A kutyák szerepe az ókori Kínában: ők vezették át a gazdát a túlvilágra vezető hídon, de felelősek voltak a nők meddőségéért is

A kutyák a legrégebben háziasított állatok Kínában. Őrző-védőként, áruszállításra, terelésre, vadászatra és táplálékforrásként is tenyésztették őket. A feltárások és kutatások alapján az ókori kínaiak sokkal inkább dolgozókként tekintettek ezekre az állatokra, mint társként. Ezzel ellentétben áll azonban a tény, hogy a kutyákat liminális állatokként tartották számon; vagyis olyan lényekként, akik képesek összekötni az élők és a holtak láthatatlan birodalmát.

Az egyszer biztos, hogy a kínai állatöv 11. jele már akkor is elég sok ellentmondásba keveredett, ma pedig ha a kutyát és a kínai népet egy mondatban említik, valószínűleg a blökik elfogyasztásáról van szó. Mai cikkünkben az emberek legjobb barátjának és ennek az elképesztően bölcs gondolkodású, haladó szellemű népnek a kapcsolatát vesézzük ki.

Már a háziasításakor misztikus teremtményként tartották számon a kutyát, de dolgoztak is vele

Érdekes módon hiába tekintettek az ebekre általában hasznos segítőtársként és dolgozóként, nagyon korán felismerték, hogy emellett számos dolog miatt fel lehet nézni rájuk. A kutya híres hűségét nemcsak a népmesék és a legendák, hanem a művészet és a védelmező ikonográfiák is megörökítik. Gyakran faragtak kutya formájú jade amuletteket, de általános volt az is, hogy az otthonokban, az üzletekben és az uralkodók rezidenciáján faragott kutyákat helyeztek el. Védelmező erőt tulajdonítottak nekik már akkor is, ez pedig azóta sem változott. Sőt, ma már egyértelmű, hogy a kínai emberek és családok mindennapjainak ugyanúgy részese a kutya, mint háziállat, mint bárhol máshol a világon.

A lelőhelyek alapján megállapították, hogy Kínában már 15 000 évvel ezelőtt tartottak kutyát. A Shaanxi tartományban található Banpo falut i.e. 4500-3750 között lakták, és kétségtelenül sok kutyát tartott az ott élő lakosság. Nemcsak csontokat találtak az ásatásokon, hanem egy kerámiaszilánkon egy kutyára emlékeztető állatot is, akit a mitikus disznósárkányal együtt ábrázoltak. Ez a disznósárkány a ma már híres kínai sárkány előfutára, amely jó szerencsét és védelmet jelent. Ez pedig csak egyre utalhat; a kutyát már az első pillanatoktól kezdve misztikus lénynek tekintették.

Emiatt még nem váltak érzelgőssé

Nagyon érdekes látni, hogy mindettől függetlenül nem gondolták, hogy probléma lenne kiaknázni az ebek egyéb képességeit is. Leginkább szállításra használták őket, de hozzájárult az élelmük biztosításához és a ruházkodáshoz is. De nem akárhogyan! Bár Banpo lakossága elsősorban vegetáriánus életmódot folytatott, egyértelműen kiderül, hogy vadásztak és halásztak is. Elejtették a farkast, a sarki juhot, a közönséges görényt, a szarvast, az őzet, a vaddisznót, a jávorszarvast, és még sok minden mást. Az elejtett állatokat kutyákkal szállították vissza a faluba feldolgozásra. Miután az ebek túl öregek lettek ahhoz, hogy segítsenek a vadászoknak, nagy valószínűséggel ruházatot készítettek a bőrükből és minden testrészüket felhasználták valamilyen célra.

Megölték a kutyát, majd a ház előtt temették el: így védte a családot a szellemektől

A kutatások szerint azonban nem csak emiatt ölték meg a kutyákat. Azért is, hogy kiszabadítsák a szellemüket így a testükből, ami megvédi majd az embereket. Az ilyen négylábúakat a család az otthona előtt temette el.

