Kutyájának elvesztése szinte felőrölte a költőt: súlyos betegsége alatt az életét kockáztatta, csak hogy ápolhassa

Az egyik legnagyobb angol költő, George Byron, ismertebb nevén Lord Byron is nagyon szerette az állatokat. Olyannyira, hogy amikor elvesztette kedvenc kutyáját, szívhez szóló versben siratta el.

Lord Byron hatalmas állatgyűjteménye máig emlékezetes. Számos kutyát és lovat, egy rókát, egy papagájt, egy krokodilt, egy méhészborzot, három libát, egy kócsagot és egy törött lábú kecskét is tartott többek között. Mivel nem akarta kitenni szeretett állatait az időjárás viszontagságainak, kedvencei gyakran élvezték otthona kényelmét és melegét. A következőkben még több részletet árulunk el a költő állatok iránti rajongásáról, és persze kedvenc kutyájának történetéről is szót ejtünk majd.

Ha kutyát nem, akkor medvét!

Amikor Percy Shelley 1821-ben meglátogatta az olaszországi otthonát, első kézből tapasztalhatta meg Lord Byron különcségeit. A látottakat így jegyezte le a naplójában:

„Lord Byron kettőkor kel fel. Én, teljesen ellentétben szokásommal… tizenkettőkor kelek. Reggeli után hat óráig beszélgetünk. Hat és nyolc között átvágtatunk a fenyőerdőkön, amelyek Ravennát a tengertől elválasztják; majd hazatérünk, vacsorázunk, és hajnal hatig pletykálkodunk. Nem hiszem, hogy egy hét vagy két hét alatt belehalnék ebbe, de nem szándékozom tovább próbálkozni vele. Lord B háztartásában, a szolgákon kívül, tíz ló, nyolc hatalmas kutya, három majom, öt macska, egy sas, egy holló és egy sólyom található; és ezek mindegyike – a lovakat kivéve – szabadon járkál a házban, amely időről időre visszhangzik rendezetlen vitáiktól, mintha ők lennének az urai…

Ui.: Úgy látom, az állatok felsorolása ebben a Circei palotában hiányos volt… Éppen most találkoztam az impozáns lépcsőházban öt pávával, két gyöngytyúkkal és egy egyiptomi darumadárral.”

Korábban, a Trinity College-ban, Cambridge-ben folytatott tanulmányai során Byron bosszús volt amiatt, hogy a szabályok megtiltották kutyák tartását a kollégiumban. Ehelyett egy szelíd medvét tartott. Mivel a szabályzat nem tett említést medvékről, így a hatóságoknak nem volt jogalapjuk a költő ellen. Még diákként is megpróbálta beíratni a medvét. Miután lediplomázott, magával vitte az ősi birtokára, a Newstead Abbey-re, ahol egy szelíd farkas társaságában éltek.

Boatswain

Lord Byron gyermekkorában szeretett bele az állatokba

Tizenöt évesen került hozzá Boatswain nevű újfundlandi kiskutyája. A négylábú iránt tanúsított szeretete annyira megkapó volt, hogy Elizabeth Bridget Pigot − egy szomszédasszony, aki idősebb nővérként vette szárnyai alá a fiút és bátorította irodalmi ambícióit − megörökítette azt egy lírai, kézzel varrott akvarellkönyvben, amelynek a The Wonderful History of Lord Byron and His Dog címet adta.

Amikor a húszéves, feltörekvő költő befejezte a tanulmányait, Boatswain elkapta a veszettséget. Kétségbeesetten ápolta őt, és nem tudva a betegség halálos lefolyásáról (a veszettség elleni vakcina még egy évszázadon át váratott magára), Byron puszta kézzel etette kutyáját, a rohamai alatt pedig gyengéden törölgette a habzó nyálat a pofájáról. Az egyik ilyen roham során Boatswain a karjaiban halt meg, amitől a fiatal költő teljesen összetört.

„Őrült állapotban hunyt el, miután sokat szenvedett – írta a költő egy barátjának –, de természetének minden szelídségét mindvégig megőrizte, és soha nem próbált meg a legkisebb kárt tenni senkiben, aki a közelében volt”. Majd vigasztalhatatlanul hozzátette: „Mindent elvesztettem, kivéve az öreg Murray-t” – a kiadóját.

A gyászával egy megrendítő elégiában birkózott meg, amelyet a Boatswain nyughelye feletti sírkőre vésetett, amely ma a Newstead Abbey-ben áll, és nagyobb, mint a költő saját síremléke.