hirdetés

Kis híján egy kutya lett az új típusú Alien

Hangai Lilla

2024. szeptember 5 - Képek: Getty Images Hungary

Nem olyan régen került a mozikba az Alien: Romulus című film, amelyet a franchise rajongói már tűkön ülve vártak. A legendás sci-fi újabb részei horrorelemekben is bővelkednek, mégis, ha valaki képes a borzongáson túllátni (persze, ha akar), feltárul előtte egy olyan világ, amely egy igen komoly kérdést boncolgat: a teremtés és a hatalom kapcsolatát. Na igen, ezen a ponton már nem is próbálok úgy tenni, mintha nem lennék rajongó.

hirdetés

De most igazából nem a Romulus miatt vagyunk itt, hanem a széria 3. része okán, amely 1992-ben jelent meg, és itthon az A végső megoldás: Halál címmel került a mozikba. Minket pedig az említett Alien-film kutyás magazinként azért érdekel, mert David Fincher, a rendező megpróbált egy négylábút is szerepeltetni a filmben. De nem úgy, mint ahogy Jonesy macskát az első részben! Ezúttal a kutya egy idegen lény szerepét játszotta volna.

„Olyan bénán nézett ki…”

Egy kutya mint az új Alien faj

Jól dokumentált tény, hogy David Fincher az Alien 3 című film forgatása előtt, közben és után is komoly problémákkal küzdött. A forgatókönyv egy folyamatosan változó ötletkavalkád volt, amely több író munkájából származott. Ráadásul dacolnia kellett a vezetőkkel a költségvetés és a forgatási ütemterv miatt szinte mindennap, a speciális effektusokért felelős csapatnak pedig azzal kellett megbirkóznia, hogy egy új típusú Alient hozzon létre, amelynek már nem volt humanoid testformája és mozgásstílusa.

A Runner Alien egy kutyából született, és mint ilyen, a gazdatest DNS-éből örökölt fizikai jellemzőket. (A jelenetet itt tudod megtekinteni, de csak akkor kattints, ha erősek az idegeid.) Ez alapvetően annyit jelent, hogy az új faj legtöbbször négykézláb futott és mozgott. Fontos volt, hogy az idegen új megjelenését gyorsan bemutathassák a döntéshozóknak, ezért Fincher egy olyan felvételt akart, amelyen az Alien gyorsan elszalad, közvetlenül a születése után.

A film eredeti moziváltozatában végül egy bábu segítségével formálták meg a Runnert, amint világra jötte után remegve áll fel bizonytalan lábain, és ezután már csak a távolodó futásának zaját halljuk. Érdekesség egyébként, ha még eltérhetünk picit a tárgytól, hogy a mozi első részében egy ember játszotta  Alient, ahol egyébként mai szemmel a CGI-on felnövekedve szintén érzékelhető, hogy problémájuk akadt a szörnyeteg filmrevitelével. 36 évvel később a Romulusban Fede Ávarez visszanyúlt a gyökerekhez, ugyanis az új fajt egy 234 cm-es kosárlabdázó formálta meg. Nemcsak a sztori, de még a filmek készítése is fantasztikusan szimbolizálja az élet körforgását.

Ilyen volt a DOGZ Fesztivál és Konferencia 2024-ben

Több ezer kutya és gazdi gyűlt össze a Városligeti Nagyréten 2024. szeptember 7-én. Beszámolónkból azt is megtudhatod, miért lehetnek büszkék magukra a fesztivál látogatói, és milyen őszi veszélyekre hívták fel a figyelmet előadásaikban a szakértők.

Whippet Alien-bőrben

Bár a harmadik részben is vannak CGI-effektusok, azok még többnyire a legszebben fogalmazva sem kiforrottak. Az alkotók pedig belátták, hogy a film egyik központi jelenetén nem bukhatnak el, így a megvizsgáltak minden alternatívát. Beleértve azt is, hogy jelmezt építsenek egy valódi kutyának, jelen esetben egy whippetnek.

A whippetek, vagyis a kis angol agarak rendkívül karcsú kutyák, ami tökéletes választás lett volna a feladathoz. Emellett szelídek, csendesek, és az ugatás sem jellemző rájuk, ami szintén nagyon hasznos lett volna a forgatáson. Sajnos nem sok kép vagy videó található erről a tervről akció közben, de azok, amelyek előkerültek, azt mutatják, hogy valószínűleg ez volt a mozitörténet egyik legfurább ötlete. Láthatjuk, ahogy a cérnalábú kis eb zavartan lépdel a félelmetesnek közel sem mondható jelmezben. Aranyosan téblábol, tekinget és futkos; ijesztőnek és vérszomjasnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük. Nem is csoda hát, hogy az ötletet elvetették, a kutyus pedig visszatért a normális életéhez. Boldog tudatlanságban élte le a mindennapjait, sosem lehetett belőle hollywoodi sztár.

filmes kutya filmszereplő kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!