Mint minden ősi kultúrában, a kínaiak életében is hatalmas szerepet játszott a szellemvilág, és az attól való félelem. A kísértetjárás leggyakoribb oka a helytelen temetés volt, és ha egy szellem jelent meg, akkor általában ez volt az oka, vagy hogy az elhunyt sírját megbolygatták. A szellemeknek sokféle fajtája létezett, némelyeknek egyszerűen az volt a céljuk, hogy birtokba vegyék az élőket és megkeserítsék az életüket. Mivel a kutyáknak természetes védelmező erőt tanúsítottak, így észszerűnek tartották, hogy felhasználják őket a szellemekkel való csatában.

Idővel a kutyák feláldozásának gyakorlata megszűnt. Először szalmából készítettek kutyafigurákat, amiket a ház és a város bejárata előtt is elhelyeztek, majd ezt a szokást váltotta fel a kőből készült oroszlánkutyák szobrainak kihelyezése, melyeket Foo néven ismerhetünk. A névadás a buddhizmus Indiából Kínába való megérkezésének terméke, ugyanis úgy tartották, hogy Buddha egy oroszlán hátán lovagolt át az égen. És ezzel meg is érkeztünk a pekingi palotakutyához. A kínaiak soha nem láttak oroszlánt élőben, de kedvenc kutyájukat igyekeztek úgy tenyészteni és ápolni, hogy az minél jobban megfeleljen az oroszlánról hallott leírásoknak.

A Foo szobrokat mindig párban helyezik el. A nyakukban lévő harang a szellem közeledtére figyelmeztet. A hím egyik mancsa egy díszes labdán van, amely a világ emberi ügyei feletti hatalmat és uralmat jelképezi, és a yang erőt képviseli, amely a ház szerkezetét védi. A nőstény mancsát egy vonagló kölykön tartja, ami a természeti erők irányítását szimbolizálja. Yin erő, amely a ház népét védi. Ez a gyakorlat még ma is él Kínában.

Megható és érdekes ősi történetek

Az ebek természetesen a folklórban is megjelentek. Egy híres népmese egy bizonyos Koporsófejű Li nevű ember történetét meséli el. Li kegyetlen zaklató volt, aki tehetetlen állatokat, különösen kutyákat és macskákat bántalmazott. Egy nap két lila köpenyes férfi látogatja meg, akik elmondják neki, hogy a túlvilág istenei elítélték az állatokkal való bánásmódja miatt. Koporsófejű először kineveti őket, azt hiszi, vicc az egész; egészen addig, míg meg nem mutatják neki a dokumentumot, miszerint a túlvilágon 460 kutya és macska panaszait gyűjtötték össze, akik halálukért őt okolják. Koporsófejűt bűnösnek ítélik, és alászállnak vele a túlvilágba. Ez a mese természetesen egy lényegretörő erkölcsi tanítás, mely szerint mind a kutyákkal és a macskákkal tisztességesen kell bánni.

A Lámpakutya című történetben egy gazdag kereskedő intézője észreveszi, hogy egy fényes lámpa világít a menedéke fölött, amely a gazdája birtokán található. A lámpa fénye mintha lassan, csillogó gömbben ereszkedne le a föld felé, ahol kutyává változik. A intéző feláll, és követi a kutyát a kerten át, ahol szemtanúja lesz, ahogy az gyönyörű fiatal nővé változik. Az intéző és a hölgy sok örömteli éjszakát töltenek együtt, amíg a mester ezt meg nem tudja, és követeli, hogy fogja el a nőt és vigye hozzá. A férfi nem akarja elárulni szeretőjét, de fél a gazdájától, így megpróbálja a nőt csapdába ejteni, de az köddé válik.

Hónapokkal később az intéző meglátja a hölgyet, amint hazaérkezik egy megbízásból. Az egy cirokmezőre vezeti, ahol egy gyönyörű kastély áll. Közli vele, hogy a kapcsolatuknak az árulása miatt vége, de egy búcsúlakomával szeretné lezárni a múltat. Amint vége az ünnepségnek és a férfi hazaindul, visszatekintve nem lát mást, csak az üres cirokmezőt. A mesében szereplő hölgy mindig hűséges volt a szeretőjéhez, akárcsak egy kutya a gazdájához. Még akkor is, amikor rosszul bántak vele. Ez a történet is a kutyák védelmezéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól.

