Egy svéd húsgolyó és 700 kilométer: így születik a kutyaszerelem

Születhet-e életre szóló barátság 7 nap alatt egy ember és egy kutya között? És mi a szerepe mindebben egy hagyományos svéd húsgolyónak, és a közösen megtett óriási távolságnak?

Létezik egy sport, amit kevesen ismernek, talán nem véletlenül, hiszen rendkívüli kondíció és átlagon felüli állóképességgel kell rendelkeznie, aki ezt vállalja. A kalandtúra versenyeken egy három férfiból és egy nőből álló 4 fős csapatnak 6-800 kilométert (!) kell megtennie átlagban egy hét alatt futva, biciklivel és kajakkal a világ legnehezebben járható tájékain, nem törődve az időjárással, sem más az utat befolyásoló tényezővel. A leggyorsabbak és legkeményebbek évente egy alkalommal vehetnek részt a Kalandtúra Világbajnokságon, ahol a szabályok egyszerűek: a csapatok egyszerre indulnak a szervezők által kijelölt, rendkívül nehéz terepen, és az győz, aki akármilyen oknál fogva nem esik ki a versenyből és elsőként ér be a célba. Ezek a megmérettetések olyan nehezek, hogy több alkalommal halálos balesetek is előfordultak már a teljesítésük közben. Arthur kutya története is ehhez a megmérettetéshez köthető.

A svédek, a húsgolyó és egy kutya

Éppen 10 évvel ezelőtt, 2014-ben a világbajnokságra a brazil-ecuador környéki esőerdőkben került sor, ahol 700 kilométert kellett a versenyzőknek 110 óra alatt megtenni az arrafelé tömegesen előforduló óriáspókok és kígyók között, a kora tavasszal általában monszunokkal, rendkívül hideg éjszakákkal és özönvíz szerű esőzésekkel tarkított mostoha környezetben. A svéd csapat az egyik első volt az indulók közül, és a bevezető 30 kilométeres menet után egy tízpercesre tervezett pihenőt tartottak az esőerdő egy tisztásán. Jó svédekhez méltó módon még az otthonról hozott húsgolyó konzerv maradéka is sorra került, ami valaki más figyelmét is felkeltette.

A többiekkel falatozó Mikael Lindnord a szeme sarkából vette észre, hogy egy árny közeledik feléjük, aki valószínűleg nem tudott ellenállni az ínycsiklandó illatoknak: nem messze tőlük egy sárga színű, kisebb labrador nagyságú, de rendkívül sovány kóbor kutya állt és őket figyelte. Lindnord megsajnálta az ebet és egy svéd húsgolyót dobott neki, ami egy pillanat alatt eltűnt az éhes állat gyomrában.

A pihenő végén a négy svéd szedelőzködni kezdett és tovább indult a következő kőkemény etapra. Innentől kezdve azonban az újdonsült, sárga szőrű barát lerázhatatlanul követni kezdte őket. Jobban megfigyelve a kutyát, a versenyzők később vették észre, hogy a hátán egy nagy felületi seb található. Mivel a verseny legnehezebb részei még hátra voltak, és a csapat egyre vadabb és nehezen járható részekre ért, saját biztonsága érdekében megpróbálták a kutyát szelíden eltávolítani a környezetünkből, sikertelenül. A kísérletekkel egy nap próbálkozás után hagytak fel, és mindenki megbarátkozott azzal a nem várt helyzettel, hogy a sárga szőrű kutya, akit Arthurnak neveztek el, a csapat tagjává vált.

Öten földön és vízen

Egészen megdöbbentő módon a sérült és meglehetősen rossz kondíciójú sárga eb tartani tudta a tempót a csapattal a világ talán legnehezebb, extrém csapatversenyén, ahol a megtett napi távolság átlagban 110 kilométer volt. Természetesen a csapattagok is igyekeztek segíteni neki, például a derékig érő saras részeken, ami egy kutyának egyedül leküzdhetetlen akadályt jelentett volna.

A legnehezebb szakaszra az utolsó előtti napon került sor, amikor a csapatnak egy 54 kilométeres, 14 órányi kajaktúrát kellett teljesítenie a rendkívül gyors folyású Cojimies folyón. Úgy tűnt, hogy ezen a ponton véget ér a közös utazás. Acsapattagok legnagyobb meglepetésére azonban Arthur a vízbe ugrott a távolodó kajakot látván és úszva eredt a kétlábú csapattársak után. A megilletődött versenyzők valahogy beszuszakolták a kutyát az emiatt teljesen instabillá váló, egyébként 4 személyes kajakba, és így tették meg a maradék távot. A hatodik napon az immár 5 fős csapat az 54 induló közül tizenkettedikként érkezett a célba.

Hazafelé

Ennyi közös erőfeszítés és kaland után Mikael és a csapattagok ragaszkodtak a kutyához, és lehetetlennek érezték, hogy Ecuadorban hagyják. Mint kiderült, arra azonban még soha nem volt példa korábban, hogy egy svéd állampolgár valamilyen állatot adaptált volna ebből az országból. Így az erre vonatkozó szabályokkal sem volt senki tisztában.

Időközben azonban a média természetesen felkapta az egyébként valóban egyedülálló történetet, és a bürokrácia malmai, ha lassan is, de őrölni kezdtek. Egy hosszú karantént követően Arthur végül 2015 elején került új otthonába, Mikael Lindnord családjához, Ecuadorból Svédország északi részébe.

Arthur, a déli féltekéről származó kóbor kutya 5 évet élt boldogan új családjával, és 2020-ban hunyt el. Mikael, aki a találkozásig semmit nem tudott a kutyákról és soha nem volt háziállata, azóta is úgy emlékszik vissza a történésekre és az örökbefogadásra, mint az egyik legjobb dologra, ami az életében történt.

Arthur életéről film is készült, ami előreláthatóan 2024 márciusának közepén kerül majd a mozikba „Arthur a király” címmel.