Akik beszélnek az állatukhoz, intelligensebbek, mint akik nem?

Felcsillant a szemem, amikor szembe találtam magam először egy, majd sok-sok cikkel, amely arra hivatkozott, hogy a tudomány szerint azok az emberek, akik beszélnek a háziállataikhoz, intelligensebbek, mint azok, akik nem. Gondoltam magamban, parádés lehetőség egy kis egomasszázsra, ugyanis nemcsak a cicáimat tekintem társalkodónőimnek, de még a virágaimat is előszeretettel dicsérgetem. Ezért is nem értem, miért hagynak el oly gyakran, oly kegyetlenül. Na mindegy is, ez egy érzékeny pont számomra, és nem is tartozik a tárgyhoz a virággyilkos mivoltom.

Azonban talán ez a növényeim keltette csalódás is hajtóerőként szolgált ahhoz, hogy kinyomozzam, tényleg intelligensebbek-e azok, akik beszélnek az állatukhoz. Mondanom sem kell, leforrázott, amit találtam.

Kik beszélnek az állatukhoz?

Először is, egy rövid közvélemény-kutatásból kiderült, amit legbelül mindig is sejtettem, hogy tulajdonképpen majdnem mindenki beszél a kedvencéhez. Na tessék, első csapás, hogy nem is vagyunk olyan kivételesek! Ezt persze mindig fáj beismerni, de itt még nem akartam feladni.

A Psychology Today az egyik kedvenc magazinom az interweben, ahol rá is bukkantam Hal Herzog, a Nyugat-Karolinai Egyetem pszichológiaprofesszor emeritusának cikkére, akit hasonlóan foglalkoztatott a fent említett, interneten terjedő megállapítás. Ő azt írta, hogy egy konferencián hallotta egyszer Alan Becketet, a Purdue Egyetem Ember-Állat Kötelék Központjának igazgatóját így fogalmazni: „A háziállat-tulajdonosok 97%-a beszél a háziállataival, a másik 3 % pedig hazudik.” Nem, még azokat sem lehet megállítani ezen elemi szükségükben, akik siketek! Ők is beszélnek a kutyájukhoz és macskájukhoz jelnyelvet használva. Pontosan úgy, ahogy bárki más tenné.

De akkor honnan ered mégis ez a hízelgő, de szívszorítóan hamis megállapítás? A sok cikk tulajdonképpen Gary Sherman és Jonathan Haidt tanulmányára hivatkozik. Az egyik oldal, amelyen sajnos az említett cikk már nem érhető el (valószínűleg nem véletlenül), például pontosan így fogalmazott: „A Harvard Egyetemen Gary D. Sherman és Jonathan Haidt által végzett tanulmány kimutatta, hogy azok az emberek, akik rendszeresen beszélgetnek a háziállataikkal, intelligensebbek, mint azok, akik nem.”

Még jó, hogy Hal Herzog személyesen is ismeri Haidtot, így küldött neki egy e-mailt, mondván, hogy gyanúsnak találja azt az állítást, hogy ő és Sherman kapcsolatot találtak az intelligencia és a háziállatokkal való beszélgetés között. Szinte azonnal érkezett meg a válasz: „Hal, igen, ennek 0,0% igazságtartalma van. Fogalmam sincs, honnan indult.”

Az ominózus tanulmány, vagyis tanulmányok

Sherman és Haidt valóban végzett egy lenyűgöző tanulmányt az emberekkel és állatokkal kapcsolatban. Ebben arra jöttek rá, hogy cuki kiscicák és kiskutyák képeinek nézegetése óvatosabbá tette az embereket az Operáció gyermekjáték használata közben. Ha nem ismernéd, ez a játék kézügyességet igényel, ugyanis a játékosoknak apró csipesszel kell műanyag szerveket kiszedniük egy műanyag páciensből anélkül, hogy megérintenék a kis rekeszek oldalát. Ez a kutatás azonban nem kapcsolódott sem az emberi intelligenciához, sem az állatokkal való beszélgetéshez.

Hasonlóképpen, Nicholas Epley és Adam Waytz pszichológusok kutatásait is gyakran idézik az interneten a miénkhez hasonló című cikkekben, hogy támogassák vele azt az elképzelést, hogy az okosabb emberek beszélnek a háziállataikkal. Sajnos azonban ez is mellékvágány.

Epley és Waytz az antropomorfizmust tanulmányozza, vagyis a hajlamunkat arra, hogy emberi tulajdonságokat tulajdonítsunk nem emberi lényeknek és tárgyaknak, beleértve az állatokat is. Például a Social Cognition folyóiratban megjelent tanulmányukban arról számoltak be, hogy azok az emberek, akik elszigeteltnek érzik magukat, nagyobb valószínűséggel tulajdonítanak olyan társas-kapcsolati tulajdonságokat, mint például a gondoskodó, a figyelmes és a szimpatikus, a háziállatoknak. Azonban nem kötötték össze az intelligenciabeli különbségeket az antropomorfizmusra vagy a háziállatokkal való beszélgetésre való hajlammal. Valójában úgy vélik, hogy mentális állapotaink állatokra való kivetítése egyetemes emberi vonás, nem pedig az átlagon felüli intelligencia jele.

Igaz azonban, hogy az emberek különböznek az antropomorf gondolkodás mértékében. Egy 2016-os tanulmányban ausztrál kutatók arról számoltak be, hogy azok az emberek, akik hajlamosabbak az antropomorf gondolkodásra, általában nyitottabbak az új élményekre, szorongóbbak, jobban bíznak az intuícióban (de nem vallásosabbak), és személyes kapcsolatban állnak az állatokkal. Ezeknek a kapcsolatoknak a többsége azonban gyenge volt, és nem volt bizonyíték az antropomorfizmus és az intelligencia összekapcsolására.

Akkor hát?

A háziállatokkal való beszélgetés nem jelenti azt, hogy különösen okos vagy. Azonban azt igen, hogy ember vagy. Ezt ugyan valószínűleg eddig is tudtad, ám a sötét órákban, amikor úgy érzed, hogy mindenki olyan távoli, akkor akár gondolhatsz erre is. Vagy amikor egy idegen rád mordul a tömegközlekedésen, jusson eszedbe: valószínűleg ő is beszél az állatokhoz, csak rossz napja van. Jó tudni, hogy van, ami összeköt minket.