Miért hittek az angolok boszorkánynak egy kutyát? Boy, az uszkár története

Boy, az uszkár a 17. században élt és Rupert herceg, I. Károly angol király ifjú unokaöccsének kedvence volt. A parlamenti propaganda azt állította róla, hogy sötét, mágikus erőkkel ruházták fel.

Rupert herceg a harmincéves háború alatt egy linzi erődben raboskodott. Az osztrák katonák egy része azt állította, hogy nem tudták megölni vagy megsebesíteni a herceget annak ellenére, hogy kétszer is lőttek rá. Ennek eredményeként elkezdett terjedni a pletyka, hogy Rupert sebezhetetlen a golyókkal szemben. Abban az időben a német földeken elterjedt az a hiedelem, hogy okkult eszközökkel golyóállóvá tudta tenni magát, és korántsem Rupert volt az egyetlen kortárs, akinek ilyen hatalmat tulajdonítottak. 1638-ban Arundel grófja, egy családi barát adta neki, Boyt, az uszkárt, hogy ne legyen magányos Valószínűleg végül két uszkárt, egy feketét és egy fehéret adott Rupertnek Németországban. A fekete a háború elején elveszett; a fehér túlélő vált hírhedtté. Néha Puddle-nek nevezték, de végül Boy néven híresült el; bár lehet, hogy szuka volt (a boy magyarul fiút jelent). A propagandában arról beszélték, hogy Boy „kutyaboszorkányként” mágikus erők birtokában van.

Boy, az ördögi boszorkánykutya

Rupert a konfliktus ikonikus királypárti lovasa, és gyakran a parlamenti propaganda tárgya volt. Boy, aki gyakran elkísérte Rupertet a csatába, nagy szerepet kapott ebben, és széles körben gyanították, hogy egy boszorkány lakozik benne. Számos beszámoló született Boy képességeiről; egyesek azt mondták, hogy ő az álcázott ördög.

A feljegyzések szerint Boy képes volt megtalálni az elrejtett kincseket, sebezhetetlen volt a támadásokkal szemben, el tudta fogni a Rupertre kilőtt golyókat a szájával, és jósolt is. A királypárti katonák Boyt mint fogadott kabalájukat előléptették vezérőrnagyi rangra. Állítólag Boynak más kedves tulajdonságai is voltak, mint például, hogy felhúzta a lábát, amikor meghallotta John Pym, a parlamenti erők vezetőjének nevét. Azt is állították, hogy fellépett I. Károlynak, Rupert herceg ágyában aludt, Károly, Jakab és Harry hercegekkel, valamint Henrietta hercegnővel játszott, és gyakran maga I. Károly etette marhasülttel és kappanmellel.

Miután több tucat tudományos könyvben és cikkben ellenőrizték, legalább három történelmi regény mellékszereplőjeként szerepelt, és számos filmben is megjelent, Boy a közelmúltban azt a végső elismerést élvezte, hogy Anglia osztálytermeibe is beszabadult.

A The Slimy Stuarts – Terry Deary egyik legsikeresebb „Horrible Histories” című sorozata – egyik kiadásában az olvasók falatnyi beszámolót kapnak Boy életéről, amely arról tájékoztatja őket, hogy „a Kerekfejűek féltek a kutya ördögi hatalmától”. Arról is szó esik, hogy:

a lovas tábornok, Rupert herceg megtanította a kutyáját, hogy minden alkalommal felhúzza a lábát, amikor valaki kimondta a Kerekfejű vezető, [John] Pym nevét.”

A fiatal inkvizítorok utólag megbizonyosodnak arról, hogy ez a kijelentés valóban igaz, és Boy emellett „még boldogan ugrott is egyet”, amikor Rupert azt mondta: Károly király.

Deary szavai, bár egyértelműen szórakoztatásra irányultak, hűen tükrözik azt a módot, ahogyan Boy az angol polgárháború számos népszerű történetében szerepelt. A történetek szerzőit azonban félrevezették, mivel Boy bemutatása egyszerűen egy 17. századi álhír 21. századi megörökítése.

Boy halála

Boy egy 1644-es csata során halt meg. Biztonságban kikötve maradt a csapat táborában, de megszökött, és Rupert után rohant. A csata rosszul sikerült a királypártiak számára, és Rupert kénytelen volt elmenekülni. Boy a harcok során életét vesztette. Az akkori csatáról készült fametszetes jelenetekben feltűnően ábrázolták, fejjel lefelé fekve, holtan. Simon Ash, az esemény kortárs történésze külön felhívta a figyelmet ennek a „sokat emlegetett” kutyának a halálára.