hirdetés

Hogyan segíthetünk az állatvédő szervezeteknek karácsonykor?

Molnár Enikő

2023. december 26 - Képek: Az én kutyám; Getty Images Hungary

A karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor legtöbbünkben fellángol az ajándékozás szelleme, és szeretnénk valakinek, vagy valakiknek segíteni, ahogyan éppen tudunk.

hirdetés

Számos opció közül választhatunk, ha szeretnénk valamilyen önzetlen cselekedetet véghez vinni. A legtöbbre nem csak karácsonykor van lehetőség, de, ha őszinték akarunk lenni, év közben nagy a hajtás. Az idei esztendő pedig kifejezetten megterhelőnek bizonyult, így nem mindenkinek volt energiája, vagy éppen módja a mindennapok mókuskerekében túllépni a határait, és olyan mértékben segíteni másokon, ahogyan azt elgondolta. Ám a karácsony mindig egy kicsit más, egy kicsit több, és többen elgondolkodnak azon, hogy hogyan támogathatnak olyanokat, akiknek szükségük van rá. Számos alapítvány örömmel fogadja a lelkes segítőket, de mi szeretnénk kiemelni az állatokkal foglalkozó alapítványokat, illetve menhelyeket. Megkérdeztük Schneider Kingát, a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivőjét, hogy milyen segítségnek örülnének leginkább az állatvédő szervezetek.

Az idei év nehézségei

Vannak, akik erejükön felül képesek valamilyen szinten segítői munkát végezni az év többi részében is. Ha a kutyás-macskás világot nézzük, akkor ebbe a csoportba tartoznak például a különböző állatvédő szervezetek, az állatmentő intézmények dolgozói, vagy az önkéntes segítők. Viszont az idei év számos változást hozott, így nem mindenkinek volt lehetősége támogatói vagy önkéntes munkát végezni, ami magánszemélyként természetes, ám számos alapítványnak fejtörést okozott.

Az idei év elég szomorú volt, mert nyilván mindenkinek nagyon nehéz és egyre kevesebb jut a saját állatainkra is, illetve, a saját egyéb dolgainkra is. A magánútról érkező adományok emiatt radikálisan visszaestek az idén. Reménykedünk, hogy előbb utóbb majd helyreáll a dolog.

Mivel tudunk segíteni?

Mindenki máshogy tud segíteni, ám van, aki nem biztos, hogy tudja, hol érdemes kezdeni. Ha nincs kiindulási pontunk, hogy hogyan segíthetünk például az állatvédő szervezeteknek vagy az alapítványoknak, íme néhány lehetőség, amit Schneider Kinga kiemelt.

Sok mindenben lehet segíteni az állatvédő szervezeteknek. Nyilván a legszélesebb felhasználhatóságú és legkézenfekvőbb az a pénzbeli adomány, amire általában óriási nagy szükség van. Hiszen fizetni kell az állatorvosi számlákat, a rezsi számlákat, tankolni kell az autókba, stb. Ezen kívül a tárgyi adományok is nagy segítséget nyújthatnak. Általában minden menhely ki szokta írni, vagy valahol fel szokta tüntetni, hogy éppen mire van speciálisan szüksége. Szinte mindig mindenkinek szüksége van a következőkre: fertőtlenítő-tisztítószerek, papír kéztörlő, eledelek, illetve különböző speciális tápok, (például hipoallergén). Szinte mindenhol van allergiás állat, kölyök vagy szenior. Illetve attól függően, hogy milyen állatokat látnak el, speciális élelem az állatoknak.

Mint láthatjuk, számos aprósággal tudjuk segíteni az állatvédő szervezeteket. A sok kicsi sokra megy alapon a pénzügyi, illetve tárgyi támogatásnak sem kell lefednie minden szükségletüket. Ha van egy kinézett szervezet, közvetlenül meg is kérdezhetjük, hogy mire lenne szükségük. Az is lehet, hogy plusz póráz vagy nyakörv kellene nekik. Mindenki úgy segít, ahogy éppen megengedheti magának. Ez a segítség jöhet pénzbeli támogatásként is, aminek biztos, hogy mindenki örül, hiszen sokoldalúan felhasználható. Ám nem csak anyagi vagy tárgyi adományokra van lehetőség, az idő is kincs.

Természetesen lehet segíteni önkéntes munkával is. Mi is meghirdettük még a 2023-as év utolsó sétáltatását. Ha valaki erre vállalkozna, ez is nagyon jó dolog, de millió ponton be lehet csatlakozni egy állatvédő szervezet életébe. Akár fuvarozásban, akár ideiglenes befogadásában, vagy az előbb említett sétáltatásban.

alapítványok állatvédő szervezetek karácsony menhelyek segítség segítség alapítványnak támogatás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!