6 érdekesség az akitáról: a fajtának egy múzeuma is van

Vadászkutya, a nemesség kísérője… Történelme során számos különböző szerepe és megítélése volt az akita inunak. Az alábbiakban pedig ezekkel kapcsolatban hoztunk néhány érdekességet.

A 11 japán fajta egyike, és a shiba inu mellett talán a legismertebb az akita inu. Ez a fenséges eb karakteres, erős személyiségével és letaglózó megjelenésével sokak szívébe belopja magát nap mint nap. Tudj meg többet a fajtáról az alábbi érdekességeken keresztül!

1.) Hacsikó tette népszerűvé a fajtát

Hacsikó története az egész világot bejárta, és az eb megható viselkedése számos gyerekkönyvet inspirált. Sőt, az akita életen át tartó hűségéről még film is készült. Hacsi, ahogyan eredetileg hívták, (a „-kó” ugyanis a tisztelet jeleként került a neve mögé) arról vált híressé, hogy még gazdája halála után is kilenc éven keresztül, tehát élete végéig várta azon a vasútállomáson, ahová gazdája nem tért vissza egy munkanap után… Tudj meg többet Hacsikó történetéről ebből a cikkünkből!

2.) A fajtának saját múzeuma is van

Nem sok kutyafajtáról mondható el, hogy saját múzeuma van, ám az akita inu ebből a szempontból is különleges. Az Akita Kutya Múzeum története 50 évvel megépítése előtt kezdődött, 1931-ben, amikor kilenc akitát nemzeti kinccsé nyilvánítottak. Azóta a fajtát is (az esetek nagy részében) kivételes tisztelet övezi, az Akita Dog Preservation Society pedig a kutyák nemzeti kinccsé válásának 50. évfordulójára megajándékozta az akiták iránt érdeklődőket egy múzeummal Odate városában, Japán Akita prefektúrájában.

3.) Az akita Helen Keller miatt vált ismertté Amerikában

Helen Keller egy amerikai író, aktivista és előadó volt. Élettörténetét gyakran hozzák fel példának arra, hogy semmi nem lehetetlen. 1880-ban született, 19 hónapos korában pedig súlyos beteg lett, aminek következtében elvesztette látását és hallását. Ám egy kitartó tanárnak, Anne Sullivannek köszönhetően megtanulta, hogy miként tud a külvilággal kapcsolatot teremteni, ezzel pedig elindult a hírnév útján. Ő volt az első, aki siketvak diákként diplomát szerzett.

Sokáig egyik legnagyobb támogatója egykori tanára, Sullivan volt, ám amikor az ő egészsége hanyatlásnak indult, felvettek egy házvezetőnőt, Polly Thompsont, aki Keller állandó társává vált, főleg Sullivan 1936-os halála után. Ezután Keller és Thompson beutazták a világot, és jótékony tevékenységeket végeztek. Ezen utazásaik során eljutottak Japánba is, 1937-ben. Keller itt ismerte meg Hacsikó megható történetét, ami mélyen megérintette. Egyes történetek szerint ezért vett magának egy akitát, és magával vitte Amerikába. Ám ekkoriban még tiltották az akiták kivitelét Japánból (egészen 1945-ig), így valószínűbb, hogy máshogy szól a történet.

Más források úgy mesélik Keller és az akiták történetét, hogy az író a japán kormánytól kapott egy kölyökkutyát, Kamikaze-Gót, akit magával vitt Amerikába. A kutyus sajnos viszonylag hamar meghalt, ám Keller megkapta a kölyök testvérét, Kenzan-Gót, aki már hosszabb ideig volt gazdája mellett. Így tehát a legelterjedtebb elgondolás szerint Keller kutyái voltak az első akiták, akik betették a mancsukat Amerikába.

4.) Az akita japán és amerikai változatai

Bár ezt sokan nem tudják, érdemes lehet megemlíteni, hogy kétféle akitát is megkülönböztetünk. Az egyik a japán, „eredeti” akita inu, vagy csak akita, a másik pedig az amerikai akita. Az előbbit 1964-ben ismerte el az FCI, az utóbbi változat pedig csupán 1999-ben lett külön fajta, tehát az ezredforduló óta kezelik önálló entitásként.

A két fajta között minimális eltérések vannak, például, hogy az amerikai akita „mackósabb”, és valamivel nagyobb, mint japán társa. Ezt feltehetően német juhászkutya elődjeinek köszönheti, akikkel a második világháború során keresztezték az akita inukat a fajta megmaradása érdekében. Ebből a Dewa-vonalból származó ebek nagy népszerűségnek örvendtek, legalábbis az amerikaiak körében. Így, bár származási helye Japán, a fajta igazán Amerikában nyerte el ma is kedvelt küllemét, ugyanis az ottani tenyésztők elkezdték kihangsúlyozni a változat jellegzetes vonásait. 1955-re kialakították a saját akitájukat, az amerikai akitát, ami az államokban a mai napig közkedvelt.

A japán akita inu egy valamivel kecsesebb fajta, aminek arcvonásait inkább a rókákéhoz szokták hasonlítani. Az amerikai akitával ellentétben kevesebb színváltozata megengedett, egészen pontosan csupán fehér, vörösesbarna, szezám, illetve csíkos lehet a bundája.

5.) A legendák szerint egy szamuráj egy akita testében kaphatott új lehetőséget a dicsőséges halálra

Az 1700-as évektől kezdve az akita inuk egyre nagyobb jelenőséggel bírtak a nemesek köreiben, hiszen kiváló őrkutyának bizonyultak, nekik pedig szükségük volt ezekre a bátor és lojális állatokra, hogy megvédjék ingóságaikat. Az akiták hamarosan a gazdagság szimbólumaivá váltak, és sokáig kizárólag a nemesek, illetve a szamurájok tarthatták őket. Állítólag olyan szorosan kapcsolódtak az akiták a szamurájok kultúrájához, hogy még legendák is fűződtek hozzájuk. Úgy gondolták, hogyha egy szamuráj tisztességtelenül hal meg, akkor a lelke egy akitában születik újjá. Ez lehetőséget ad számára, hogy visszaszerezze a becsületét azáltal, hogy életét adja gazdája védelme érdekében.

6.) A mai napig spirituális jelentősége van

Nem csak a szamurájok hittek az akita inu spirituális jelentőségében. Állítólag az akita Japánban a mai napig az egészséget, a boldogságot és a hosszú életet jelképezi. Ebből adódóan sok helyen még mindig bevett szokás akitaszobrot ajándékozni egy gyermek születésénél, vagy akkor, ha valaki beteg lesz.