A kutya, aki nem tud ugatni: mi az igazság az afrikai koboldkutyáról?

A basenjiben nem csupán egyedi megjelenése és kedves, vidám természete a különleges. Nagyon sokan úgy hiszik, ez a kutya nem tud ugatni. Ehhez egy érdekes legenda is kapcsolódik.

A basenji egy viszonylag ritka, nem sokak által ismert afrikai kutyafajta. Leginkább különleges, kecses megjelenéséről ismert, illetve arról, hogy nem tud ugatni. Ehhez a feltevéshez egy érdekes monda is kapcsolódik, melyben Rukuba, a kutya egy basenji.

A következő részletet Tor Åge Bringsværd: Vau című könyvéből közöljük:

A kutya, aki odaadta a tüzet az embernek – Nyanga mítosz (Kongó)

Az igazán réges-régi időkben egy Nkhángo nevű férfi útnak indult, hogy mézet keressen. Céltalanul barangolt mélyen az erdőben, amikor egyszer csak Nyamurairi, a nyaga nép legfőbb istenének kunyhójánál találta magát. Az öreg Nyamurairi épp odakint a ház mögött tett-vett. Nkhángo leült egy kicsit, és megmelegedett a tűznél, amely teljesen lenyűgözte. Egyre csak az járt a fejében, hogy az ő falujában nincs ilyesmi. Így aztán egy ajánlattal fordult Rukubához. – Barátom – mondta –, ha adsz nekem egy kis tüzet, és hazajössz velem, örökkön örökké vigyázni fogok rád.
– A barátság jó dolog – mondta Rukuba, azzal kivett egy égő fahasábot a máglyából, és odaadta Nkhángonak. – És most siess, mielőtt a Tűz Ura visszatér!

Nkhángo nyakába kapta a lábát, hazainalt a falujába, és az égő fahasábot Iterere törzsfő színe elé vitte. A törzsfő látta, hogyan lángol a fahasáb, és érezte a tűz finom melegét. – Ez jó – mondta. – Ez nagyon jó.

Ám Nyamurairi eközben belépett az erdei kunyhóba, és kérdőre vonta Rukubát: – Hé, Rukuba, hová lett a tűz?
– Biztosan elaludtam – felelte Rukuba.
– Még mit nem! – bőszült fel az isten. – Te elajándékoztad a tüzemet! – Azzal tombolva kikergette Rukubát a kunyhóból. Hogy elkerülje a büntetést, a kutya az erdőn keresztül menekült, amíg el nem érte Nkhángo kunyhóját.

Nkhángo üdvözölte a kutyát az otthonában, és megetette.
Egy nap kimentek az erdőbe mézet keresni.
Hirtelen egy vaddisznó hangját hallották a közeli bokrokból, és Rukuba elfogta a vaddisznót. Nkhángo megölte a lándzsájával.
– Te aztán tényleg pompás fickó vagy! – lelkendezett Nkhángo. – Érted a dolgodat!
– Te is pompás fickó vagy – felelte Rukuba. – És szívesen segítek neked!

Azzal közösen felnyalábolták a vaddisznót, majd Nkhángo ezt mondta: – Nem kell cipelned!
Ezért van, hogy a kutyáknak a mai napig nem kell cipekedniük a vadászatokon.

A faluba vezető úton Rukuba így szólt az emberéhez: – Volna még valami… Most keresek neked egy mágikus fadarabot, amelyre egy aprócska csontot helyezünk, majd antilopbőrbe csavarjuk. Ezt hordom majd a nyakamban, amikor kint vagyunk az erdőben – mert gyors vagyok, te pedig könnyen lemaradhatsz. De ha meghallod a kutyacsengő hangját, mindig tudni fogod, merre járok!

Így lett a fából készült kutyacsengő a nyanga nép vadászkultúrájának jellegzetes eszköze – és voltaképpen Közép-Afrika nagy részében használatos.

Nkhángot hatalmas lelkesedéssel töltötte el, hogy Rukuba ennyire rátermett és okos, és szakadatlanul a kutyájával kérkedett a törzsfőnek, aki végül kedvet kapott ahhoz, hogy hírvivőként használja Rukubát, amikor csak a törzsnek szüksége volt rá. Rukuba azonban egyáltalán nem akart hírvivő lenni, ezért a tűz mellett fekve elkezdte törni a fejét.

Úgy vélte, minden joga megvan ahhoz, hogy ő is a máglya mellett heverésszen az emberekkel, végtére is neki köszönhették, hogy a tűz itt van. Azután pedig arra gondolt, hogy… mivel tud beszélni, az emberek szünetelenül ide-oda szalajtják mindenféle üzenettel. Ha viszont nem tudna beszélni, fűzte tovább gondolatait, akkor nem tudnák hírvivőként használni. Ezért úgy döntött, hogy soha többé nem mond semmit. És attól a naptól kezdve a nyanga nép kutyája sosem ugat.

Tényleg nem tud ugatni?

Ez a különleges kutya azonban egyáltalán nem néma! Hangja ugyan nem a tipikus kutyaugatásra emlékeztet, de nem mondhatjuk róla, hogy teljesen hangtalan. Hosszantartó ugatás helyett ő rövid vakkantásokkal operál, vonyítani (jódlizni) pedig hibátlanul tud.

Az alábbi videóban hallhatod a basenji különleges hangját:

Ugráló vadászkutya

A basenjit ugráló kutyaként is emlegetik, mivel hazájában, Afrikában vadászat közben a sűrű, magas fűben kénytelen volt ugrándozni apró termete miatt. De hogyan vadászott?

Ez a vélhetően több mint 4000 éves fajta a régebben csak az afrikai falvak lakóival élt, akik gyakran használták patkányvadászatra. Ezek a rágcsálók jóval termetesebbek, mint európai rokonaik, és ehetőek.

Kenyában azonban oroszlánvadászatokon is bevetik a fürge és csendes basenjiket. Általában tíz, lándzsákkal és pajzsokkal felszerelkezett ember indul útnak négy kutyával, akik a voltaképpen a csali szerepét töltik be a vadászat során. A kicsi ebek felkutatják az oroszlánt, illetve annak barlangját. Ha megvan, az emberek patkó alakzatban elbújnak a közeli bokrokban, és várják, hogy a kutyák kicsalogassák az állatot otthonából. A basenjik egyenesen a vadászokhoz vezetik az oroszlánt, akik aztán lándzsáikkal végeznek a hatalmas állattal, akit értékes bőre miatt ejtenek el.

Ezek az ebek eredeti hazájukban igen függetlenek voltak, szorosabb köteléket nem alakítottak ki az emberrel. A mai, modern társadalmakban élő basenjik is megőrizték önállóságukat, fürgeségüket, de szerető családtagként élik mindennapjaikat. Rendkívül aktív, energikus és gyors kutyák, akiknek sok mozgásra van szükségük. Nevelésükhöz igen sok türelem szükséges, hajlamosak lehetnek megmakacsolni magukat, hiszen igen független ebek.

Hátukra csavarodó farkukról, felálló, hegyes fülükről és kecses, elegáns testfelépítésükről könnyű őket felismerni.

Olyanok, mint a macskák?

Egyesek olykor a macskákhoz hasonlítják ezeket az ebeket függetlenségük, illetve tisztaságszeretetük miatt. A basenji ugyanis szereti rendben tartani bundáját, gyakran nyalogatja, tisztogatja magát.

(Képek: Getty Images Hungary)