Így mentette meg a labrador a kis bocit
2024. június 20 - Képek: Getty Images Hungary
2024. június 20 - Képek: Getty Images Hungary
Kis híján átfagyott a pöttöm boci, akit egy farmon talál meg a gazda kutyája. A bundás jószág addig melengette az apró szarvasmarhát, míg meg nem érkezett az emberi segítség.
Ritka, hogy állatmentést ne ember végezzen, hanem egy másik jószág, azonban nemrég éppen ez történt. Egy Reddit-felhasználó mesélte el saját történetét a platformon. Elmondása szerint Bosko nevű labradorja talált egy borjat a takarmányozóban, aki már majdnem belepusztult a hipotermiába, azaz teljesen átfagyott.
A boci anyja túl gyenge volt ahhoz, hogy gondoskodjon róla, a hideg és nedves időjárás pedig már majdnem végzett a borjúval. Az orra merevre fagyott, a szemei halottnak tűntek, de még lélegzett, ha nehezen is. Mint azt a gazda elmesélte, a kutya szinte végig a boci mellett maradt azt követően is, hogy gazdája biztonságos helyre szállította. A házban takarókba és melegítőpárnákba bugyolálták a kis jószágot, és antibiotikumot is kapott. Négy órával később a család elkezdhetett reménykedni abban, hogy a borjúmentés sikeres lehet, addig a kicsi élet-halál között lebegett. Amikor pedig boci mocorogni kezdett, és légzése is szabályosabbá vált, Bosko is megnyugodott. Hosszú órákon keresztül csak figyelte és melengette a bocit, majd elvonult pihenni. A borjú őrzését a család másik kutyája, Duke vette át tőle.
A boci állapota fokozatosan javult: a harmadik nap már talpra állt, és gond nélkül evett. Nevet is kapott, Zekének nevezték el. Néhány hétig cumisüvegből etették, ennek köszönhetően pedig már kellőképpen megerősödött ahhoz, hogy csatlakozzon a többi tehénhez a gazdaságban.
A posztoló megnyugtatta az olvasókat, hogy Zekét soha nem fogják megenni.
A történetben szereplő hős kutya maga is mentett állat, akit pár évvel ezelőtt, kapujuk mellett találtak gazdái. Csont és bőr volt, teljesen lesoványodva várt sorsára Duke-kal, másik kutyájukkal együtt. Mindkettejük nyakában szétrágott kötelek voltak. Előző gazdájuk valószínűleg kikötve tartotta őket.
Hazánkban 2016. január elsejétől tilos a kutyákat láncon tartani. Erről a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) kormányrendelet rendelkezik.
A rendelet előírásai egyfajta követendő irányt határoznak meg, segítve a felelős állattartási szokások kialakulását. Másfelől alapvető, általános előírás, hogy a kedvtelésből tartott állatot úgy kell tartani, hogy az állat tartása lehetővé tegye annak természetes viselkedését, ugyanakkor szükségtelenül ne zavarja a lakóközösség életét, szokásrendjét.
Több ezer kutya és gazdi gyűlt össze a Városligeti Nagyréten 2024. szeptember 7-én. Beszámolónkból azt is megtudhatod, miért lehetnek büszkék magukra a fesztivál látogatói, és milyen őszi veszélyekre hívták fel a figyelmet előadásaikban a szakértők.
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek