Bully kutta: tigrisvadászból harci kutya

Hogyan alakult ki ez a ritka pakisztáni kutyatípus? Nevezhető-e egyáltalán fajtának a bully kutta? Melyik európai molosszerfajtához hasonlítható? Kiss Istvánnal, a Moloss Kennel tulajdonosával beszélgettünk.

Legutóbbi beszélgetésünk során Kiss Istvánnal a Magyarországon honosított számtalan molosszerfajtával kapcsolatos tapasztalatairól ejtettünk szót.

Úgy tudom, ismét egy új fajtával, típussal ismerkedsz, amiből te hoztad az első példányt hazánkba. Melyik kutyáról van szó, és miért választottad ezt a különleges kutyát?

K. I.: A bully kuttáról, a pakisztáni harci kutyáról van szó. Körülbelül egy évvel ezelőtt sikerült hozzájutnom ehhez a kutyatípushoz. Most ismerkedem velük, és tudom, hogy évekre lesz szükségem, hogy igazán megismerjem őket. Azért választottam most őket, mert szerettem volna alaposan megismerni a bully kutta karakterét, és nem könyvekből, leírásokból alkotni képet róluk. Nekem korábban a japán tosa inu vált a kedvencemmé, mert az összes általam honosított fajta közül talán ők őrizték meg leginkább a középkori molosszerekre jellemző tüzességet és harcosságot.

Az utóbbi években sajnos azt tapasztaltam, hogy ez a fajta is elindult a lejtőn, nem utolsósorban azért, mert egyre divatosabbá vált, ami egy-egy kutyafajta halálát jelenti. Az értesüléseim szerint a bully kutta még nem jutott el ide, és ezért is voltam ennyire kíváncsi rájuk. Összefoglalva, hajtott a tudásvágyam, hogy minél többet tudjak meg róluk, ez pedig csak úgy megy, ha napi kapcsolatom van velük. Mivel az őshazájukból, Pakisztánból szinte lehetetlen hozzájutni példányokhoz, Angliában élő pakisztániaktól vettem az enyéimet.

Hogy alakult ki egykoron ez a kutyatípus, és nevezhető-e egyáltalán kutyafajtának a bully kutta?

K. I.: A 18. században több forrás megemlítette már az úgynevezett indiai masztiffot, amit az akkori maharadzsák és az ottani arisztokrácia tartott, elsősorban vadászati célokra. Ezeket az ősöket falkákban használták az ottani nagyvadak és nagyragadozók vadászatára. Ezek az extrém ellenfelek, például a tigrisek, igen gyorsan „amortizálták” az életképtelen egyedeket, és csak a legjobbak maradtak meg, akik keveredtek az angol gyarmati időszakban az angolok által odavitt
európai fajtákkal. Ha harci készséget akartak, akkor terrierfélékkel pároztatták őket, így alakult ki például a gull terrnek nevezett altípus. Ha pedig nagy méretű típus kialakítása volt a cél, akkor masztiffokat, majd egyre inkább német dogokat hoztak a párosításokba, amik nagyon jelentősen formálták a bully kutta ma ismert formájának a kialakulását.

Véleményem szerint egyelőre nem lehet őket fajtának tekinteni, hiszen az indiaiak, de inkább a pakisztániak folyamatosan, a mai napig kevergetik ezeket a kutyákat. Az egykori vadászkutyákból a köznép kezében váltak harcoltatásra alkalmazott kutyákká, hasonlóan az angol pórnép által egykoron kialakított angol bull and terrier típusokhoz. Éppen ezért az FCI nem is ismeri el ezeket a kutyákat fajtaként, hiszen vonaltenyésztési szempontból még nem érettek erre. Ezt én nem is tartom olyan nagy problémának, mert a bekerülés a kiállítási világba sok esetben az adott fajta karakterének gyors leromlásához, amortizációjához vezet. Ha pedig egy bully kutta elveszti a karakterét, a harciasságát, ha már nem őriz ilyen jól egy területet, akkor csak marad egy nagy kutyának, ami több kiló húst megeszik naponta, de értelme nincs.

Ha az eddig nálad levő moloszerekhez kellene hasonlítanod a bully kuttákat, melyikhez hasonlít a leginkább? Lehet egyáltalán bármelyik, már FCI által elfogadott molosszer- vagy masztiff-fajtához hasonlítani?

K.I.: Nem európai fajtához hasonlít leginkább, talán a japán tosa inuval mutat több azonosságot. A vörös színű bully kutta vonalakba én belelátom a tosa inukat is. Szerintem, és ez meggyőződésem, vontak be vonalakat ebből a fajtából is a tenyésztésbe. Ez talán azért sem véletlen, mert szemben Indiával, Pakisztánban a szelekció teljes egészében a harcoltatás irányába fordult, ami sajnálatos. Ezeket a kutyákat elsősorban vidéken tartották, ahol, hasonlóan a nálunk ismert hétvégi vásárokhoz, a nép egyfajta „szórakozásává” vált, hogy az egyik falu összeengedte a kiválasztott kutyáját a másik falu kutyájával, amit emberek százai, ezrei bámultak. Egy-egy ilyen győzelem abban a kultúrkörben óriási megbecsülést jelentett az adott településnek és az adott kutyának. Ami, természetesen, az európai nézőpontból szinte felfoghatatlan. Mégis szót kell ejtenünk minderről, hiszen hozzátartozik e kutyatípus történetéhez és ahhoz a kultúrkörhöz, amiben kialakították.

Világos, hogy ezt a típust elsősorban kutya-kutya elleni küzdelmekre alakították ki egykoron. Van-e más képessége is, mire alkalmas még ez a kutya e kegyetlen célon kívül?