Miért nem lehet bizonyos állatokat háziasítani?

Sok-sok ezer évvel ezelőtt az emberek rájöttek, hogy bizonyos állatok számára jobb hely is van, mint a lándzsa hegye. Elkezdték ezeket az állatokat a települések közelébe csalogatni, és fokozatosan úgy formálták a természetüket, és később a külsejüket, hogy azok jobban megfeleljenek az élelmezési, munkavégzési és társasági igényeinknek. Az évezredek során számos faj háziasításával próbálkoztunk, de csak néhány – nevezetesen a teljesség igénye nélkül a tehén, a kecske, a juh, a csirke, a ló, a disznó a kutya és a macska – bizonyult annyira hasznosnak, hogy végül velünk együtt meghódították a világot.

De miért pont ezek az állatok? Miért nem például az orrszarvú, a tigris, a zebra vagy a sok száz másik, látszólag alkalmasnak tűnő élőlény nem jutott át a rostán? Lássuk máris, hogy miért nem lehet egyes állatokat háziasítani.

Az állatokat akkor lehet háziasítani, ha megfelelnek bizonyos követelményeknek

Jared Diamond evolúcióbiológus, biogeográfus, ornitológus és élettanprofesszor az Ágyúk, járványok, technikák című elismert könyvében leírja, hogy a háziasításhoz 6 kritériumnak kell megfelelniük az állatoknak. Sok faj közel kerül ezek teljesítéséhez, de csak nagyon kevés felel meg maradéktalanul a követelményeknek.

1. kritérium: rugalmas étrend

A háziasított állatok nem lehetnek válogatósak; képesnek kell lenniük elegendő táplálékot találni az emberi települések környékén a túléléshez. A növényevőknek, mint például a teheneknek és a juhoknak, képesnek kell lenniük füvet legelni, valamint az többlet-gabonakészleteket elfogyasztani. A húsevőknek és mindenevőknek, például a kutyáknak és a macskáknak, hajlandónak kell lenniük az emberi hulladékon és ételmaradékokon élni, valamint azokon a kártevőkön, amelyeket ezek a maradékok vonzanak.

Ezért van az, hogy a macskákon kívül – ők egyébként más pontban foglaltak szerint is kivételek – nem háziasítunk olyan állatokat, akik kizárólag húsevők. Növényevőkre van ugyanis szükségünk, amelyeket el tudunk fogyasztani. Egy húsevő megeszi persze a prédaállatot, így egy ponton akár ő is elfogyasztható lenne, de ezzel a körforgásba egy pluszlépést viszünk be, amely feleslegesen teszi időigényesebbé és bonyolultabbá a folyamatot.

2. kritérium: viszonylagos gyors növekedési ütem

Csak azok az állatok jöhetnek szóba, amelyek az emberi életciklushoz viszonyítva gyorsan elérik az érett kort. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy túl sok időt töltsünk egy jószág etetésével és gondozásával, mielőtt elég nagyra nőne ahhoz, hogy dolgozhasson, vagy le lehessen vágni. Ezen követelmény teljesítésének a hiánya akadályozta meg az elefántokat abban, hogy széles körben háziasított állattá váljanak annak ellenére is, hogy megszelídíthetők lennének és kiváló munkaerők. 2 évbe telik ugyanis egy elefántbébi megszületése, 5 évnek kell eltelnie addig, míg az anya újabb borjat hozhat a világra, 9 évig tart, mire egy nőstény eléri a kifejlett kort, a hímeknek pedig ehhez 15 évre van szükségük. Arról nem is beszélve, hogy elefántot fenntartani rendkívül költséges. A harci elefántok ezért nem terjedtek el soha, kizárólag elvétve fordultak elő a már eleve rendkívül komplex társadalmakban.

