hirdetés

Így lett a terápiás vizslából vadász-, majd személykereső kutya

Szénási Szimonetta

2024. június 19 - Képek: dr. Kozári Karina; Horváth Tamás – Art’s Dog Photography

Egy jó képességű kutya nagy érték. Ám még egy kiváló adottságokkal megáldott eb esetében is megesik, hogy több állomás szükséges hozzá, hogy rátaláljon a saját útjára. Így volt ez Anri, az auvergne-i vizsla esetében is, aki több területen is tehetségesnek bizonyult, de hivatását megtalálva igazán szép sikereket ér el.

hirdetés

Dr. Kozári Karinával 2021 szeptemberéig kanyarodunk vissza az időben. Anri, az auvergne-i vizsla ugyanis akkor látta meg a napvilágot. Mint gazdája felidézi, már korán megmutatkozott, hogy nem mindennapi eb.

Anri, a francia úr / Fotó: Kozári Karina

Páratlan kiskutya

A tenyésztője, Szőke Tímea, aki 20 éve foglalkozik a fajtával, azt mondta róla, hogy nem volt még ilyen kutyája. Anri ugyanis az emberekből töltekezik, szüksége van a közelségükre – fogalmazott Karina. Így nem is volt kérdés, hogy Anrinak emberekkel kell dolgoznia. Feladatára 26 kiskutya közül tudatosan választották ki, terápiás kutyának szánták, felkészítése pedig már 2022 nyarán elkezdődött.

Időközben a gazdának többen tanácsolták, hogy próbálja ki Anrit a vizslák „eredeti munkakörében”, és mivel maga is úgy látta, érdemes, így 2023 áprilisában belekezdtek a vadászkutyaképzésbe. Anri sikerrel vette az akadályokat, és a rengeteg gyakorlásnak hála a vizsgán is megfelelt, így mostanra vadászvizsgával is büszkélkedhet.

A vizsla nem egyedüli kutya, társa, Tic-Tac egy border collie / Fotó: Kozári Karina

Egy véletlen találkozás

Végül a terápiás képzéssel rajtuk kívülálló okok miatt kénytelenek voltak felhagyni, így nem jutottak el a vizsgáig. Karina elmondta, hogy ez nagy csalódás és szívfájdalom volt a számára, elsősorban Anri miatt, akinek nagyon fontos a társaság. Ráadásul rengeteg időt és pénzt is áldoztak erre a képzésre. Szerencsére nem kényszerültek hosszú tétlenségre, ugyanis egy véletlen találkozás új utat nyitott meg a páros számára.

Történt ugyanis, hogy épp lakóhelyükön, Tatán sétáltak, amikor Karinának feltűnt Anri egy fajtatársa. Mivel auvergne-i vizslát viszonylag ritkán látni, így a másik gazdának is megakadt a szeme rajtuk. Emiatt már volt is apropó a beszélgetésre. Mint kiderült, a másik eb, Armand, Anri kenneltársa, így rokonként üdvözölhették egymást. További szemrevételezésre adott okot a csapatnak a járművein, valamint a ruházatán és kiegészítőin díszelgő feliratozás.

Romantikus környezetben / Fotó: Kozári Karina

A beszélgetés során Karina megtudta, hogy a budapesti vendégek mantrailinggel, azaz személykereséssel foglalkoznak, és közölük Armand gazdái rendszeresen „vendégedzenek” együtt a Tatabányai 4×4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjaival. Ez a találkozó sorsdöntőnek bizonyult.

Ilyen volt a DOGZ Fesztivál és Konferencia 2024-ben

Több ezer kutya és gazdi gyűlt össze a Városligeti Nagyréten 2024. szeptember 7-én. Beszámolónkból azt is megtudhatod, miért lehetnek büszkék magukra a fesztivál látogatói, és milyen őszi veszélyekre hívták fel a figyelmet előadásaikban a szakértők.

A legtesthezállóbb feladatkör

Karina és Anri így csöppentek bele a mantrailing világába, aminek gyakorlását 2023 novembere óta űzik, azóta már maguk is mint egyesületi tagok. Az idők során világossá vált, hogy az eddig próbált feladatok közül a személykeresés áll a legközelebb Anrihoz. Egyrészt igen testhezálló számára az adottságait tekintve, másrészt folyamatosan pozitív megerősítést kap a kutya, harmadrészt pedig a társaságot is nagyon szereti, ahogy gazdája is remekül beilleszkedett az önkéntesek közé. Így a mai napig mindketten örömmel és izgatottsággal tele várják a soron következő alkalmat.

Anrit a kiképzők is sokat dicsérik, mert ahogy mondani szokták, „gyönyörűen dolgozik”, képes nagyon pontosan elhatárolni idegen és zavaró szagoktól a keresett személy szagát. A szagminta felvétele után nem nagyon lehet átverni, mert kiválóan működik az orra. Karina számára is tartogat kihívásokat a tanulás, hiszen ez egy csapatsport, ahol a kutya és felvezetője együtt dolgozik, és rengeteg múlik azon, hogy a gazda miként tudja olvasni az eb jelzéseit. Elmesélte például, hogy dolgoztak már romok között, aminek megközelítéséhez a hátán kellett cipelnie négylábúját.

Karina és Anri lelkesen agilityznek is / Fotó: Horváth Tamás – Art’s Dog Photography

Anri és az agility

Anri olyan, mint egy kisiskolás, aki gazdája elmondása szerint imád különórákra járni. Ugyanis a francia úrnak van egy másik szenvedélye is: agilityzik. Ebben a sportban is csapatban dolgozik gazdijával, ahol mindössze egy előzetes, 8 perces pályabejárás után kell a kutyának a lehető legrövidebb idő alatt hibátlanul teljesíteni az akadályokat, a gazda iránymutatása alapján. Anri itt is nagyon ígéretes, mert kiváló akadályfókusza van, és rettentően gyors a nagyok között. Egészen pontosan több mint 5 méter/másodperc gyorsaságra is képes az akadályok között. Ami egészen jó eredmények számít, tekintve, hogy a mezőny nagy része border collie-kból áll, akiknek a testi adottságaik jobbak. Például fordulékonyabbak, mint a vizslák, akikből nagyon kevés képviseli a fajtát ebben a sportban.

Gazdája elmondása szerint bármennyire is jól megy Anrinak több dolog is, fontos, hogy az arányok megmaradjanak, és főleg a személykeresésen maradjon a hangsúly.

Anri szárnyal / Fotó: Horváth Tamás – Art’s Dog Photography

Rendszeres edzés

Anri jelenleg szorgosan tanul, heti több napon edz, és mint gazdája lelkesen újságolta, folyamatosan fejlődik. Emellett a vadászvonalat sem engedték el, de egyre inkább a személykeresés felé tolódik el a hangsúly. Mind az eredményesség, mind a hangulat és a pozitív mentális hatás okán. Egyértelmű, hogy a vizsla nagyon szereti, amit csinál, és kielégülnek közben az ösztönei és az igényei is.

Ha szeretnéd jobban megismerni a mantrailinget, akkor ide kattintva elmélyedhetsz a témában. Ráadásul éppen az említett tatabányai terepjárós csapat tagjainak segítségével, akikkel korábban nemcsak beszélgettünk, de részt is vettünk egy gyakorlati napjukon. Hogy ott miként teljesítettek a kutyáik, arról pedig itt írtunk.

agility auvergne-i vizsla border collie képzés mantrailing személykereső kutya terápiás kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!