Megfelelő fajtaválasztás nélkül veszett ügy a kutyatartás – interjú Kocsis Miklóssal, a Bulldog enciklopédia szerzőjével

Kocsis Miklós, a Bulldog enciklopédia szerzője évtizedek óta foglalkozik bull típusú kutyákkal. Az október 28-án megrendezett DOGZ Konferencia előadójaként a színpadon a fajtakörrel kapcsolatos témákat boncolgatta és elkalauzolta a hallgatóságot a boerboel kutyák izgalmas világába, interjúnkban pedig a felelős kutyatartásról beszélgettünk.

Kinek való egy bull típusú kutya? Vagy éppen kinek nem való?

Kocsis Miklós: Én azt gondolom, hogy úgy kutyát venni, hogy jajj, tetszik nekem és másnap már viszem is haza… ebbe inkább bele se mennék. A leendő kutyatulajdonos feladata elsősorban az, hogy alaposan körül járja azt a kérdést, hogy mire is szeretné ezt a kutyát tartani. Ez alapján pedig össze tud állítani egy olyan választási csoportot, amelyben azok a fajták szerepelnek, amelyek megfelelnek ennek. Ez lehet bull típusú kutya, de lehet, hogy nem az.

Ha valaki felelősséggel utánajárt annak, hogy mi is az az állat, amivel ő kapcsolatot szeretne létesíteni, és szerencsés esetben legalább 15 évig a társa lenni, akkor fel kell mérni, hogy ehhez megvan-e a hardver, vagyis a megfelelő tartási körülmények.

Mindenkinek eltérő fogalma van a megfelelő tartási körülményről. Egy bull típusú kutya esetében mi nélkülözhetetlen?

K.M.: Én mondjuk nem javasolnék senkinek rottweilert panellakásba. Tudom, hogy lehet tartani és hoznak fel ellenpéldát. De nagy általánosságban beszélek arról, hogy mondjuk az ázsiai juhászkutya fajták – ezek a 70-90 kilós, félig szelídített vadállatok –, tarthatók-e felelősséggel ilyen helyen.

A legfontosabb pedig a szabadidő – ez elengedhetetlen. Ha valakinek nincs ideje foglalkozni a kutyával, akkor tartson aranyhalat, vagy papagájt, vagy nem tudom. Mi is sokszor visszük magunkkal Barnabást [Kocsis Miklós pocket amerikai bully kutyája], mert az ő idegrendszerének kell, hogy ne legyen izolálva. Ha valaki reggel 7-kor elmegy otthonról és este 7-re ér haza, nem javaslom, hogy kutyát tartson.

Szokták mondani, hogy manapság a kutyák „munkanélküliek”, ami egy eredetileg munkakutyának szánt fajta esetében okozhat problémákat. Ha valaki úgy dönt, hogy bull típusú kutyát szeretne, milyen eszközökkel, gyakorlatokkal biztosíthatja az állat számára nélkülözhetetlen mennyiségű és minőségű szellemi és fizikai stimulációt?

K.M.: Én azt gondolom, hogy a XXI. században helytállni egy kutyának akár egy városi, akár egy vidéki környezetben, az is egyfajta munka. És erre is képezni kell a kutyákat. Igen, valóban lekerült a szelekciós nyomás a vadászkutyákról és a nagy ragadozók ellen fellépő pásztorkutyákról. Ugyanakkor bármilyen fajtájú, bármilyen típusú kutya számára az is egy munka, hogy fegyelmezetten viselkedjen, nyugodt legyen, közömbös vagy barátságos viselkedést tanúsítson idegenek iránt.

Akkor például a kutyaiskola is munka? Mennyire szükséges egyáltalán?

K.M.: Én kötelezővé tenném; pedig nincs kutyaiskolám. Sőt, én is járok Barnabással kutyaiskolába, amit nagyon szeretek, mert ez olyan hely, ahol a városi tartásba tökéletesen illeszkedő kutyákat próbálunk nevelni. Van itt argentin dog, rottweiler, német juhász, belga juhász; és a skála másik végén mondjuk a havannai pincs és a spániel. Tehát mindenféle kutya van, és tökéletesen jól működik a dolog.

Az egyik legfontosabb része a kutyaiskolának a falkásítás. A kicsit dominánsabb vagy kicsit maguknak valóbb kutyák is megértik azt, hogy a falkánál nincs jobb. Más hasonszőrűekkel együtt rohangálni, meg gazemberkedni, annál jobb nincsen. A másik pedig, hogy a gazdák tanulnak – nagyon sokat.

Amit én szeretnék, az a kutyában ott van. Általában a gazdák azok, akik akadályozzák, hogy a felszínre törjön. Egyszerűen azért, mert nem értenek hozzá. Bizonyos fajták mellett én azt gondolom, hogy elengedhetetlen, de a legtöbb kutyának nem árt a kutyaiskola.

Sok sztereotípia él a bull típusú kutyákkal kapcsolatban. Egy ilyen fajta gazdájaként tud-e az ember valamit tenni azért, hogy a környezetével is megértesse, hogy nem veszélyes vadállatok?

K.M.: Azt gondolom, hogy amit tenni tud, az a jó példa mutatása és hogy minél több tulajdonos mutassa a jó példát. Nekünk minden kutyánk olyan volt, akihez oda lehetett menni, meg lehetett dögönyözni, húzták a tök ismeretlen gyerekeket a random szánkóval.

Illetve pont 25 éve jelent meg a könyvem, ami szintén első sorban azért született, hogy ne ültessünk fajtákat szégyenpadra. Soha nem a kutyafajta a bűnös. Az az adott egyed lehet esetleg veszélyes, de mindig a gazda, a tulajdonos az, aki alapvetően felel ezért. Úgyhogy szerintem minél többen csináljuk ezt, annál kisebb lesz az a halmaz, akik félnek, rettegnek ettől a típustól.