyannyira kedvelte az uszkárokat, hogy az első Rufus halála után újra uszkárt választott magának, akinek a neve Rufus II lett. Ezáltal a nevük és a külsejük is azonossá vált.

A Wikipédián és több honlapon is olvasható, hogy Churchillnek valóban volt egy angol bulldogja is, akit Dodonak hívtak. Ha az értesüléseink jók, Dodo valóban létezett; politikus gyerekkori kedvence volt.