Beauceron – a kutya, akit mindenki keveréknek hisz, pedig önálló fajta, s nem is akármilyen

Nagy termetűek, aktívak és kiváló képességekkel rendelkeznek, ugyanakkor érzékenyek, megfelelő feladatok híján flegmatikussá válhatnak. Gyakran nézik őket dobermann, rottweiler, vagy német juhászkutya keveréknek, pedig egy önálló fajtáról van szó az esetükben, akik nagyobb múlttal rendelkeznek a dobermannoknál és a német juhászkutyáknál is. 

Zelena Gegőné Katalinnal beszélgettünk a „vörös harisnyás vidéki nemesurakról”, a beauceronokról.

Mit lehet tudni a beauceron múltjáról, és mi a különlegessége ennek a fajtának?

ZGK: A beauceronok, vagy Beauce-i juhászkutyák egy francia kutyafajta, akik, mint a nevükből is adódik, Beauce vidékéről származnak. Tekintsük őket egy olyan nagy testű juhászkutyának, akiket meglehetősen egyedülálló módon a juhok terelésére is használták, de ugyanígy elvárták tőlük a nyáj védelmét is. Ők soha nem a végtelen tereken dolgoztak, mint például a keleti pásztorkutyák, sokkal inkább a már kerítésekkel egymástól elzárt területeken, tehát sűrűbben lakott részeken, ahol precízen irányítani kellett az állatokat, de ugyanilyen fontos volt a tolvajok elleni hatékony védelem is.  Nem véletlenül alakult ki a ma ismert küllemük, hiszen a nagy testű, fekete színű, vágott fülű kutyák minden korban riasztóan hatottak a nem feltétlenül tiszta szándékkal közelítő kívülállókra.

Mivel viselkedésükben és karakterükben igen sokban hasonlítanak a ma még munkaképes német juhászkutyákra, sokan, nemes egyszerűséggel „francia németjuhásznak” nevezik őket, mások, a karakterük miatt vidéki nemesuraknak.  Ez talán nem is annyira meglepő, hiszen a feladatkörük is nagyon hasonló volt hosszú időn keresztül, mint a német juhászkutyáké.  Mindenesetre a beauceronok esetében is magas energiaszintű kutyákról van szó, akik azonban képesek hosszabb ideig is nyugodtak maradni, ha a körülmények úgy adódnak. Azt azért nem árt tudni velük kapcsolatban, hogy alapjában véve határozottan igénylik a feladatokat, szükségük van arra, hogy hasznosnak érezhessék magukat, nagyon nem elég nekik egy zárt kert, ahol majd elszórakoztatják magukat. Ezért mi általában csak olyan gazdáknak ajánljuk és adjuk oda őket, akik valamiféle rendszeres és tudatos foglalkozást tudnak nyújtani a számukra.

Mint egykori nyájterelő és őrző kutyákat, általában mire használják őket napjainkban, miként találták meg a helyüket a beauceronok abban a modern környezetben, ahol nyájak már nem nagyon léteznek?

ZGK: A beauceron egy nagyon intelligens és sokoldalú kutyafajta, akivel szinte minden kutyás sportot ki lehet próbálni, és általában sikerrel.  Rendkívül lelkesen vesznek részt minden feladat megoldásban, hiszen alapjában véve évszázadok óta munkakutyának nevelték őket. A képességeik más típusúak, mint egy speciális feladatra nevelt, szánt munkakutya fajtának, vagy őrző-védő fajtának, ezért világbajnokságokon úgy gondolom, hogy nem feltétlenül rúghatnak labdába.  Kitartó kiképzőkkel és gazdákkal azonban kiváló eredményeket érhetnek el az őrző-védő területen, terelésben és kutyás futóversenyeken is.

Alapjában véve egy bizalmatlan alaptermészetű fajtáról van szó az esetükben, ezért a felnevelésük során komoly szocializációs munkára lesz szükség.  Ugyanakkor ez azt is jelenti a másik oldalról, hogy terület és házőrzőként kiválóan megállják a helyüket, hiszen nevezhetjük őket akár előítéletesnek is az idegenekkel szemben. Igen érdekes specialitásuk az, hogy ők inkább a francia ring körülményeire lettek szelektálva, tehát az IGP-ben elvárt telipofás harapásra komolyan rá kell dolgozni velük. A francia ringben ez nem elvárás, ott az ellenfél, azaz a segéd teljes testfelületére elhelyezett csípésszerű harapások is elfogadottak, ami bizony komoly kihívást jelenthet az őrző-védő segédek számára egy olyan kutyaiskolában, ahol nincsenek hozzászokva a beauceronok harci stílusához.

Általában olyan gazdajelölteknek szoktuk őket ajánlani, akik mindennapjainak része valamiféle aktivitás, akik nagyobb túrákra is el tudnak menni velük időnként, vagy valamilyen kutyás sportot választanak maguknak kikapcsolódásként. Általában rendkívül gyorsan tanulnak, a monotonitást azonban nehezen viselik, unottá, flegmatikussá válhatnak, ha nem érik rendszeresen új ingerek őket.  Mivel egy kifejezetten hosszú életű fajtáról van szó az esetükben, hiszen gondoljunk bele: a rájuk jellemző 12-14 éves élettartam meglehetősen ritka már a nagy testű kutyafajták között, egy beauceron gazdájává válni bizony nem kis vállalás és feladat, ugyanakkor egy izgalmas kihívás.

Tapasztalatom szerint ezt a fajtát nagyon kevesen ismerik fel és nem sokan tudnak a létezéséről sem. Mik az emberek reakciói általában, ha először találják szembe magukat egy beauceronnal?

ZGK: Igen, a tájékozatlanabbak egy része dobermann, mások rottweiler keverékeknek nézik őket, sokan pedig német juhászkutya keveréknek.  Aki már gyanít valamit, de nem tudja eldönteni, hogy valóban egy beauceront lát-e, vessen egy pillantást a lábuk hátsó felére. A fajta egyik jellegzetessége ugyanis a dupla farkasköröm jelenléte, ami e fajta „kötelező tartozéka” és egyben specialitása is.  A hasonlóság természetesen nem véletlen, hiszen a leírások szerint ez a fajta egykoron az úgynevezett Ardennek-i juhászkutyából lett kialakítva és az ősök keveredhettek a rottweilerek őseivel, a dobermannok kialakítása során pedig felhasználhatták őket is a végső forma elérésében.  A német juhászkutyáknál viszont egy hosszabb múltú, ősibb fajtának tekinthetőek.

Magyarországon egyébként a beauceronnal a Francia Pásztorkutya Klub foglalkozik hivatásszerűen, ahol komoly sikereket értünk el az elmúlt évtizedekben a fajta népszerűvé tételében. Kevesen tudják, de a szintén népszerű és egyre kedveltebb briard a beauceron hosszúszőrű változata, amelyik fajta szintén az említett szervezethez tartozik. Ha valaki mellettük dönt és jó minőségű kölyökre vágyik, elsősorban velük érdemes felvennie a kapcsolatot.