A kutya a kínai folklórban nem mindig jelent pozitív dolgot

A Mennyei Kutya, Tiangou mítosza szerint az eb napfogyatkozáskor megeszi a Napot és a Holdat, így ő a felelős a gyermektelen házasságokért. Chang Hsien a gyermeket váró nők védőszentje. Gyakran ábrázolták a Szung-dinasztia korából származó amuletteken és portrékon. Szakállas férfiként, felemelt íjjal és nyíllal látható, védelmezőn állva egy fiatal fiú mellett. Chang Hsien feladata, hogy lelője a Mennyei Kutyát, mielőtt az bármi bajt okozna. A Chang Hsien és Tiangou körüli rituálék közé tartozott a kutyák verése is, hogy Tiangou szellemét kiűzzék otthonról. Erre különösen akkor fektettek nagy figyelmet, ha egy pár azon ügyködött, hogy megfoganjon a közös gyermekük.

A gyerekek nyakába is csengettyűs nyakörvet akasztottak, hogy megvédjék őket

A szellemekbe vetett hit annyira elterjedt, hogy még az utakat is befolyásolta az országban. Úgy gondolták, hogy a túlvilági lények csak egyenes vonalban tudnak járni, ezért az utakat kifejezetten úgy alakították ki, hogy folyamatosan kanyarogjanak.

A kutyák nyakörvére kis harangokat rögzítettek, úgy mint a Foo szobrokra, hogy elriasszák a szellemeket. A shih tzu nyakörve még a mai, modern időkben is sűrűn csilingel. Előfordult, hogy még a gyermekek nyakába is tettek ilyen kis csengőkkel díszített nyakörvet, hogy megvédjék őket az ártalmas lelkektől.

Gyakori jelenség volt, hogy a megbecsült vezetőket kutyájukkal együtt temették el, hogy az eb a másvilágon is ugyan úgy szolgálhassa a gazdáját. A kínai túlvilágra való belépéshez a léleknek át kellett kelnie egy hídon. Ha méltó volt, a mennybe jutott, ha nem, a pokolba esett. Sok történet szerint a kutya ezen az úton is a gazdája előtt jár mint vezető és védelmező.

30 éven át tilos volt Pekingben kutyát tartani, ma már a Sírsöprés Napja is érinti a kutyákat

Az állatöv 11. teremtményeként nagyon érdekes körülmények között foglalta el a helyét. Jade császár meghirdette a Nagy Versenyt, ahol azzal jutalmazták az első 12 győztes állatot, hogy elhelyezték őket az égbolton csillagképek formájában. Tíz állat már elszaladt a várakozó Jade császár mellett, amikor végre felbukkant a kutya is. A császár megállította, és megkérdezte, miért késlekedik, amikor egyébként híres volt gyorsaságáról. A kutya elmondta neki, hogy útközben találkozott barátokkal, akiket üdvözölnie kellett, és játszania kellett velük, de soha nem tévesztette szem elől, hová hívták. A zodiákus mese egy másik változatában a kutya egy távoli országban harcol a gonosz szellemekkel és emiatt érkezik késve.

Április 4-én, a Sírsöprés Napjaként ismert éves kínai szertartás során az emberek felkeresik rokonaik sírjait és ajándékokat hoznak nekik, gondoskodnak a sírok rendezettségéről és beszélgetnek velük. A Sírseprő Nap mára már a házi kedvencek síremlékeit is érinti. Az 1950-es évektől az 1980-as évekig Pekingben tilos volt kutyát tartani, mert komolytalan erőforrás-pazarlásnak tartották, de a kínai kormány enyhített ezen a szigoron, így ma már nemcsak életükben, de halálukban is gondoskodhatnak róluk az emberek.