Kiemelkedő állatszeretet vagy mentális probléma – hol a határ?

Az állatok fölhalmozása sokszor még most is romantizálva jelenik meg a filmekben és könyvekben, ha a valóságban azonban egy ilyen esettel találkozunk, láthatjuk, hogy az állatok szinte kivétel nélkül borzalmas körülmények között élnek az őket tartó „gazda" mellett.

Az állatok felhalmozása még akkor is mentális problémát jelez és veszélyes az érintett jószágokra nézve, ha azt jó és segítő szándékkal kezdte el az adott személy.

Az állatok felhalmozása a világon mindenhol érvényes probléma

Az egyik legmegdöbbentőbb eset, amivel valaha találkoztunk ebben a témában az macskákat érintett, de sajnos a kutyák sincsenek jobb helyzetben. A 73 m²-es lakásban 107 macska és egy kutya élt együtt. A padlót 10 cm vastagságban borította ürülék, az állatok rühesek voltak, alultápláltak és számos betegséggel fertőzöttek. Ez állatkínzás, amiért a kőbányai nőnek bíróság előtt kellett felelnie. Az állatok felhalmozásakor ritkák az olyan esetek, amikor azokat megfelelő körülmények között tartják.

Stanley Coren a British Columbia Egyetem pszichológia professzora és a Psychology Today szerzője kifejtette, hogy a tudományos irodalomban keresgélve, az állatok felhalmozásával kapcsolatos legkorábbi említésre egy 1981-es tanulmányban bukkanhatunk, amely az állattartást vizsgálta New Yorkban. Azóta számos további tanulmányt végeztek a témában, amelyek megerősítik azt az elméletet, hogy ez egy világszintű probléma.

Kiből lesz valószínűleg állatfelhalmozó?

Az újabb kutatások megjelenése a témában egyre világosabb képest fest arról, hogy kikből válnak általában állatfelhalmozók.

• Az állatfelhalmozók 70-80%-a nő.
• A gyűjtögetők hozzávetőleg fele 55 évesek vagy annál idősebbek.
• 71%-uk özvegy, elvált vagy egyedülálló.
• A állatfelhalmozók körülbelül fele egyedül él.
• A gyűjtögetők között a nők nagyobb valószínűséggel tartanak macskát, míg a férfiak inkább kutyát.
• Az állatfelhalmozók 80%-ánál vannak beteg, haldokló vagy elhullott állatok.
• A lakóházaik belső tereinek 93%-a nem higiénikus, gyakran olyan nélkülözhetetlen közművek és főbb készülékek nélkül, mint például WC, zuhanyzó, mosdókagyló, tűzhely vagy fűtés.
• Az állattartók otthonainak 70%-a tűzveszélyes volt.
• A felhalmozási esetek 69%-ában találtak felhalmozódott állati ürüléket és vizeletet a lakóterületeken. A „gazdák” több mint ¼-ének állati ürülékkel volt szennyezve a saját ágya is.

A pszichológia az állatok felhalmozása mögött

Az állatok felhalmozásának pszichológiai okait még vizsgálják. Érdekes azonban, hogy a felhalmozók túlnyomó többsége azt állítja, hogy állatairól jól gondoskodik és azok egészségesek is. Mondják ezt mindazok ellenére, hogy az ezt megcáfoló bizonyítékok elsöprő többségben állnak a rendelkezésükre. Ez mindenképpen azt sugallja, hogy a felhalmozóknak irreális hitrendszere van. A szakemberek szerint ez a viselkedés sok hasonlóságot mutat az obszesszív-kompulzív zavarral (OCD), ami egy kényszerbetegség, és egyik lehetséges tünete az élettelen tárgyak felhalmozása.

Azok az OCD-ben szenvedők, akik ezzel a tünettel küzdenek, leggyakrabban olyan alacsony értékű tárgyakat halmoznak fel (angolul hoarding), mint az újságok, könyvek, ruházat és tárolóedények. Előfordulhat ezekben az esetekben hogy olyan nagy mennyiségű rendetlenség halmozódik fel a lakásban ezáltal, hogy a bútorok és a készülékek használata, vagy akár a mozgás is nehézkessé vagy lehetetlenné válik. Egy nagyon érdekes tanulmány például rávilágított, hogy az állatfelhalmozók esetében 71%-ban jelen volt az élettelen tárgyak felhalmozása is.

A felhalmozók gyakran azzal indokolják viselkedésüket, hogy ezzel csak segíteni akarnak, így fejezik ki az állatok iránti szeretetüket azzal a meggyőződéssel, hogy senki más nem fog, vagy nem tud gondoskodni róluk.

Kezelhető-e a probléma?

Coren professzor szerint úgy tűnik, hogy eddig az OCD-re alkalmazott kognitív viselkedésterápia nem túl hatékony, ugyanakkor az is igaz, hogy azok, akiket nem kezelnek valamilyen formában, szinte biztos, hogy az első adandó alkalommal visszatérnek a felhalmozáshoz. Sajnos azonban a terápia mellett is a betegek kevesebb mint egyharmada tapasztal jelentős változást. Ez feltehetőleg genetikai faktorra vezethető vissza, amit az is alátámaszt, hogy az egyik tanulmány szerint a felhalmozók 85%-ának volt hasonló hajlamú hozzátartozója.

Mivel a felhalmozók visszaesési aránya majdnem 100%-os, az egyetlen hosszú távú megoldás az állatkínzás ilyen formájának megállítására az lenne, ha megakadályozhatnánk, hogy a felhalmozók állatot tartsanak. A hatóságok gyakran jutnak külföldön már erre az álláspontra, hozzávetőlegesen a felhalmozók 25%-a ideiglenesen védőgondozás alá kerül.