Így szól a szívszorító igaz történet Rómeóról, a barátságos farkasról

2003 nyarán furcsa pletykák kezdtek terjedni az alaszkai Juneau kisvárosban: az ott lakók gyakori farkasnyomokat fedeztek fel kedvenc kirándulóhelyük, a Mendenhall-völgy környékén. Többen látni véltek egy hatalmas termetű, fekete farkast is, ami komoly riadalmat keltett a lakosság körében.

A pletyka igaznak bizonyult, és Juneau lett a helyszíne az egyik legmegindítóbb, szinte meseszerű farkas-ember-kutya találkozásnak. Következzen Rómeó, a barátságos farkas története!

Farkas Rómeó és Labrador Júlia

Habár a hiedelmekkel szemben az emberi írott történelemben alig van nyoma annak, hogy bármely farkas megtámadott volna embert, a farkasok mindig félelmet keltettek maguk körül. Ezek a szabadon élő csúcsragadozók, ha kutyákkal kerülnek szembe, területüket és falkájukat védve általában agresszíven viselkednek, és a kutyáknak nem sok esélyük van egy farkas elleni küzdelemben. Mint Alaszkában kiderült, ha ritkán is, de vannak meglepő kivételek.

Nick Jans, aki korábban vadőr volt azon a területen, majd természetfotózással foglalkozott, egy nyári reggel sétára indult a Mendelhall-völgyben Dakotah nevű sárga labradorjával. Elmondása szerint, gondolataiba feledkezve a kutyája furcsa viselkedésére figyelt fel, majd oldalra pillantva meghűlt benne a vér. Mintegy 50 méter távolságról egy kifejlett, hatalmas termetű, teljesen fekete színű farkas figyelte őket az erdő széléről. Nick megpróbálta óvatosan pórázon elvezetni a kutyáját, Dakotah azonban megmakacsolta magát. Kibújt a nyakörvből, majd rövid vágta után ismerkedni kezdett az idegennel. A fotósvér természetesen semmilyen helyzetben nem válik vízzé! Nick kamerázni kezdte a két állat első találkozását, amin világosan látszik, hogy a körülbelül kétszer nagyobb termetű hím farkas milyen pozitívan fogadta a labrador szuka közeledését. Ezek a képek nem sokkal a találkozást követően bejárták az amerikai sajtót, és a fekete hím farkas igazi hírességgé és egyedülálló különlegességgé vált.

Rómeó baráti körben: 

Juneau „házi farkasa”

A találkozást sem a fotós, sem a kutyája nem felejtette el, és a folytatás sem maradt el. Pár nap múlva ismét összefutottak a farkassal, akit időközben Nick Jans felesége Rómeónak nevezett el. A találkozásnak több szemtanúja is akadt. Megdöbbenésükre a labrador és a vadon élő farkas úgy játszottak egymással, mintha egy kutyafuttatón lennének. Egy interjúban Nick így emlékezett vissza az esetre: „…ott álltam leesett állal és megbénulva a meglepetéstől, ők ketten meg úgy játszottak és harapdálták egymást óvatosan, mint két növendék korú kutya a játszótéren”.

A következő napokban és hetekben egyre több ember tűnt fel a városkában, hogy megnézze a „csodafarkast”, aki nem bántott senkit. Mindenki ámulatára teljesen barátságosan viselkedett a síelőkkel és a korcsolyázókkal, valamint a közelébe kerülő kutyákat sem űzte el. Rómeó a város szimbólumává és egyben turisztikai attrakciójává vált. Ugyanakkor a vadbiológusok számára is feladta a leckét, hiszen hasonló esetről senki sem hallott még korábban. Különböző elméletek születtek Rómeó megdöbbentő viselkedésének lehetséges okairól. Többek szerint egy falka elárvult tagja lehetett, mások szerint pedig egy falkától elszakadt, felnőtt fiatal egyed, aki párt kereshetett magának. Egzakt tudományos magyarázat természetesen nem volt, hiszen senki nem tudta, hogy Rómeó honnan érkezett és mit csinál, ha eltávolodik a város környezetéből.

Rómeó:

Rómeó 2003 és 2009 között a kisváros életének részévé vált. Gyakran megjelent, és barátkozni, ismerkedni próbált a környék látogatóival és a velük érkező kutyákkal. Voltak kedvencei, akikért rajongott, például Nick Harry Robinson nevű barátja, akinek gyakran botot hozott, és így ösztönözte játékra. A több mint 6 év alatt a városlakók megkedvelték az egyedülálló fekete farkast, aki mindenki „vadállata”, és Juneau tiszteletbeli lakosa lett. És akit (majdnem) mindenki kedvelt. Juneau lakói azért is különösen büszkék voltak Rómeóra, mert az Alaszkában élő farkasok átlagéletkora 3 év, a „város farkasa” pedig felnőttként tűnt fel, 6 évig járt vissza a környékre; a becslések szerint 2009-ben már legalább 8 éves volt. Hozzá hasonló különlegességet a farkasokkal foglalkozó kutatók sem ismertek, hiszen a barátkozás oka nem a túlélés volt az esetében. (A városlakók soha nem etették.)

Egy átmulatott éjszaka után…

2009 szeptemberében Nick és barátai hiába várták Rómeó visszatérését, ami aggasztóan hosszú ideig nem történt meg. A rosszat sejtőknek sajnos igazuk lett, holttestére a környéken túrázók bukkantak rá; mint kiderült, több lövés végzett vele. Az elemi felháborodást követő nyomozás derítette ki, mi történt. Egy, a farkasokat nem kedvelő helybéli és Pennsylvaniából érkező barátja egy átmulatott éjszakát követően (elmondásuk szerint) „sportlövészetet” rendeztek. Válogatás nélkül minden farkasra tüzet nyitottak, amelyik a puskacső elé került, köztük Rómeóra is. A Juneau-ban kialakuló lincshangulat következtében a két puskást letartóztatták. Azonban hamarosan szabadlábra kerültek, hiszen azon a vidéken (és Amerika legtöbb részén) legális a farkasvadászat. Tettüket megúszták vadászati és horgászengedélyük visszavonásával és pénzbírsággal.

Juneau lakói azóta sem felejtették el négylábú barátjukat, Rómeó egykori kedvenc figyelőhelyén egy emlékplakett található. A városban minden évben megemlékeznek a szelíd fekete farkasról. A mai napig jelennek meg a „Rómeó-jelenség” okait találgató tanulmányok. Többen megfogalmazták azt a feltételezést is, hogy sok évezreddel ezelőtt valahogy így kezdődhetett az ember és egy farkas közeledése egymáshoz, aminek eredményeképpen létrejött a kutya.