Ősi maradványokat is képesek kiszagolni: így élnek az archeológus kutyák

Egy elhunyt teste több mint négyszázféle illatanyagot bocsáthat ki, a fantasztikus keresőkutyák azonban bármelyiket felismerik. Még akkor is, ha az illető 3000 évvel ezelőtt vándorolt át a túlvilágra.

2019-ben tömegeket ámulatba ejtő szenzáció került a címlapokra. A Zadari Egyetem archeológusa, Vedrana Glavaš egy halottkereső kutyákkal foglalkozó szakértő, Andrea Pintar segítségét kérte, amikor elakadt munkája során.

A horvátországi Drvišica ősi erődítményének közelében hatalmas vaskori temető terült el, ám a sziklás, egyenetlen terepen bonyolult lett volna tesztásatásokat végezni. Glavaš elméjében ekkor gyúlt szikra: arra gondolt, mi lenne, ha szuperérzékeny szimatú keresőkutyákat vetnének be a sírhelyek feltárása céljából.

Több ezer esztendős, kőbe zárt csontokat is kiszagolnak

Pintar és Glavaš először az ebek szimatának érzékenységét akarta próbára tenni. Egymástól függetlenül, eltérő időpontokban engedték el őket egy olyan ásatási területen, ahonnan egy évvel azelőtt három sírhely tartalmát emelték ki. Azóta mindhárom helyszínt verte eső, fújta szél, sütötte a tűző nap, ám a két zseniális eb elől egy illatmolekula sem bújhatott el. Külön-külön jeleztek a síroknál annak ellenére, hogy a tartalmukat több mint 365 napja elvitték onnan.

Ez még akkor is hihetetlennek hangzik, ha számításba vesszük, hogy a helyi mészkőképződmények igen erőteljesen magukba szívták minden velük érintkező objektum illatát.

Ezt a felfedezést követően egy olyan szűz területre vezették az ebeket, Sattvét és Malit, ahol csak gyanították sírok jelenlétét a mélyben. A kutyák végül hat sír pontos helyét árulták el a kutatóknak, melyek kőfallal voltak körülvéve, és amelyekben az emberi maradványok ráadásul mészkőládákba zárva pihentek több ezer évig. A ládikókból apró láb- és kézcsontok, valamint övcsatok és egyéb értéktárgyak kerültek elő.

Glavaš feltételezése, mely szerint a szeles időjárásnak és a rossz minőségű földnek köszönhetően az itt élő lakosok igen szegényesen éltek, a leletek alapján beigazolódott.

Miért van szükség kutyákra a modern technológia mellett?

Ugyan jelenleg is rendkívül finom műszerekkel, illetve több metódust összevetve igyekeznek a régészek megoldani az ősi rejtélyeket, sok esetben mégis az élő, négylábú “radarokra” kell hagyatkozniuk.

A szakemberek alapvetően földméréssel, helytörténeti ismeretekkel, talajradarokkal és talajvizsgálattal kerülnek közelebb a feltárásokhoz, ám előfordul, hogy az adott helyszín nem teszi lehetővé egyik vagy másik módszer alkalmazását.

Ekkor lépnek a képbe a keresőkutyák, akik kíméletesen, nem invazív módon dolgoznak, ráadásul olyan területeken is helytállnak, ahol a radarok használata nem kivitelezhető – mint például az említett horvát erőd sziklás környezete.

Andrea Pintar belga és német juhászkutyái komoly és bonyolult másfél-kétéves kiképzésen vettek részt, mielőtt dolgozni kezdhettek. A már levizsgázott archeológus ebek azonban hajszálpontosan meg tudják állapítani a leletek helyét, és kizárólag emberi maradványokat jeleznek.

Egyre nyitottabb a világ a négylábú régészekre

Természetesen nem csak Horvátországban segítik a tudósok munkáját a magasan képzett keresőebek. Az első ismert archeológus kutya az ausztrál Migaloo volt, aki sikeresen kiszimatolt egy helyi 600 éves őslakos sírhelyet 2012-ben.

Egy svéd archeológus, Sophie Vallulv Fabel nevű kutyája 1600 esztendős csontokat talált, melyek kb. másfél méter mélyen nyugodtak a föld alatt.

Az Egyesült Államokban a Kettle Creek Battlefield Association által kutatott szabadságharcokat megélt területeken olyan síroknál is jeleztek a kutyák, melyekben már rég porrá lettek a néhai katonák.

2013-ban Mike Russo és Jeff Shanks amerikai archeológusok egy ígéretesnek látszó floridai területen kezdtek szúrópróbaszerűen gödröket ásatni, mert szinte biztosak voltak abban, hogy előbb-utóbb ráakadnak az eltemetett maradványokra.

14 sikertelen próbálkozást követően Suzi Goodhope helyi keresőkutya-kiképzőt kérték meg, hogy bocsássa rendelkezésükre Shiraz nevű, tapasztalt belga malinois kutyáját. Shiraz hosszú szimatolást, tanakodást követően egyszer csak leült. Így jelezte, hogy talált valamit.

Több se kellett az archeológusoknak, csak ástak és ástak, míg végül majdnem egy méter mélyen találtak… egy darab 1300 éves lábujjcsontot.

Számunkra őszintén szólva hihetetlen, hogy eleddig nem vették igénybe szisztematikusan ebek támogatását a régészeti kutatások során. A kutyák szaglása ugyanis akár százezerszer jobb lehet az emberénél, ráadásul rendkívül sokoldalúan lehet őket alkalmazni még a kihívást jelentő helyszíneken is.

– Ígéretes módszernek találom a kutyák régészeti munkálatokba való bevonását. Olyan akadályokat léphetünk át a segítségükkel, melyek az eddigi tudásunk birtokában áthidalhatatlanok voltak.

mondta Angela Perri, a Durhami Egyetem kutatója.

(Képek: Getty Images Hungary, Zadari Egyetem)