Így nézett ki a bullterrier eredetileg: szinte rá sem lehet ismerni

Még egy kezdő konyhaművész is tisztában van azzal, hogy a recept tekintetében nem csak a hozzávalók fontosak; az arányok pontosan ugyanakkora szerepet játszanak. Így van ez egy kutyafajta kitenyésztésénél és finomításánál is.

Az 1800-as évek elején, amikor a fajtatiszta kutyák iránti érdeklődés növekedni kezdett, a viktoriánus Angliában kezükbe vették a kutyások és a tenyésztők az irányítást. A kísérletezgetés többek között két nagyon különböző kutyatípus mixelésével kezdődött. Az angol bulldogot a masszív testfelépítésével és az agresszívabb temperamentumával jó ötletnek tartották keresztezni az angol fehér terrierrel, akikre igen nagy szükség volt a szigetországban a kártevők kiirtásához. Ebből a frigyből jött létre a bull and terrier, ami mind a két fajtából a legjobb tulajdonságokat hozta magával: az angol bulldog erejét, valamint a terrier agilitását és szívósságát. Az 1830-as évek körül formát öltött bull and terrier azonban inkább csak egy körvonala volt a ma is igen népszerű bullterriernek; az úgynevezett kiindulópont, ami számos finomításra szorult az évek során.

Egyszerre tenyésztő és marketingszakember

Idővel ebből a finomhangolás nélkül létrehozott fajtából kezdte szárnyait bontogatni a bullterrier. Egészen pontosan a birminghami születésű James Hinksnek köszönhetően. Hinks, aki egy ír származású cipész fia volt, pályafutását baromfi- és nyúltenyésztéssel kezdte, majd okosan megérezte az karrierlehetőséget a kutyatenyésztésben, és át is tért rá. A Hinkshez hasonló tenyésztők akkoriban hatalmas telephelyeket tartottak fent. Ezeken különböző típusú és méretű kutyákat kereszteztek, hogy láthatóvá váljon, mi az, ami működik, és mi az, ami nem.

Akárcsak a Pindúr pandúrok létrehozásánál, Hinks az elegyhez adott egy csipetet ebből és egy csipetet abból, hogy a bull and terrier fajtából létrehozzon valami könnyebben kezelhetőt, valamit, amit a saját nevével fémjelezhet. Sajnos a Hinks-féle tenyésztők körében nem volt divat, hogy dokumentálják a próbálkozásaikat – ha úgy jobban tetszik, receptjeiket. Hinks fia azonban, akit szintén Jamesnek hívtak, megjegyezte, hogy apja dalmatákat is használt a bullterrier tökéletesítéséhez, vagyis egészen pontosan azért, hogy a vonal rövid, hófehér szőrét is az egyenlet együtthatójává tegye.

Egy kicsit ebből, egy kicsit abból

A fehér szőrzet egy nagyon érdekes jelenség miatt vált fontossá. Az akkori kereskedőknek és tenyésztőknek lézerfókusszal kellett követni a jövő trendjeit és hóbortjait, hogy a vásárlók számára olyan állatokat hozhassanak létre, amelyekre nagy lesz a kereslet. Hinks erre hibátlanul ráérzett, aminek következtében szükségét érezte egy újabb együtthatónak is, amely agarak és pointerek képében jelent meg. Rájuk azért volt szükség, hogy a kutya megjelenése egyszerű és letisztult maradhasson, valamint elkerülhető legyen a görbe láb, ami a bulldogok miatt sűrűn zavart keltett az egyedek megjelenésében. Ezeknek a kutyáknak azonban nem csak a külsőre gyakorolt hatásaik érvényesültek, úgymint a megnyúlt, ráncoktól mentes pofa vagy a hosszú nyak. Fokozatosan háttérbe szorult miattuk a vadabb temperamentum is. (A bulldogokat a bikacsaliversenyekre hozták létre, harci kutyák voltak az első időkben.)

Összefoglalva, civilizáltan olyan régi harci kutyává váltak, aminek minden durva élét lesimították anélkül, hogy megpuhult volna; éber, aktív, szívós, izmos, és igazi úriember. Természetesen ez a változás sok bullterrier-csodálót hozott… – emlékezett vissza Hinks fia, James.

Egy megfontolt, de erős úriember kutyatestben

A növekvő rendszerességgel megszervezett kutyakiállításoknak köszönhetően Hinks 1862 májusában Birminghamben mutatta be az új bullterriert. Megérzéseiben egy percre sem kellett csalódnia, az embereket vonzotta a hófehér szőrzet és az kutyatestbe bújtatott úriember gondolata, aki ugyan képes lenne a harcra, de csak akkor nyúl ilyen eszközökhöz, ha a becsülete megköveteli.

Ráadásul az angliai feltörekvő középosztály könnyen tudott azonosulni a bullterrier történetével. A származása nem volt kifogástalan, ám ez nem jelentette azt, hogy meg is kellett rekednie azon a szinten. Jó modorú és kifogástalan külsejű gentlemanként mutathatta meg, hogy a származásnak nem kell skatulyaként funkcionálnia. A bullterrier eltávolodott a harcikutya-imidzstől, és egy játékos, túláradó, szerethető fickó hírnevében tündökölhetett, akinek az esetleges makacssága eltörpült jó tulajdonságai mellett.

Érdekes módon a teremtője állítólag egy cseppet sem hasonlított az általa létrehozott ideálisnak mondható kutyához. Hinksről olyan pletykák keringenek, amelyek szerint állítólag 1855-ben börtönbe zárták, mert nyulakat lopott egy plébános kertjéből. Számos esetben támadt emberekre is. A bejelentett áldozatok között van egy rendőrtiszt is, aki arra kérte Hinkset, hogy távolítson el egy láda csirkét a járdáról. Hinks még megérte, hogy a bullterrier mint fajta szárnyra keljen, azonban sajnálatos módon a negyvenes évei elején tuberkulózis vitte el.

A bullterrier napjainkban

A 20. század beköszöntével a tenyésztők egyre nagyobb hangsúlyt kezdtek el fektetni a kutya megjelenésére, leginkább az egyedi fejformára. A drámai koponyaforma, amely akár egy idegen lényhez is tartozhatna, kecsesen ível a koponya tetejétől az orrhegyig, anélkül, hogy megtörne. Ennek a kiegészítéseként a tenyésztők arra törekedtek, hogy ezt a különleges formát mélyen ülő, sötét, háromszög alakú szemekkel egészítsék ki. Ez még inkább biztosítja az egyedi, semmivel össze nem téveszthető megjelenést. Körülbelül a tojásdad alakú fej kialakulásával egy időben kezdték el szabványosítani a különböző színeket is. A bullterrier eltérő árnyalatait a staffordshire bullterrierrel való keresztezésnek köszönheti.

Az apró változtatások mellett is elmondható, hogy a bullterrier kiállta az idő próbáját! Ma is pont azért és annyira szeretik, mint hozzávetőlegesen 160 évvel ezelőtt. Ha Hinks nem is volt különösebben jó ember, az az egy biztos, hogy a hivatását rendkívüli érzékkel űzte.