Érdekes kis kitérő, hogy nemcsak állatokat, de növényeket is háziasít az ember. Úgy formáljuk és termesztjük őket, hogy eredeti, vad formájuk többszörös méretét elérhessék, így nagyobb hatékonysággal táplálva több embert vagy állatot. Érdekes lehet abba belegondolni, hogy például az eper, amit ma ismerünk, majdnem éppoly mesterséges, mint a polcról veled szemező csokiszelet.

3. kritérium: fogságban való szaporodás képessége

A háziasított fajoknak hajlandónak kell lenniük a fogságban való szaporodásra. Azok az állatok, amelyek területvédők a párzás idején, mint például az antilopok, nem tarthatók zsúfolt karámokban. Bár az ókori egyiptomiak nagyra értékelték a gepárdokat háziállatként, ezek a nagymacskák nem szaporodnak bonyolult udvarlási rituáléik (például a hosszú távon való együtt futás) nélkül, így sosem váltak háziasított fajjá.

4. kritérium: kevésbé agresszív természet

A háziasított állatoknak természetüknél fogva szelídeknek kell lenniük. Például a tehenek és juhok általában nyugodtak, de a kafferbivaly vagy a bölény kiszámíthatatlan és rendkívül veszélyes az emberekre nézve, ezért az előbbi két faj elterjedten háziasított, míg az utóbbi kettő nem. Hasonlóképpen, a zebra, bár szoros rokonságban áll a lóval, tipikusan sokkal agresszívabb, és ez magyarázatot adhat arra, hogy miért csak ritka esetekben sikerült zebrákat megszelídíteni. Érdekes belegondolni, hogy az emberiség bölcsője Afrikában ringott, a lovakat pedig Eurázsiában szelídítették meg. A zebrák elég nyomós okot szolgáltattak arra, hogy az első emberek ne a hátukon akarják meghódítani a kék bolygót. Egyrészt, amit említettünk is, rendkívül agresszívek lehetnek, és imádnak rugdalni, másrészt pedig nem családszerkezetekben élnek. De erről majd a hatos pontban szólunk részletesebben.

Itt érdemes azonban kiemelni, hogy néhány evolúciós biológus nem tartja a szelídséget a háziasítás feltételének, mivel sok háziállat nagyon agresszív fajokból származik, például a kutya a farkasból.

5. kritérium: nyugodt vérmérséklet

Ezek a fajok nem lehetnek hajlamosak arra, hogy pánikba essenek, és elmeneküljenek, ha megijednek. Ez kizárja a legtöbb szarvas- és gazellafajt, amelyek nyugtalan természetűek, és képesek még magas kerítéseket is könnyedén átugrani. A juhok, bár ők is hajlamosak a pánikra, rendelkeznek a nyájösztönnel, ami miatt idegesség esetén is közel maradnak egymáshoz. Ez pedig lehetővé teszi, hogy terelni lehessen őket.

6. kritérium: változtatható szociális szerkezet

Végül pedig majdnem minden fontosabb háziasított állat rendelkezik egy erős vezetés által uralt társas hierarchiával. Ez lehetővé tette számunkra, hogy könnyen úgy alakítsuk őket, hogy felismerjék emberi gondozójukat mint a falka vezérét.

Térjünk vissza kicsit a zebrákra. Tehát, bár csoportokba tömörülnek – azt ugyanis tudják, hogy ez sokszor megvédi őket a fenyegetéstől –, nem családszerkezetekben, társadalmakban élnek. Ezzel szemben a lovak méneseiben hierarchia szerint rendeződnek az állatok, így ha az ember elfogta a ménes vezérét, és megszelídítette, vezetőjükké válhatott. Az istállók állatai azért válhattak haszonállatokká, mert vannak családi értékeik, amelyet az ember ki tud használni. Beférkőzve a rendszerükbe el tudjuk érni, hogy vezetőként tekintsenek ránk. Igaz ez a csirkéktől kezdve a juhokig mindenkire. A macskák persze itt is kivételek, ugyanis az eddigi kutatások alapján ők velük egyenrangúként tekintenek ránk, nem vezetőként.